Portugálos dolgok

Ezúttal kezdjük a focival. Ahogy egyik előző posztomban vizionáltam, négy ibériai csapat került be az EL (Európa Liga) utolsó körébe. Elképesztő, hogy ebből három portugál, és csak egy spanyol.

Tényleg le a kalappal mind a három luzitán együttes előtt, bár persze a pálmát a Porto viszi el. Megint sikerült 5 gólt szereznie a Szpartak Moszkva ellen, olyan fölény ez, amely hatalmas önbizalmat adhat, csak ilyenkor fennáll annak a veszélye, hogy a fiúk fejébe száll a dicsőség. És a Villareal nem lesz könnyű ellenfél. Vajon sikerül-e Villas-Boasnak Mourinho egykori csodáját megismételnie? (Jó vagy rossz ómen, hogy a neve Villa-val kezdődik, mint az ellenfél csapatáé?)

A Benfica és a Braga döntetlent játszott, és most egymással kell birkózniuk egyet, mintha csak otthon lennének. A papírforma a Benfica győzelme lenne, de persze semmi sem lehetetlen. A Benfica annyira azért nincs a csúcson, a Braga viszont csupa döntetlennel araszol előre: a védelme rendkívül szilárd, a játékosok idegei kötélből. Nem látványfoci, az biztos. Kicsit sajnálom, hogy épp a Portónak kell egy nem-portugál csapat ellen játszania, az a duett keményebbnek ígérkezik, másfelől viszont jogos, hogy a legerősebb kapja az egyetlen árva spanyolt.

De nézzük, mi folyik úgy egyébként Portugáliában, mikor épp nem a foci diadalmenetéről van szó. Javában tart az előkampány, olyannyira, hogy a minap egy ismerős szlogen ütötte meg a szememet: csontvázak a szekrényben. Ki is beszélt szekrényben bujkáló csontvázakról, a költségvetésben elrejtett stiklikről, mindenkit meglepő hiányról? Emlékszik még rá valaki? Nem igaz, hogy ezek a portugál szocdemek Kukuytinország jelenleg uralkodó pártjától lopják az ötletet. Vagy ez a csontvázasdi általánosan bevett szokás?

Konkrétan a PSD elnöke, Passos Coelho ismételgetni most ezt a metaforát, lehetőleg egy beszéden belül hatszor is, nehogy valakinek elkerülje a figyelmét. De melyek ezek a csontvázak? Semmi különös, csak a PPP konstrukcióban létrehozott beruházások, amelyek költségei eddig nem jelentek meg az államháztartási hiány összegében, mostantól meg igen. Meg valami veszteséget termelő állami vállalatokról is szó van, azok tényleg csak viszik a pénzt. Majd ők tesznek róla.

Mindeközben Sócratest úgy ünnepelték a szocik kongresszusán, mintha legalább is kétharmados többséggel választásokat nyert volna, és nem "bukott" miniszterelnök lenne. Az itthoni hírekben is benne volt, hogy már a rettegett IMF-hez is beérkezett a portugál kérelem: segítsetek, mert süllyedünk. Reméljük, nem süllyednek el, hanem valahogy kievickélnek a partra.

Nem tudom, mi van, de mintha mostanában minden a portugálok körül forogna. Kapkodom a fejem, hol a politikára, hol a gazdaságra, hol a sportra, hol a kultúrára kell figyelni. És a brazilokat még nem is említem, de van egy brazilos blog úgyis, ők megteszik a magukét. (Azért majd néha kontárkodunk arrafelé is.)

Nos, a most aktuális témák közül néhány: a már sokszor emlegetett, vasszigorral jellemezhető portugál államfő, Cavaco Silva (ex-miniszterelnök 10 éven át, és még így is megbotlik a páston) két napra Budapestre érkezik, az ún. Arraiolos csoport tanácskozására. Persze, ezt a csoportot is egy portugál településről kellett elnevezni, ahogy a lisszaboni szerződés is milyen jó országimázs ... (Bár mostanság fújhatják az országimázsukat, a bóvli kategóriában. Nagyon elásták szegények magukat.) Nos, ebbe az Arraiolos csoportba mi is beletartozunk, meg még a luzitánokon kívül a németek, az osztrákok, a finnek, a szlovének, az olaszok,  a lettek és a lengyelek: ami azt jelenti, hogy most az összes kormányfő itt sertepertél Pesten, de leginkább Cavacóra lesznek kíváncsiak, a TEK meg villanthat. (Mit fognak ezek az elnökség után csinálni?)

A tárgyalások zárt ajtók mögött folynak majd, és mindenféle divatos téma van napirenden, Baltikumi Stratégiától a Duna-stratégiáig, meg a multikulti, az európai identitás és az asszimiláció-integráció. Na jó, ezt nem ragozzuk tovább, elég, ha ők megteszik. Utána (még ma este) a Munkácsy trilógiára viszik őket, váljék egészségükre, művelődjenek egy kicsit, úgy is van rendjén, bár az igazi kulturális élmény a magyar köztársasági elnök által adott díszvacsora lesz (remélem, a menüben nincs sok helyesírási hiba). Holnap még tárgyalnak egyet, 2020-ra készülve.

Közben José Sócrates magyarázhatja a bizonyítványát, mert felröppent az összeesküvés-elmélet-szerű hír, hogy ő már a PEC 4 leszavazása előtt levajazta az EU-val, hogy pénzügyi segítséget kér (amit most meg is kap), és az egész cirkusz a lemondással arra volt jó, hogy mindenkinek megmutassa: a dekonstruktív ellenzék a hunyó. Nekem ez kissé meredek, azért egy miniszterelnök se lehet annyira hülye, hogy egy ilyen blöff kedvéért megkockáztassa, hogy nem őt választják újjá. 

Politikából most ennyi, kultúra szempontjából érdekes lehet, hogy a könyvfesztiválon két portugál író is bemutatkozik. Az egyik Rui Cardoso Martins kissé morbid című könyvével: És ha nagyon meg szeretnék halni (hát, nem tudom, az Európa Kiadó biztos úgy gondolta, hogy az öngyilkossági statisztikákban élen járó magyaroknak pont ez kell, de majd kapok belőle példányt, és recenziót is írok róla, addig részlet itt). Elsőkönyvesként pedig Vasco Luís Curado: A vida verdadeira (Való élet) című művével érkezik, ennek se nagyon bíztató a címe, ha a mostani eseményeket nézzük. 

Még egy mai aktualitás: a lemil blogon az afrikai címerek között a luzofón Angoláé is szerepel, érdemes megnézni.

Ma csak röviden, a legfrissebb eseményekről.

Nagy kötélhúzások után José Sócrates végre beadta a derekát, és pénzügyi segítséget kért az EU-tól, pedig hogy berzenkedett ellene egészen eddig. (A megszorító csomag tervéről, vitájáról, bukásáról és az ezt követő politikai válságról beszámoltunk.) Az ügyvezető miniszterelnök előbb persze még egyeztet a főbb ellenzéki pártokkal, noha tegnap feloszlott a parlament, és annak elnöke, Jaime Gama 35 év után örökre elköszönt a képviselőségtől. (Mindenki megtapsolta.) Mivel magyar elnökség van, most mi is kavargatunk egy kicsit ezügyben, éppen ma estére volt betervezve egy sajtótájékoztató Budapestre. Portugália egyébként az EU harmadik országa, amely ilyen fajta segítségért folyamodik, az írek és a görögök nem túl épületes példáját követve. Próbálkoztak, próbálkoztak, de nem ment egyedül, hiába, nem születtek Münchausen báróknak.

Hogy jó hírekkel is szolgáljak, a három Európa ligában érdekelt portugál csapat viszont fényezte a luzitán nevet. Kedvencünk, a Porto 5-1-re alázta a Szpartak Moszkvát odahaza, a Benfica 4-1-re a PSV-t, és a Braga se járt nagyon rosszul az idegenben elért egy-egyes döntetlennel a Dinamo Kijev ellen. Még egy meccs volt ezeken kívül, ott is ibérek arattak: a Villareal verte meg 5-1-re a Twente-t. Lehet, hogy a végére csak latinok maradnak a porondon? Három portugál egy spanyol, nem is lenne rossz képlet!

P.s.: Nem tudom, mi van a képszerkesztővel, de nem tudtam beszúrni illusztrációt, elnézést.

Most, hogy a Porto már megint, 25. alkalommal is  megnyerte a portugál bajnokságot, és nemsokára nemzetközi porondon is bizonyíthat ismét (két másik portugál csapattal együtt), nézzük meg, kinek köszönhető nagyrészt ez a jó ideje tartó diadalmenet, amelynek eddigi csúcsát José Mourinho portói korszaka jelentette!

Porto városának két fontos jelképe van: a Klerikusok tornya (Torre dos Clérigos) és  Pinto da Costa (szül. 1937-ben), az F. C. Porto majdnem 30 éve regnáló elnöke. (A portói bornak csak nevében van köze a városhoz, de erről majd egy másik alkalommal lesz szó.) A portói polgármesterek cserélődnek, a portugál kormányfők lemondanak, és újak jönnek a helyükbe, de a sárkányos csapat elnöke a helyén marad.

Volt egyszer, hol nem volt egy echte tripeiro (vagyis pacalzabáló: így  csúfolják a portóiakat) srác, bizonyos Jorge Nuno Pinto da Costa, aki már egész fiatalon elkötelezte magát városa focicsapatának (bár nem csak focival, hanem más sportágakkal is foglalkozott, mint drukker és sportvezető). Mielőtt elkezdett 24 órában sportvezetni, egy bankfiókban ücsörgött és barátkozott az ügyfelekkel, de itt nem volt esélye császárrá válni, úgyhogy átnyergelt a futballmaffiáhozüzletbe.

Pinto da Costa 1982 óta az F. C. Porto elnöke, ez még testvérek közt is borzasztó sok idő, (egyébként az egyik fivére úgy néz ki, mint a Mikulás, pszichiáter,  és folyton a portugál királyi tévében osztja az észt, elsősorban pszichopaták rémtetteivel kapcsolatban szakért), főleg, ha azt nézzük, hogy a többi focicsapatnak közben hányszor cserélődött a vezetése. Nyilvánvaló, hogy nem a hozzá-nem-értése miatt választják mindig újra hősünket: elnöksége alatt a klub a mostanival együtt 18 alkalommal volt portugál bajnok, ebből a 90-es években volt olyan sorozat, amikor ötször egymás után, ezt nevezték a PENTA-nak: egyetlen más portugál klub sem tudott ilyet felmutatni. Kilencszer nyerte meg a hazai kupát, kétszer a BL-t és egyszer az UEFA-kupát, hogy a többit ne is soroljam, mert már ez is épp elég lenne a mennybemenetelhez.

Nők jöttek-mentek az életében, háromszor nősült, ebből kétszer ugyanazt az asszonyt vette el, akit időközben egy konzumnő-féle csajért hagyott ott pár évre: ez a csaj aztán alaposan bemártotta jóemberünket, mert "írt" egy leleplező könyvet, Én, Carolina címen (biztos az Én, Claudius volt a mintája, tényleg olyan olvasottnak nézett ki), ebből kiderült, hogy szeretője, a Porto főmuftija minden, csak nem maszületett bárány, kissé gyakran ebédel futballbírókkal, prostikkal huzakodik, meg olykor megveret ezt-azt, aki nem akar a tenyeréből enni ... Az aranysíp fedőnevű ügy mára lecsengett, úgy néz ki, hogy hősünk kikecmergett a  botrányból: az tuti, hogy a Carolina-féle csajszikkal a jövőben óvatosabb lesz. (Film is készült a könyvből, Korrupció címmel, nagyon megnézném, de eddig nem volt rá alkalmam, kár, hogy magyar földön annyira nem lenne aktualitása...) Mindenesetre az nem nagyon merült fel senkiben, hogy  PC emiatt monnyon le, akármilyen módszerekkel is éri el, hogy a kék-fehérek kiemelkedjenek a portugál mezőnyből, a drukkereknek az megfelel.

Tény, hogy az örökös elnök a maga drákói módszereivel általában nem téved a személyzeti politika tekintetében, nyilván nem egyedül felelős minden sikerért, de ahhoz van érzéke, hogy jól válassza meg az embereit (csak a nőkkel van néha bajban). Jó példa volt erre a Portónál befutott Mourinho, és persze a mostani szépfiú, a Mourinho szárnyai alatt nevelkedett André Villas-Boas is. (Nem hagyhatjuk ki a fotóját.)

Főhősünk nem egy mindennapi figura, kicsit megjátssza a maffiavezérbe oltott vidéki bunkót, a kiejtése annyira erősen portóias, hogy az már majdnem karikatúra: a róla mintázott baba az egyik legnépszerűbb volt a portugál állami tévé tizenkét éven keresztül műsoron lévő politikai szatíraműsorában (nemrég szűnt meg, ki tudja, miért), és az ő bábujára igazán nem kellett költeni, egyszer megcsinálták, aztán működött, mintha sose változna. Talán még egy bohóca van a portugál közéletnek, aki a saját pályáján ugyanolyan verhetetlen és kimozdíthatatlan, mint a Porto vezére: a maderiai autonóm terület elnöke. Ő is megér majd egy posztot, most azonban nem marad más hátra, mint gratulálni a Sárkányoknak az új bajnoksághoz, és sok sikert kivánni az Európa-liga negyeddöntőjében!

Beszéltünk már néhány szót a coimbrai fado-ról és a portugál diákok körében népszerű (vagy inkább népszerűtlen?) gólyaavatásról meg az egyetemeken uralkodó diákhierarchiáról. Ígéretünkhöz híven most a diákok zenei életét vesézzük ki egy kicsit. Nem rockzenekarokról és nem néptánc-együttesekről lesz szó, bár persze ilyenek is vannak, mint minden országban. Ami azonban különleges, az a TUNA.

Mielőtt belemennénk a részletekbe, egy személyes élmény. (Van több is, persze …) A Portói Egyetemen (UP) a 90-es évek közepén sok-sok órát töltöttem a BTK informatika-termében. Akkoriban az internet oda még nem volt bevezetve, így órák hosszat ücsörögtünk a számgépek előtt, és sokszor nem a géppel, hanem egymással dumáltunk (a netkorszak ennek véget vetett, sajna). Kifejezetten jópofa volt, ha több náció diákjai gyűltek össze. Egyszer a tunákról esett szó, és az egyik afrikai srác (azt hiszem, angolai volt), vigyorogva mesélte, hogy mekkorát nézett, mikor először meglátta a TUNA FEMININA szóösszetételt. Náluk ugyanis a TUNA egy szintén négybetűs, NA-ra végződő magyar szóval egyenértékű. (Hú, de jól elmagyaráztam.) Az egy dolog, hogy az egyetem kapujára bazi nagy betűkkel ki van téve egy plakát ezzel a szóval, de miért kell hozzátenni, hogy FEMININA? Ez csak egyértelmű, vagy az európaiak számára nem? (Azt hiszem, ugyanő mondta, hogy az összes európai nő egyforma. Hát, jó szeme volt nagyon ...)

A TUNA tehát diákdalárda, és mint a fentiekből sejthető, van neki maszkulin meg feminin változata. Az igazi, az eredeti a maszkulin, persze, de ott vannak a placcon a lánybandák és a vegyesek is, bár én ilyet élőben nem láttam még.

Kifejezetten csak praxison átesett, vagyis kínnal-keservvel beavatott egyetemisták lehetnek a tagjai, nem egy diáktól hallottam, hogy ezért vállalta a gólyaév megpróbáltatásait, mert tuna-tag akart lenni. Hát, egészségére. A banda létszáma változó lehet, egyes tagjai a táncra, mások a hangszeres kíséretre specializálódnak, ismét mások énekelnek – vannak szólisták, és persze van össznépi danolás. A tuna-számok témájukban nem sokban különböznek a coimbrai fado-tól, de a fado, egyrészt zeneileg, másrészt előadásmódban sokkal merevebb, és mitagadás (kövezzenek meg a fado-rajongók): sokkal unalmasabb.

Ha egy pasi-tuna úgy igazából belemelegedik, akkor ott van zászlótáncoltatás, csörgődobolás, kozákokat megszégyenítő mutatványok, és mindez cseppet sem sportolásra kitalált öltözékben. Ami a témákat illeti, nos, azok nem éppen konzervatív és erkölcsös életfelfogásról tanúskodnak, tudnak istenigazából pajzánok is lenni, nem sokban különböznek a középkori vágáns diákdalok stílusától - talán az sem véletlen, hogy a tuna szó első jelentése (NEM a NA-ra végződő szó, hanem): csavargó élet.

Itten pedig egy aranyos kis tuna-dal (az UP fiúkórusától) magyar ferdítésben:

"Szép az élet, mikor egy lány végigmegy a téren,
és a szél rövid szoknyáját felfújja egészen.
Odalehet jó hírneve, tisztessége, minden,
mégis mindenki azt mondja, hogy ennél szebb nincsen.”

A lánytunákról se feledkezzünk meg azért, nem lenne szép dolog tőlünk, hiszen ők még arra is képesek, hogy a zászlótáncoltatást szűk szoknyában adják elő. Azért ez nem kis teljesítmény. Saját maguk is írnak dalokat, meg jól ismert számokat is áthangszerelnek, a dalaik "persze" nem pajzánok, hanem inkább romantikusak, de azért egész jók is vannak közöttük. Most pedig jöjjön maga a zene és a látvány hozzá.

Az egyik legismertebb dal, A kövér lányka kezdetű. Ide kattintva megtalálhatjátok regényszituációba ágyazva a szöveg fordítását is.