Portugálos dolgok

Lévén portugál tanár jó ideje már, kötelességem megemlékezni erről a jeles dátumról, főleg, mert a Facebook-on folyamatosan kapom az értesítéseket, hogy május 5. a portugál nyelv napja, tehát tennünk kell valamit! Lehet az ELTE-re menni ismerkedni és ünnepelni, de ha valakinek ez nem fér bele az életébe, akkor elolvashatja ezt a posztot is ... Vagy megteheti mindkettőt, az még jobb.

Mit is mondjak kedves-szépet a portugál nyelvről? Mert csúnyákat nem illik, bár kétségkívül több népszerűségre tennék szert, ha mellékelnék egy kis trágár szószedetet. De nem, azt majd egy másik, kevésbé ünnepélyes alkalommal abszolválom.

Nos, ha már blogot írok, legyen valami személyes vonatkozása is. Hogyan szerettem bele én a portugál nyelvbe? Ember nem hiszi el szerintem, hogy az európai portugál hangzásába képes valaki beleszeretni, de jelentem, nekem sikerült. Igaz, kellett hozzá egy fess portugál fiatalember, még jobb volt, hogy kispap lévén elérhetetlen, mert így minden energiámat a nyelv kötötte le ... (Félreértést félretéve.)

Lényeg a lényeg, az a kevés duruzsolás felkeltette az érdeklődésemet, és a véletlen úgy akarta, hogy a húgom valakitől megkapta a TROVANTE együttes egy kazettáját, nos, én abból kezdtem portugálul tanulni - vagyis életérezni inkább. Sajnos a dalok elég bonyolultak voltak nyelvileg, és csak hosszú évek múltán értettem meg őket teljes egészében. De a nyelv iránti rajongás bizony itt kezdődött.

Vélemények a portugálról a teljesség igénye nélkül:

1. Ronda a hangzása. (Neeem)
2. Olyan, mintha szláv lenne. (Ebben van valami - az európai portugált illetően.)
3. A brazíliai portugál szebb. (Ízlés kérdése. Nyitottabb és könnyebben érthető.)
4. Az írásnak és a kiejtésnek nem sok köze van egymáshoz. (Hát, elsőre tényleg nem - főleg az eu. portugálban. Aztán megszokja az ember. Kevésbé csalóka, mint az angol vagy a francia.)
5. Nagyon nehéz megtanulni. (Nem könnyű, de nem is lehetetlen. Tán a franciával egyezik a nehézségi foka. De, ha portugálul nem beszélsz tökéletesen, attól még imádni fognak a bennszülöttek, ami a franciákra nem jellemző.)

Természetesen vannak különbségek az egyes portugál nyelvváltozatok között: a brazíliai és az eu. portugál verzión kívül létezik még angolai, zöldfoki-szigeteki, Bissau Guinea-i, mozambiki, São Tomé e Príncipe-i, sőt kelet-timori változat is, meg esetleg a macaui maradványokat is ide számíthatjuk, bár annak nem sok jövője lehet.

Ez a 2011-es év egyébként valódi mérföldkő a nyelv történetében, idéntől érvényes az új Helyesírási Egyezmény, amelyet 1990-ben hoztak tető alá, de még mindig alig érti valaki, hogy mire volt ez jó. Hivatalosan arra, hogy a portugál nyelvet az összes országban egyformán írják. Amitől most kábé senki nem fog tudni helyesen írni úgy 30-40 évig ... Per pill az átmenet esztendejét tapossuk, mert már érvényben van a cucc, de nem kötelező, mondjuk a vizsgákon MÉG nem kérik számon, elfogadják a régi szabályok szerinti fogalmazást. Van olyan napilap, amely már az új szabályok szerint ír, van olyan is, amely még a régieket használja. A portugálok egyébként úgy találják, hogy a brazilok kerültek ki győztesen a birkózásból, de nekik is volt mit beáldozniuk ...

Ritkán említett különlegesség, hogy a mirandês-t külön nyelvként regisztrálták 1999-ben, ez már nem portugál, hanem egy asztúriai-leóni nyelvecske, beszélik vagy 15 ezren. Hogy ez elég egy külön nyelv kikiáltásához? Hát, Portugáliában elég volt. 

Itt még olvashattok néhány keresetlen szót a témáról: kifejezetten szórakoztató. A kommentekben is rengeteg infó van! 

Ja, és ha valakiben ez a kis poszt ellenállhatatlan vágyat ébresztett arra, hogy azonnal elkezdjen portugálul tanulni, akkor jelentkezzen nálam, tudok segíteni. A fent említett TROVANTE-től meg legyen itt egy video:

Nem mehetünk el szó nélkül a BL és az Európa Liga portugál vonatkozásai mellett. Szerdán Mourinho vagyis az ő Real Madridja 2-0-ra kikapott a Barcelonától, ráadásul a szívtipró trénert még ki is penderítették a kispadról, mert nem bírta visszafogni magát Pepe kiállításánál. Megy a verbális agresszió a Madrid és a Barça között, még Einsteint is belekeverték. (Mekkora újdonság lehetett a játékosoknak a special one szájából hallani ezt az ismeretlen nevet ...) És nézzétek ezt a kézfogást: mindent elmond! (Fotó a Jornal de Notícias-ból)

Noha sokan már temetik a Real továbbjutását, én Mourinhót nem írnám le, ha valaki fel tud állni a padlóról (ha már a padról muszáj), akkor ő az. A Chelsea idejében, mikor hasonló szituációban nem lehetett a szokott helyén, hogy üvöltözzön a srácaival, a portugál tévében azon élcelődtek, hogy otthonról, a készüléknek hátat fordítva szól oda Drogának (ez Drogba figurájának a neve volt): - Most varrd be! És Drogba bevarrta. Hát, nem lenne rossz Cristiano Ronaldót távirányítani ezen a módon. Nyilatkozni már úgy nyilatkozik (vagyis próbálja), mint a mester.

EL: A Porto kicsit megijesztett az elején, hagyta, hogy a Villareal 1-0-ra vezessen, de pont jókor ítéltek meg nekik egy 11-est. Onnan meg, mintha húzták volna őket, meg se álltak 5-1-ig. Elképesztő, ez a 3. Európa Liga-beli meccsük zsinórban, amelyen 5 gólt rúgnak. Isten tartsa meg a jó szokásukat, meg maradjon még nekik Villas-Boas egy ideig. Ha a Villareal ezen fordítani tud ... De nem tud. Szerintem ... (A nap hőse: Falcao - azaz sólyom. Fotó a JN-ből)

A Benfica jóval kisebb figyelem mellett (most nem mindegy szinte, melyik másik portugál csapat kerül be a döntőbe?), 2-1-re legyőzte a Bragát. Egy ideig a két meccs pont egyformán alakult, de 2-1 után a Porto elhúzott ...

Nagyon úgy néz ki, hogy a portugál ősellenségek már megint összecsapnak, csak ezúttal az Európa Liga fináléjában. És hadd ne tippeljem meg, milyen színűek lesznek a győztesek. Mert a szívemnek csak egy színe van: a kék és a fehér (sic! - mondta volt João Pinto, a közmondás-gyártó Porto-játékos ...)

Április huszonötödike ebben az évben történetesen húsvét hétfő, de ahogy előző posztunkban említettük, ettől a portugálok még nem hatódnának meg különösebben ... Az, hogy a ma mégis szabadnap, az 1974-es forradalomnak köszönhető. Április huszonötödike olyan dátum Luzitániában, mint nálunk március tizenötödike, vagy október huszonharmadika. Azzal a különbséggel, hogy az a forradalom nem bukott meg. Persze ebben vastagon benne van az a tény is, hogy a portugálokat senki nem tartotta megszállva, valahogy nem esik útba jövet-menet mindenkinek az az ibériai szöglet, még Napóleonnak is beletört a bicskája.

De mi ellen is kellett mindenképp forradalmat csinálni 74-ben? Az úgynevezett Estado Novo, Új Állam diktatórikus, jobboldali, fasisztoid rendje ellen, amelyet António Oliveira Salazar hozott létre 1933-ban ... Ugyanabban az évben, mikor Hitler hatalomra került. Salazar pénzügyi zseninek indult, elég nagy katyvaszból hozta vissza az országot, akármennyire is különös, de egy olyan pénzügyminiszterre, mint ő volt 28-tól 32-ig, ma is szükség lenne. Diktátorra persze, és új (korporatisvista) alkotmányra, amilyet akkor összehozott, egyáltalán nem lenne igény, akármennyire is ég a ház.

Az Estado Novo pár évvel túlélte 1968-ban, közvetve egy kempingszék áldozataként eltávozott kitalálóját, mint ahogy a 61-ben, Angolában elkezdődött gyarmati háborúk is folytatódtak a 74-es forradalomig. Nagyrészt a gyarmati háborúk értelmetlensége és kilátástalansága vezetett az április 25-iki eseményekhez, amelyet a portugál hadsereg otthon tartózkodó középvezetői, az úgynevezett áprilisi kapitányok vezényeltek le: valójában tehát egy jól sikerült katonai puccsról volt szó.

A forradalom szinte semmilyen ellenállásba nem ütközött, a civilek lelkesedve csatlakoztak hozzá, Marcelo Caetano, Salazar utóda szinte puskalövés nélkül leköszönt. (A puccsnak összesen 4 halálos áldozata volt.) Meglehetősen turbulens időszak következett, kommunista hatalomátvételi kísérlettel, majd alkotmányozó nemzetgyűléssel, és 1976-ban szintén április 25-én elfogadott új, demokratikus alkotmánnyal. (Most jut eszembe, vannak véletlenek? Hogyhogy a mi új alkotmányunk aláírása is pont erre a napra esik? Kéne ide egy konteo!)

A szegfűs forradalmat nem szokták megkérdőjelezni, de épp a napokban nyilatkozott úgy az egyik ex-áprilisi kapitány, Otelo Saraiva de Carvalho (aki egyébként az egyetlen portugál terrorista mozgalom, az FP25 vezetője is volt a 80-as években, és csak öt évet ült - pedig a csoport 17 embert likvidált működése során), hogy ha tudta volna, hová jut az ország mostanra, lehet, hogy a forradalmat se tetszett volna neki megcsinálni ... Hát, azért olyan nagyon komolyan ne vegyük a szavait: szeret szerepelni. 

Szép húsvét hétfőt és jó huszonötödike ünneplést Portugáliában!

A portugál, mint tudjuk, igazán katolikus nemzet, önbevallás alapján a lakosság 95%-a katkó, bár nagy részük csak tingli-tangli szinten. Azért az egyházi ünnepekről semmi pénzért le nem mondanának. Nem is kell, az egyház és az állam érdekes módon mindenütt egyetért abban a lakossággal (vagyis a zemberekkel), hogy ilyen ünnepekre szükség volt, van és lesz.

Hogy néz ki a portugál húsvét? Csak nagy vonalakban: a nagypéntek munkaszüneti nap. A nagyhéten azonban nincs akkora felhajtás, mint a spanyoloknál, szerényebb népek élnek Luzitániában (persze vannak processziók itt is, de ezekről most nem regélünk). A húsvét hétfő ismeretlen fogalom, ahogy a karácsony másnapja is, a magyarok kétnapos ünnepei helyett itt mind a három nagy egyházi ünnep mindössze egy napos, és a hétfők már melóval telnek. Természetesen locsolkodás sincs. (De jó nekik!)

Amit nálunk vízkeresztkor szokás végrehajtani (az otthonok megáldására gondolok), azonban pont húsvétra esik. Ezt a szertartást compasso-nak nevezik (ami ebben a szövegkörnyezetben nem körző és nem is iránytű), és abból áll, hogy a helyi plébános a sekrestyéssel meg pár ministránssal egyetemben körbemegy (főleg vidéken), és megáldja a házakat. Egyszer volt részem ilyenben, miután a férjem hosszasan könyörgött, hogy az anyjának mennyire sokat jelentene, ha részt vennék rajta. A szertartás fő attrakciója, hogy a család összejön a nappaliban, és a pap mindenkinek csókra nyújtja ..., na, nem a kezét, nem is a gyűrűjét, hanem a keresztet. Gondoljunk csak bele, hány cseppfertőzés útján terjedő betegség létezik? Na, ugye ... Hát, okos ember nem csókolja meg a keresztet, csak úgy tesz, mintha. Akár a kézcsókra specializált lovag, aki a hölgy keze fölött cuppant. 

Ha már arra jár az atya, illik megkínálni őt és kísérőit valamivel, de nem ám vízzel, hanem minimum portóival, vagy jófajta likőrrel ... Bizony, szegény papok és ministránsok, nem tudom, hogy bírják a compasso végéig, de alig lehetnek jobb kompasszban, mint egy profi locsolkodó idehaza.

Vannak még persze tipikus kaják, főleg édességek is, amelyek ehhez a naphoz kapcsolódnak. Egyrészt az úgynevezett amêndoas: ez eredetileg mandula, valójában inkább drazsé, színes cukorka, amelyben belül lehet mandula, de az olcsóbb fajtában sima csoki van, utóbbi nem is igazán finom - szerintem. (A baloldalt látható viszont nagyon étvágygerjesztő, nem?) Mivel tojásalakú, húsvéti nyalánksággá nőtte ki magát. Persze most már Portugáliában is divat a csokitojás, csokinyuszi, de alapvetően ez a színes drazsé (hagyományosan fehér és rózsaszín) az igazi húsvéti édesség. 

Sütifélék szempontjából a pão-de-ló-t kell említeni, ez valami eszméletlen sűrű piskótatésztából készül, nem tudom a receptjét (és különben is megfogadtam, hogy kajákról nem igazán fogok írni), de ha valakit valaha megkínálnak vele, kérjen hozzá portóit, mert különben a torkán akad. Ne egyetek belőle sokat! Egyébként papírból kell kibányászni, mert abba ragasztva kerül az asztalra.

Létezik még a folares nevezetű kalácsféle is, amelybe főtt tojást sütnek bele, és elsősorban a keresztszülők ajándékoznak ilyet a keresztgyerekeknek, de mivel nekem nincs portugál keresztapám (sajnos, pedig Pinto da Costa védencének lenni nem lehet utolsó), nem volt hozzá szerencsém. 

Ne múljon el ez a poszt foci nélkül: a Porto a portugál kupa fináléjába is bejutott, miután megint kiütötte a Benficát. Szegény sasok, már nagyon nehezen bírják a Porto pofozógépének szerepét. És még az Európa Ligában is alakulhatnak úgy a dolgok, hogy a két ősellenség kerül szembe egymással a döntőben. De ehhez még azért túl kéne jutni a Villareálon illetve a Bragán.

Szép húsvétot! (A húsvétról még tőlem egy tavalyi poszt azoknak, akiket érdekel a mitológia: Meghalni, feltámadni szaporodni ...)

A holokauszt emléknaphoz kapcsolódóan kötelességem megemlíteni annak a két portugál diplomatának a nevét, akikről végre már Budapesten is rendszeresen megemlékeznek. Egyébként se sok szó esik a vészkorszakban külföldiként magyar zsidók mentésében segédkezőkről az egyetlen Wallenberget leszámítva. Noha Carl Lutz neve sem ismeretlen, a film létezése óta pedig a különös, szimpatikus svihák, Perlasca alakja is elevenné vált, a spanyol és portugál követségi dolgozóinak szerepéről alig néhány ember hallott eddig.

Ángel Sans Britz spanyol diplomata mellett (akiről egy alkalommal a tve-n, a spanyol királyi tévében láttam dokumentumfilmet Budapest angyala címmel, nem tudom, azóta ezt bemutatták-e itthon is), két portugál diplomata, Sampaio Garrido és Alberto Branquinho nevét kellene megjegyeznünk. Egy Szegeden megrendezett konferenicán (Zsidóság a hispán világban) hallottam róluk először (a konferencia anyaga kötetben is megjelent 2004-ben), de azóta szerencsére már másodszor kapok meghívót velük kapcsolatos rendezvényre.

Az első megemlékezésre magyar részről 1995-ben került sor, de nem itthon, hanem a lisszaboni magyar nagykövetségen, mégpedig abból az apropóból, hogy az előző évben két portugál újságíró (João Mendes és Clara Viana) a Público nevú napilapban cikket közölt velük kapcsolatos kutatásairól. Tavaly végre itthon is volt egy rendezvény, amelyen sikerült ott lennem: a budapesti Portugál Követség és a Magyar Zsidó Múzeum szervezésének köszönhetően a Duna Korzón volt a megemlékezés, majd a múzeum holokauszt kiállításának megnyitóján vehettünk részt.

Idén, pontosabban két nappal ezelőtt új emléktáblát avattak, ezúttal a XIII. kerületben, az egyik egykori védett háznál, amelyben a semleges országok követségei által befogadott és menlevéllel ellátott zsidó családok zsúfolódtak össze. A két, nem egy időben, hanem egymás után Budapesten tevékenykedő portugál diplomata körülbelül ezer ember életét tudta megmenteni, köztük volt például Gábor Zsazsa családja is.

Az ibériai követségek zsidómentő akciói abból a szempontból is rendkívül sajátosak, hogy maguk a spanyolok és a portugálok a XV. század végén kiűzték országaikból a zsidó lakosságot, illetve konvertálásra kényszerítették őket, hogy utána üldözzék őket a keresztény tanokkal ellenkező életvitelük vagy gondolkodásmódjuk miatt (lásd még inkvizíció), a XX. században azonban rájöttek, hogy az ő államaikból származó zsidók kései utódait mégiscsak meg kellene védeni. Főleg a spanyol zsidómentő akciók esetében fordult elő olyasmi, hogy azokat, akiknek szefárd származása valószínűsíthető volt, úgymond repatriálták.

Ehhez képest, mint tudjuk, mind a két ibériai ország profasisztának számított a második világháború alatt és után is (noha semlegesek maradtak), mind a Franco-, mind a Salazar-diktatúra szélsőjobboldali indíttatású volt, de fajgyűlölet nem jellemezte. Hivatalos semlegességük nem jelentett ideológiai semlegességet is, a diplomaták viszont sokszor saját karrierjüket, esetleg életüket veszélyeztették, mikor segíteni próbáltak: ilyen szempontból rebellisnek számítottak. A legaktívabb zsidómentő portugál diplomata egyébként Aristides de Sousa Mendes (itt jobbra), a Bourdeaux-i konzul volt, aki tetteiért majdhogynem az életével fizetett a Salazar-diktatúrában: meghurcolták, soha többé nem dolgozhatott diplomataként, és végül nyomorban halt meg.