Tegnap (március 17-én) a portugál nemzet egyik szeme sírt, a másik nevetett. Na, nem a Kadhafi által mondottak miatt, egészen más okuk volt sírni is, meg nevetni is. De kezdjük a nevetéssel. Nem kevesebb, mint három luzitán focicsapat került be az Európa Liga negyeddöntőjébe, az F. C. Portón már nem csodálkozunk, a Benficától sem olyan szokatlan a hasonló teljesítmény, de a Braga fennállása óta először arat ekkora sikert, ráadásul a nem éppen egy pehelysúlyú ellenfelet, a Liverpoolt ütötte ki a nyeregből. (Bal oldalt a sportklub címere: hát nem gyönyörű? Annyira portugál, hogy még a fátimai sameirói szűz is rajta van, csak a sportra nincs semmi utalás a szövegen kívül, de így szép.) Hozzáteszem, a Braga a portugál bajnokságban jelenleg csak a 6. helyen áll, míg a Porto az első, a Benfica a második.

Ez tehát az öröm forrása, és mivel a portugáloknak a foci majdnem a mindenük, most eufóriában kellene lebegniük, ha egyébként nem lenne akkora katyvasz a belpolitikában. Nemrég írtunk a fiatalok (és nem csak fiatalok) kormány elleni tüntetéséről (a kormány egyébként szocialista, bár ez nem nagyon látszik rajta), és aki figyeli a nemzetközi híreket, az tisztában van azzal, hogy José Sócrates kabinetje már jó ideje nagyon nehéz helyzetből próbál kievickélni, korlátozott sikerrel.

Most ott tartanak, hogy újabb megszorító csomagot, egyfajta portugál Széll Kálmán tervet állítottak össze, csak nem olyan szép a fantázianeve, mindössze PEC-nek (ejtsd: PEK), azaz: Stabilitási és Növekedési Programnak becézik. Ez kábé már a negyedik hasonló spanyolcsizma, amit a portugál lábakra próbálnak igazítani. Jövő héten kellene megszavazni a parlamentben. Csakhogy a legnagyobb ellenzéki párt, a szocdemek (PSD) elnöke, a fess és kissé hataloméhes Pedro Passos Coelho (itt jobbra) tegnap kijelentette, hogy neki ez sok. Mármint ennyi megszorítást nem bír el a társadalom. (Nota bene, a PSD neve ellenére inkább jobboldali, a PS baloldali párt, de valójában nem sok különbség van köztük.)

A jelenlegi történések kicsit emlékeztetnek arra, amikor idehaza a szocik próbálták stabilizálni a helyzetet, a Fidesz pedig állandóan tiltakozott minden ellen. Nos, Sócrates, aki immár másodszor miniszterelnök, nem ma kezdte a politizálást, belengette, hogy amennyiben nem szavazzák meg a megszorításokat, veszi a kalapját, és távozik. Oldják meg a szocdemek (ha képesek választást nyerni), amit úgyis meg kell oldani, és megszorítások nélkül ők se lesznek rá képesek. (Legfeljebb majd más fantázianevet találnak ki hozzá.)

Nekem kicsit magas, hogy egy ilyen helyzetben kényelmes ellenzéki pozícióból miért nem nézi végig egy párt, hogy a másik vért izzad, és népszerűtlen intézkedések sorozatát kénytelen meghozni, hiszen ez az ő malmukra hajtja a vizet. Persze, tiltakozni azt folyamatosan lehet, de kenyértörésre vinni, az már más dolog. Lehet, hogy ezúttal is csak műbalhéról van szó, és Passos Coelho a stabilitás érdekében visszakozik, mert volt ő már nagyon együttműködő is.

A nemrég újraválasztott köztársasági elnök, Aníbal Cavaco Silva (itt balra) egyelőre kivár. (Hiába, a portugál szülők nem lacafacáznak a névadáskor, egyik Szókratészről, másik Hannibálról nevezi el a kisfiát, így kell ezt csinálni.) Tegnapi nyilatkozata szerint a parlament feloszlatása (amit az elnöknek kezdeményezhet, és a nem olyan távoli múltban volt is rá példa, akkor Jorge Sampaio oszlatta fel az országgyűlést) csak nagyon indokolt esetben lehetséges, és ő tényleg nem az a hebehurgya figura, aki ilyesmiről felelőtlenül döntene. (Cavaco Silva egyébként tíz évig volt miniszterelnök, és nagyon jelentős sikereket könyvelhetett el kormányzása alatt, rá szokás hallgatni.)

Izgalmas napoknak nézünk elébe, mindenesetre, úgy a fociban, mint a belpolitikában. Mi itt leszünk, és figyeljük az eseményeket.