Portugálos dolgok

Tegnap (március 17-én) a portugál nemzet egyik szeme sírt, a másik nevetett. Na, nem a Kadhafi által mondottak miatt, egészen más okuk volt sírni is, meg nevetni is. De kezdjük a nevetéssel. Nem kevesebb, mint három luzitán focicsapat került be az Európa Liga negyeddöntőjébe, az F. C. Portón már nem csodálkozunk, a Benficától sem olyan szokatlan a hasonló teljesítmény, de a Braga fennállása óta először arat ekkora sikert, ráadásul a nem éppen egy pehelysúlyú ellenfelet, a Liverpoolt ütötte ki a nyeregből. (Bal oldalt a sportklub címere: hát nem gyönyörű? Annyira portugál, hogy még a fátimai sameirói szűz is rajta van, csak a sportra nincs semmi utalás a szövegen kívül, de így szép.) Hozzáteszem, a Braga a portugál bajnokságban jelenleg csak a 6. helyen áll, míg a Porto az első, a Benfica a második.

Ez tehát az öröm forrása, és mivel a portugáloknak a foci majdnem a mindenük, most eufóriában kellene lebegniük, ha egyébként nem lenne akkora katyvasz a belpolitikában. Nemrég írtunk a fiatalok (és nem csak fiatalok) kormány elleni tüntetéséről (a kormány egyébként szocialista, bár ez nem nagyon látszik rajta), és aki figyeli a nemzetközi híreket, az tisztában van azzal, hogy José Sócrates kabinetje már jó ideje nagyon nehéz helyzetből próbál kievickélni, korlátozott sikerrel.

Most ott tartanak, hogy újabb megszorító csomagot, egyfajta portugál Széll Kálmán tervet állítottak össze, csak nem olyan szép a fantázianeve, mindössze PEC-nek (ejtsd: PEK), azaz: Stabilitási és Növekedési Programnak becézik. Ez kábé már a negyedik hasonló spanyolcsizma, amit a portugál lábakra próbálnak igazítani. Jövő héten kellene megszavazni a parlamentben. Csakhogy a legnagyobb ellenzéki párt, a szocdemek (PSD) elnöke, a fess és kissé hataloméhes Pedro Passos Coelho (itt jobbra) tegnap kijelentette, hogy neki ez sok. Mármint ennyi megszorítást nem bír el a társadalom. (Nota bene, a PSD neve ellenére inkább jobboldali, a PS baloldali párt, de valójában nem sok különbség van köztük.)

A jelenlegi történések kicsit emlékeztetnek arra, amikor idehaza a szocik próbálták stabilizálni a helyzetet, a Fidesz pedig állandóan tiltakozott minden ellen. Nos, Sócrates, aki immár másodszor miniszterelnök, nem ma kezdte a politizálást, belengette, hogy amennyiben nem szavazzák meg a megszorításokat, veszi a kalapját, és távozik. Oldják meg a szocdemek (ha képesek választást nyerni), amit úgyis meg kell oldani, és megszorítások nélkül ők se lesznek rá képesek. (Legfeljebb majd más fantázianevet találnak ki hozzá.)

Nekem kicsit magas, hogy egy ilyen helyzetben kényelmes ellenzéki pozícióból miért nem nézi végig egy párt, hogy a másik vért izzad, és népszerűtlen intézkedések sorozatát kénytelen meghozni, hiszen ez az ő malmukra hajtja a vizet. Persze, tiltakozni azt folyamatosan lehet, de kenyértörésre vinni, az már más dolog. Lehet, hogy ezúttal is csak műbalhéról van szó, és Passos Coelho a stabilitás érdekében visszakozik, mert volt ő már nagyon együttműködő is.

A nemrég újraválasztott köztársasági elnök, Aníbal Cavaco Silva (itt balra) egyelőre kivár. (Hiába, a portugál szülők nem lacafacáznak a névadáskor, egyik Szókratészről, másik Hannibálról nevezi el a kisfiát, így kell ezt csinálni.) Tegnapi nyilatkozata szerint a parlament feloszlatása (amit az elnöknek kezdeményezhet, és a nem olyan távoli múltban volt is rá példa, akkor Jorge Sampaio oszlatta fel az országgyűlést) csak nagyon indokolt esetben lehetséges, és ő tényleg nem az a hebehurgya figura, aki ilyesmiről felelőtlenül döntene. (Cavaco Silva egyébként tíz évig volt miniszterelnök, és nagyon jelentős sikereket könyvelhetett el kormányzása alatt, rá szokás hallgatni.)

Izgalmas napoknak nézünk elébe, mindenesetre, úgy a fociban, mint a belpolitikában. Mi itt leszünk, és figyeljük az eseményeket.

Kadhafi tegnap, március 17-én adott ekszluzív interjút a portugál királyi tévé, az RTP kiküldött tudósítójának, Paulo Dentinhónak, amelyben kis hezitálás után kijelentette, hogy még mindig baráti országnak tartja Portugáliát. Szerinte a portugálokat csak a hatalmas propaganda tévesztette meg. Érdekes módon mintha ezt mondta volna a líbiai fiatalokról is, akik fellázadtak ellene: drogosok voltak, meg jószándékú, de félrevezetett ifjoncok.

Annak fényében, hogy időközben az ENSZ Biztonsági Tanácsa amelynek jelenleg Portugália is tagja, megszavazta a líbiai légtér lezárását, nem lenne csoda, ha Kadhafi véleménye mára megváltozott volna. A jelek szerint a portugálok igennel voksoltak, míg a brazilok tartózkodtak.

A rövid interjúban egyébként a barnába öltözött, gyűrűs kezével folyton matató líbiai vezér árulónak nevezte a többi európai államot, amely hátat fordított neki, kifejtette, hogy az Arab Liga valójában már nem is létezik, és ha bárki megtámadja őt, az durva gyarmatosításként értelmezhető, különben pedig a világ soha többé nem élvezheti a békét, ha ez megtörténik.

Na ne, már megint ez az arc? Többet látjuk, mint Obamát, pedig ő az USA elnöke. Mit tud ez a Mourinho gyerek (a név annyit tesz: kis mór, na jó, nem egy óriás, 179 centi, de szerintem ez pont jó), hogy neki van a földkerekség egyik legismertebb pofázmánya? Talán holtversenyben a másik szépfiúval (naná, hogy az is portugál), Cristiano Ronaldo-val ... (Igaz, nekem utóbbi nem jön be, de ízlések és pofonok ...)

José Mário dos Santos Mourinho (szül. 1963-ban) focistaként kezdte, de ekkor a kutya se törődött vele, max a csajok, ők viszont minden bizonnyal, hát lehet ennek a tekintetnek ellenállni? Én nem tudtam volna ...

A kis mórra akkor figyeltem fel, mikor még szűkebb hazáján kívül senki nem ismerte. Egyszer (2000-ben) bepróbálkozott ugyanis a Benficánál, kilenc meccs után elbocsátották, mert elnökváltás volt, hát, a Benfica azóta is bánja szerintem, így járnak a mórok, ha nem tudják megbecsülni a mórt, aki megtette volna kötelességét. Én leginkább annyit vettem észre az egészből, hogy egy baromi jóképű pasi nyilatkozik a sportújságíróknak, és jól odamondogat nekik ...

Mourinho kisebb kitérő után (Leiria) 2002-ben kezd az FC Porto-nál, amely kissé diktatórikus rendszerben működik, ott nem szoknak elnököt váltogatni, mert a maffiózó kinézetű Pinto da Costa az örökös tótumfaktum. Mourinho sem az a demokráciamániás pasi, szereti az egyeduralmat, győzni csak így lehet. Az eredmények magukért beszélnek. Ahogy elnézem, 39 éves koráig várt arra, hogy befusson, akkor még én is reménykedhetem.

2003-ban a Porto megnyeri a portugál bajnokságot, és az UEFA kupát. 2004-ben újabb portugál bajnokság, és Bajnokok Ligája elsőség! Akkoriban még én is őrült Porto-drukker voltam, mitagadás, igaz, a városhoz is kötődöm, de Mourinho nélkül azért ez nem lett volna ilyen egyértelmű.

Sajnos vagy nem sajnos, Mourinhónak szűk lett a luzitán haza, lóvét akart keresni, meg persze komolyabb bajnokságokban akart bizonyítani. Jól jött neki, hogy edző karrierjét megelőzően amolyan félhivatalos Tolmácsként funkcionált a Sportingot trenírozó Bobby Robson mellett, tehát az angoltudásával nem voltak nagy gondok. Nem azt mondom, hogy kiköpött brit kiejtéssel beszél, de ami a focihoz meg az újságírók felhúzásához kell, azt nagyon tudja.

2004-ben tehát átigazol a Chelsea-hez, és a világ egyik legjobban fizetett edzőjévé avanzsál. A londoni klub 50 éve nem nyert bajnokságot: Mourinhóval 2005-ben sikerül nekik, igaz, ezúttal a BL-t a kis mór nem tudja hozni, de hát még ő se isten, csak a "special one" (a különleges), ahogy önmagát elnevezte.

A kis mór módszeréhez egyébként, azon túl, hogy eszméletlenül tudja motiválni a csapatát, és nem tűri, hogy bárki is kitáncoljon a sorból, hozzá tartozik az újságírók folyamatos etetése is: szándékos provokációkkal tereli magára a figyelmet, hogy a focistái nyugiban dolgozhassanak. Ezzel persze a saját imidzsét is egyre tudatosabban építgeti. Nagyképű, felfuvalkodott hólyagnak tűnik, csakhogy tényleg nagyon jó edző. A maga területén valószínűleg a legjobb.

2008-ban Milánóba megy, az Intert boldogítani, hamar elkezd olaszul nyilatkozni, noha akármilyen nyelven is beszél, mindig megmarad a maga portugál dallamvilágánál. 2009-ben és 2010-ben olasz bajnok, illetve ismét megnyeri a BL-t! Ha egy csapatot eljuttat eddig, megint tovább áll: ezúttal a világ talán legerősebb bajnokságába, a spanyolba, nevezetesen a Real Madridba igazol át. És kezd spanyolul nyilatkozni, ami ugye egy portugálnak nem olyan nagy truváj.

Jelenleg itt tartunk, no meg ott, hogy Mourinho 2010-re vonatkozóan megkapta a világ legjobb trénere kategóriában az aranylabdát (a kategória korábban nem is létezett). Nemrég felmerült, mikor a portugál válogatott éppen szövetségi kapitány nélkül maradt, hogy meghívják a posztra, de valamiért ez kútba esett. Egyszer úgyis lesz még szövetségi kapitány, remélhetőleg meg is nyer a csapattal minimum egy európabajnokságot. Addig meg élvezzék a madridiak.

Ami pedig azt illeti, hogy milyen pasi. Sejtéseink lehetnek csupán, nőcis botrányáról sose hallottam, vajon tényleg minta-családapa és mintaférj? Egy biztos: tisztességtelen ajánlatokból tele lehet nála a spájz. Nem csak nagyon jóképű, de még okos is, és hatalma, mitöbb, varázsereje van, igazi manipulátor (hogy a pénzről ne is beszéljünk.) Ez a koktél bizony nagyon veszélyes a női nemre nézve. :-)

Az egész azzal kezdődött, hogy felfedezték egy idős asszony holttestét (vagyis annak maradványait) a saját lakásában, mégpedig kilenc ÉVVEL a halál beállta után. Az asszonyt eltűntként tartották nyilván, nyolcvan felett volt, és a kutyájával lakott. A kutya csontváza is a lakásban hevert. Ami teljesen hihetetlen, hogy kilenc hosszú év alatt senki nem nyitotta rá a lakásajtót, a rendőrség nem érezte magát felhatalmazva. Ráadásul kellemetlen szagok nem terjengtek, ezért a szomszédok sem gyanakodtak.

Feburár óta egyre több eset válik ismertté. Hetek, hónapok, évek telnek el úgy, hogy szerencsétlenül járt idősek tetemei hevernek a saját lakásukban. Most ébrednek rá a portugálok, mekkora problémát jelent az elegánsan "harmadik korú" polgártásaknak nevezett emberek elmagányosodása. A portugál társadalom idősödik, kevés gyerek születik, a gyermekellátó rendszer a többi déli államhoz hasonlóan itt is nagyon kezdetleges, nincs a mi gyed-gyes-szisztémánkhoz hasonló berendezkedés, ráadásul a fiatalok egyre később alapítanak családot, már csak azért is, mert azt nincs miből eltartaniuk (lásd egy korábbi posztomat).

Problémát jelent az is, hogy a portugál idősek családtagjai sokszor külföldön vagy a tengerparti városokban élnek, így azután nem tudnának hazaugrani, még akkor sem, ha nagyon akarnának. Ebben a nemzedékben még sok az írástudatlan vagy funkcionális analfabéta is, számukra nem megoldás az interneten való kapcsolattartás, még a mobil kezelése is gondot okoz. (Bár ehhez nem kell írástudatlannak lenni, amikor az ember keze már nem engedelmeskedik az akaratának.)

Úgy tűnik, most most észbe kap a társadalom, és kialakítanak egy országos segélyhívó rendszert, amely a hasonló eseteket elkerülhetővé teszi. Vagy legalább is több esélyük lesz azoknak,  akik elbotlanak odahaza a konyhában, és képtelenek segíteni magukon.

Újra buknak a zsarnokok (buknak? vagy mégse?), ma is forradalomra emlékezünk, újra divatba jött az "akasszátok fel a királyokat"-féle felkiáltás. Gondolom, azzal Petőfi is kibékült volna, ha nem pont az akasztás módszeréhez folyamodik az istenadta zsarnokgyilkos, de amit a mai posztban olvashattok, azt talán ő sem tudta volna elképzelni.

Nos, a XX. század portugál diktátorával, António de Oliveira Salazarral (itt balra) különös módon végzett a sors. Nem kellettek hozzá bérgyilkosok, sem lázadó hadsereg, sem idegen invázió, semmi egyéb nem kellett, csak egy szimpla, ártatlannak kinéző, csíkos kempingszék. Amelyet valaki tiszta véletlenségből nem egészen akkurátusan állított fel, vagy csak arra a testtömegre nem volt hitelesítve, amellyel megterheltetett, főleg, mert a testtömeg előzetes figyelmeztetés nélkül, nagy elánnal zuhant törékeny szerkezetére. Mindenesetre ez a nevezetes kempingszék 1968. augusztus 3-án nemes egyszerűséggel összecsuklott a nagyhatalmú, ekkor már 79 éves diktátor alatt, amikor az azért próbált rácsücsülni, hogy a pedikűröse kezelésbe vegye a sarkán lévő bőrkeményedéseket.

Salazar beütötte a fejét a kék csempés (azulejós) falba, aztán még felállt, és megtiltotta, hogy orvost hívjanak, de ettől kezdve nem érezte jól magát. Doktor csak  a negyedik napon látta.

Más verziók szerint Salazar nem is ült rá a székre, csak rá akart ülni, de a széket közben arrébb vitte valaki (itt jönnek az összeesküvés-elméletek), ő meg nem vette észre, és egyenest a padlóra csücsült. Olyan tanú is van, aki a széket teljesen kihagyja a sztoriból, és azt meséli, hogy a zsarnok a fürdőkád áldozata lett. (Pedig se a szék, se a kád nem jelentkezett extra jutalomért, vagy a haza hőse kitüntetésért.) Hiába, az igazat már soha nem fogjuk megtudni, de a szék azért bevonult a portugál történelembe. (Salazar 1970-ben halt meg, "székébe", na nem a kempingszékébe Marcelo Caetano ült, őt 1974-ben penderítették ki onnan.)