Portugálos dolgok

Kedves Olvasóim,

elérkezett a postR-től való búcsú ideje, nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket, főleg a kommenteléssel akadtak gondok... Új helyen folytatom, megtiszteltetés számomra, hogy tiboru és Csuri meghívtak a Blogrepublikra, így mostantól ott olvashatjátok a portugál témájú posztjaimat: az új blog neve: Lusitania.

Egyelőre nyitva hagyom ezt a blogot, a posztokkal együtt, mert sokaknak ez a cím van meg, de itt már nem lesznek új posztok, lassanként a régieknek is csak a kezdő sorai maradnak meg, átirányítással az új helyre. Sajnos a postR-en a költöztetés időpontjában nem voltak olvashatók a kommentek, így ezek nélkül jelennek meg a régi posztok a Blogrepublikon, de mivel olyan nagyon sok komment nem is született, talán nem veszitek rossz néven.

Várlak Benneteket az új helyen, és remélem, a kommentelési kedv ott nagyobb lesz majd! 

Gloria Mundi

Néhány ötlet azoknak, akik még jelen pénzügyi helyzetben is gondolhatnak arra, hogy hol szilveszterezzenek - jövőre. Mert idén már nehéz lenne eljutni azon helyszínek bármelyikére, amelyekről most szó lesz.

A szilveszter portugáléknál passagem de ano, braziléknál franciásan révéillon, a BÚÉK meg Bom ano novo! vagy Um próspero ano novo! - illetve ezek változata. (Ezúton kérek elnézést, amiért a karácsonyi posztomból kimaradt a karácsony portugál neve: Natal, illetve a jókívánság mikéntje: Feliz Natal!) 

Kezdjük egykori második hazámnál, a portói borról és az FC Porto csapatáról híres Invictával. Már csak azért is, mert ez az egyetlen passagem de ano, amelyről személyes élményekkel rendelkezem. 1999-2000-es szilveszterén esett meg az, hogy rávehető voltam egy utcai bulira. Nos, azt hiszem, életemben utoljára. Az Avenida dos Aliados (amely nevétől némileg eltérően inkább hatalmas, hosszúkás tér, mint sugárút) dugig tele volt, én ostoba módon a kutyámat is magammal vittem, ott akartunk találkozni a férjemmel, valahol a Szent Benedek Pályaudvar környékén (Estação de São Bento). Úgy álltunk, mint a heringek, én a Portóban található tán egyetlen McDonalds bejáratának szorulva, éktelen dübörgés, a kutya reszketett, én meg dühöngtem. 

Vártuk az évrezredváltó éjfélt! (Persze, tudom, hogy nem az volt az igazi évezredváltó, de ez most mellékes.) Merthogy a Portói Városháza minden szilveszterkor tűzijátékot rendez, de egy ilyen dátumra biztos soha nem látott gyönyörűséggel készültek. Évszázados hagyományról van szó, és ha valami, a tűzijáték a portugáloknak szent. (Még nappal is csinálják, házilag, az apósom ilyen amatőr durrogtató például, de ne tessék félreérteni.) Nos, az idő telt, a kutya nyüszített, a dübörgő dübörgött, és nem tudjuk, mikor lett éjfél. Ugyanis a tűzijáték elmaradt. Fújolás, Fernando Gomes, az akkori polgármester monnyon le, ez, az, amaz. Valamikor fél 1h magasságában sikerült csak kiszabadulnom a tömeg szorításából. Ez volt a hírös portói szilveszter, de tuti, hogy azóta mindig van tűzeső, úgyhogy tessék csak kipróbálni!

Következik a függetlenségi szájalásban élenjáró, költségvetési kátyúokozásról elhíresült bohóc, Alberto João Jardim királysága, Madeira. Ottan is Funchal, a világ egyik legszebb fekvésű városa (persze mindjárt  Budapest és tán Rio de Janeiro után). Nos, ha valahol nem maradhat el a tűzijáték, az ez a tengerparti színház (tényleg olyan, mint egy amfiteátrum), mert még a Guiness rekordok könyvében is meg vagyon írva, hogy a funchali szilveszter a világ legnagyobb pirotechnikai attrakciója. Nem csak helyi lakosok élvezik persze a spectaculumot, hanem mindenféle rendű és rangú turisták, szárazföldről és tengerről (akarom mondani, luxushajóról) egyaránt. Madeira előnye, hogy kedvező éghajlata miatt még fürödni is lehet ilyenkor a tengerben (és nem kell hozzá fakír hajlamú orosz vagy kínai élharcosnak nyugdíjasnak lenni).

De ugorjunk át a tengerentúlra, és a déli féltekére, ahol - rossz még belegondolni is - most éppen nyár van. Most és farsangkor. Hát, úgy könnyű...

Senkit nem fog meglepni különösebben, hogy Rio de Janeiro-ban elég nagy a buli. És van tűzijáték is, naná. Meg tengerpart (Copacabana), és turisták. De most jön a spéciség. Ugyanis ez az újévi dzsembori egy afrikai illetőségű, Brazíliában is sokak által tisztelt orixá-hoz (ejtsd: orisá) vagyis istennőhöz, Iemanjához (ejtsd: jemánzsá) kötődik (neve annyit tesz, mint Az anya, akinek gyermekei halak). Elvileg erősnek kellene lennie a konkurrenciaharcnak Szűz Mária és közte, de a brazilok lelkében a két figura elég klasszul megfér egymással, sőt, szépen egybeolvadtak. (A katolicizmus nagy előnye, hogy nagyszerűen bekebelezi más vallások isteneit és istennőit, még akkor is, ha azok olyan dögösek, mint a képen látható.) A szexcsatákon bővebben is olvashattok róla.

Nos, az ünneplő cariocák (Rio de Janeiro-i lakosok) mindenféle felajánlásokat tesznek Iemanjá termékenység- és tengeristennőnek, valamint részt vehetnek az ún. banho de pipoca-ban (pattogatott kukorica-fürdő), amely a tisztátalan és átkozott dolgokat hivatott távol tartani a jámbor hívektől - természetesen a szex nem tartozhat a tisztátalan dolgok közé, végtére is termékenységistennőről beszélünk! (Tessék mostantól másképp nézni a pattogatott kukoricára, a moziban is az tartja távol tőlünk a filmvásznon megjelenő gonoszt, a pasink kezét viszont odavonzza!) Szintén hagyomány, hogy Rióban szilveszter este fehér ruhában illik grasszálni az utcákon, nyilván a megtisztulásra, az újrakezdésre utalva ezzel.

São Paulo-ról nem találtam semmi extrát, a látogatószámokat kivéve (2008-ban majdnem 2 és fél millió ember vett részt az idén 120 éves Avenida Paulistán zajló bulin, idén is több, mint 2 milliót várnak). Sok zene, elmaradhatatlan tűzijáték, más látványosságok. Ha valakinek mesélnivalója lenne, az ne fogja vissza magát.

Feliz 2012 para todos!

December közepén három halálhír követte egymást rövid idő alatt. 17-én Cesária Évora [ejtsd: szezáriá évorá] és Kim Dzsong Il távozott, 18-án Václav Havel. Persze semmi köze egymáshoz a három embernek, csak a dátum köti össze őket, mégis így maradt meg az emlékezetemben: egy afrikai énekesnő, egy ázsiai diktátor és egy kk-európai író/politikus.

Ebben a posztban természetesen nem politikáról fogok beszélni, hanem arról a különleges jelenségről, aki ez a zöldfoki-szigeteki, termetes, fekete asszony, Cesária volt: nevezték a morna királynőjének és mezítlábas dívának is, mert a koncertjein mindig mezténláb lépett fel, no meg első lemeze is ezt a címet viseli ("La diva aux pied nus").

1941-ben született, a São Vicente (Szent Vincent) nevezetű szigeten található Mindelo-ban és csak 88-ban, 47 évesen ért el nemzetközi sikert, ami már önmagában elég szokatlan, főleg ebben a műfajban.

Itt fent 20 éves, nem könnyű róla fiatalkori képet találni egyébként.

A poszt olvasása közben ajánlott ezt a zenét hallgatni:

Cesária 16 évesen kezdett profi módon énekelni, az akkor még portugál gyarmat Zöldfoki-szigeteken: az eredetileg lakatlan szigetcsoportot a luzitánok 1640-ben fedezték fel, nevezték el Cabo Verde-nek és népesítették be: elsősorban rabszolgakereskedelmi lerakatként funkcionált. Az apácák által nevelt, meglehetősen lázadó természetű fiatal lány bárokban és lokálokban lépett fel, aztán húsz évesen egy Congelo nevezetű halászati üzem alkalmazta mint énekesnőt. (Micsoda halászati üzem lehetett az!)

A lisszaboni szegfűs forradalmat követő általános függetlenedési mozgolódásból Cabo Verde is kivette a részét, bár messze nem olyan indulatosan, mint mondjuk Angola: Mário Soares, későbbi portugál köztársasági elnök annak idején még azt is felvetette, hogy a Zöldfoki-szigetek kaphatna olyan státuszt, mint Madeira és az azoriak, de ebből végül nem lett semmi, a luzitánok elveszítették ezt a gyarmatukat is, bár a kötődés megmaradt.

Cesária 1975-ben mindenesetre elnémult, ott kellett hagynia az éneklést, mert az új rezsim szerint a morna, ez a melankólikus dalairól ismert műfaj a kolonializmushoz, a portugálokhoz kötődött, így nem volt komilfó. Az ex-énekesnő melózott, hogy eltartsa a családját, az anyjával és a gyerekeivel élt, és tíz sötét évig (dark years) nem szerepelt nyilvánosság előtt. Magánéleti gondjai adódtak, nem érezte jól magát a bőrében, alkoholizált is.

A "megváltást" a zene hozta meg ismét, Cabo Verde függetlenségének tizedik évfordulóján lépett újra fel, és nemsokára eljutott Portugáliába, majd 1988-ban elkészíthette első, már említett albumát Párizsban (a kép jobbra fent ekkoriban készült) - a francia kultúra fedezte fel magának először, ez indította el először az európai, aztán a világsiker felé, amelyet az 1992-es Miss Perfumado című lemez hozott meg végül. Azóta egészen mostanáig egyre többen ismerték és szerették meg ezt a konvenciókra, szépségkultuszra és fogyókúrákra, valamint bagóellenes mozgalmakra is fütyülő énekesnőt. Magyarországon is fellépett a MÜPA-ban, szerencsére alkalmam volt élőben is látni, hallani. 

Cesáriát a világzene kategóriába szokták sorolni, azt hiszem, mindent ebbe a kategóriába suvasztanak, ami a nyugati (amerikai és európai) zenei műfajokon túlmutat, konkrétan ő mornát és coladeirát énekelt, zöldfoki-szigeteki, portugál alapú kreol nyelven, amelyet beszélői egyszerűen csak crioulo-nak, vagyis kreolnak neveznek. A cabo verdei nyelv egyébként a legfontosabb és leginkább kutatott portugál alapú kreol nyelv, a legtöbb bennszülött beszélővel. 

Hogy mennyire áll közel a portugálhoz? Álljon itt a Miss Perfumado címadó dalának szövege kreolul (1. strófa) és Camões nyelvén (2. strófa) példaként: nekem mindig az az érzésem, hogy ha egy kicsit jobban figyelnék, megérteném, bizonyos sorokat meg is értek, de az egész mégsem áll össze. 

Di corpo perfumado
Assim dixa'm môrré ô flor
Na sombra di bô odjinho
Dixa'm morré ta sonhá
Assim cuma pomba na sê ninho
Si pomba é feliz na sê ninho
A mim também mi é feliz
Na sombra di odjo ma carinho
Di Miss Perfumado

Deixa-me morrer sonhando
na sombra dos olhos magoados
duma menina gentilde corpo perfumado
Deixa-me morrer assim, ó flor
na sombra dos teus olhinhos
Deixa-me morrer sonhando
como a pomba no seu ninho
Se a pomba é feliz no seu ninho
Assim também eu sou feliz
Na sombra do olho mais o carinho
da Miss perfumada.

Magyarul:

Hagyd, hogy ámodozva
haljak meg egy kedves,
illatos testű lány megsebzett
szemének árnyékában.
Hagyd, hogy így haljak meg, te virág,
szemecskéd árnyékában,
engedj meghalnom álmodozva,
mint fészkében a galamb teszi.
Ha a galamb boldog a fészkében,
én is boldog vagyok
az Illatos Hölgy szemének és
gyengédségének árnyékában. 

Nem egy hard rock szöveg, az tuti, a fado-tól viszont nincs annyira messze melankólia tekintetében. Van, aki szerint a morna és a fado között van is némi összefüggés, alapfogalom itt is, ott is a saudade/sodade, például. 

Nyugodj békében, Cesária!

Nem tudom, hány országban áll minden nagy ünnep két napból, de a portugáloknál dec. 26. már normál munkanap, idén ráadásul hétfő. Bár a nagy karácsonyi kajálás után most elsősorban miniszterelnökük, Passos Coelho kissé félresikerült üzenetét emésztik, miszerint, aki odahaza nem talál melót, az gondolja meg, hogy kívül tágasabb, mi ezúttal nem politizálunk. Így például a majdnem leghíresebb portugál, Barroso ominózus levélkéjéről se fogunk beszélni. Maradjunk a mostanra kissé unalmassá és lerágottá vált témánál, a karácsonynál. 

Katolikus gyökerek, Mária-kultusz, Fátima-imádat ide vagy oda, azért a karácsonyt Luzitániában is elorozta a Kisjézustól a Télapó-Mikulás, jobban mondva a Karácsony apó (Pai Natal). Jobban kellene vigyázni az ilyen vallási értékekre, mert a kapitalizmus könyörtelen, főleg, ha az üdítőitalos brancs teszi rá a kesztyűjét. Pai Natal (a braziloknál Papai Noel) ott van mindenütt, bár nem nagyon illik a környezetbe, de ez kit érdekel. Azért mi ne vesszünk el teljesen az uniformizált multikultiban, és nézzük, mi az, amiben a portugál karácsony különbözik a többitől.

Bejgli helyett például királysüti (bolo rei) van, ami még a bejlinél is keményebb. Olyan gyümölcskenyér-féle, kerek, és középen lyukas, mint egy koszorú, a tetején rengeteg kandírozott gyömölcs díszeleg, ettől tarka-barka vagyis szerintem inkább gagyinak néz ki, de nem kell rám hallgatni. Porcukorral próbálják kissé enyhíteni az összhatást. Általában van benne egy lóbabszem (fava), akinek az ezt rejtő darab jut, az vagy jól jár (kívánhat valamit, ami esetleg teljesül), vagy rosszul (ő fizetheti a társaság következő rundját vagy vacsiját). Régebb, még az EU mániákus tiltásai előtti ősidőkben, volt egy kis fém szuvernír is a tésztában, amit meg lehetett "nyerni", de már a portugálok ezen apró örömét is elrontotta Brüsszel, persze puszta aggodalomból, nehogy a torkukon akadjon. 

Az ajándékosztás is dívik, már amennyire a krízis, amelyre éjjel-nappal hivatkoznak, engedi: mégpedig dec. 24-én. Akkor van az ún. consoada, a karácsony esti vacsora is, amelynek főszereplője meglepő módon nem a töltött káposzta, nem is a ponty, persze, de  azért hal. Mégpedig a minden portugál ünnepen és hétköznapon előszedhető tőkehal. Sajnos a legízetlenebb, szimplán főtt formájában. Ehhez ugyancsak ízetlen főtt zöldségek társulnak. 

Az édesség-paletta nem merül ki a királysütinél, mindenféle kolostori nyalánkságok is az asztalra kerülnek. (Portugáliában a kolostori cukrászat külön műfaj volt egy időben, amikor még rengeteg ráérő apáca sütögetett a rendházakban, újabb és újabb fincsiségek receptjein törve a fejét - ha akkor lettek volna kajablogok, hajaj!). Az egyik ilyen stílusos édességet például céu-nak, mennynek hívják. Biztosan mennyei, egyébként nagyon puha, lisztből-tojásból készült, cukorral bevont alkotás, amilyenhez csak az apácáknak volt türelmük. 

A karácsonyi vacsora után még el lehet sétálni persze az éjféli misére, amelyet kakasmisének (missa do galo) hívnak, bár egyre kevesebben vesznek részt rajta. Szinte már teljesen feledésbe merült, de annál érdekesebb szokás a halottak megvendégelése: az egyik szobában az élők lakmároznak, a másikban a már elköltözött családtagoknak terítenek - sejtésem szerint ez valami tősgyökeres pogány hagyomány lehetett. 

Dec. 25-én mindenféle húszabálók örülhetnek az étlapnak, bár vannak olyan országrészek, ahol a szenteste maradékát rekonvertálják úgynevezett régi ruhaként (roupa-velha), vagyis úgy tesznek, mint minden valamirevaló étterem a szürke hétköznapokon, kicsit másképp tálalják, amit előző nap nem sikerült elpusztítani. 

A karácsonyfa-állítás is beszüremkedett, bár nem echte luzitán hagyomány, és dívik a városok színes égőkkel való teleaggatása (bár nem tudom, mióta a krőzust leváltotta a krízis, mennyire ragaszkodnak ehhez a szokáshoz). 

Ennyit a portugálok téli napfordulós ünnepéről. Aki még szívesen olvasna a karácsonyról tőlem portugál és spanyol vonatkozások tekintetében is, az ezt a posztomat nézze meg.

Szép évvégét mindenkinek!

Pár nappal ezelőtt bombaként robbant a hír, hogy elfogták a lisszaboni hasfelmetszőt, aki 1992-ben és 93-ban három prostituáltat gyilkolt meg és belezett ki ocsmány módon. 

Az illető, akire most lecsapott a PJ (Bűnügyi Rendőrség), egy Portótól nem messze lévő városban, Matosinhosban élő, 43 éves munkanélküli, akit a saját fiai mártottak be, mégpedig eredetileg a Sol (Nap) nevezetű portugál újságnál.

A srácok tippje alapján egy újságírónő rávetette magát a sztorira, és odáig jutott vele, hogy a bíróság elrendelte a pasi őrizetbe helyezését - na, nem a 90-es években elkövetett tettekért, amelyek egyébként úgyis elévültek már (az elévülési idő 15 év, épp most akarják megváltoztatni a törvényt), hanem egy 2000-ben történt eset miatt: egy húszéves lányt gyilkolt meg valaki, ezúttal Aveiro közelében.

A fiúk egyébként apjuk naplójában olvastak a gyilkosságokról, és mikor az újságírónő felkereste a feltételezett serial-killert, az simán be is vallotta az egészet, sőt, hagyta, hogy lefilmezzék a vallomását.

Amúgy a hasfelmetsző szerepére már majdnem egy tucat jelentkező volt az évek során, úgy látszik, mindig vannak őrültek, akik szeretnének félelmetes sorozatgyilkosként ismertté válni (aki nézi a Dexter című sorozatot, az úgyis tudja ezt), a nyomozók pedig eddig mindig kizárták annak a lehetőségét, hogy a jelentkezők között volna az, akit valaha kerestek.

José Guedes-sel kapcsolatban is kérdéses a dolog, bár első körben úgy reppent föl a hír, hogy megvan a hasfelmetsző... Aztán lehet, hogy mégsincs meg. A rendőrség egyelőre szkeptikus, bár nem zárja ki, hogy ő a tettes. Guedes az említett négy gyilkosságon kívül még további két emberölést is magáénak vall, ezeket állítólag Németországban követte el, ahol vendégmunkásként dolgozott.

A felvételen, amelyen vallomást tesz, az állítólagos sorozatgyilkos nem részletezi, mi volt a módszere, azt állítja, hogy olykor kést, olykor egy üvegpalack letört nyakát használta. Zavaró tényező, hogy a hasfelmetsző és az averiói gyilkos nem azonos módon járt el. A szakértők arra is felhívják a figyelmet, hogy a sorozatgyilkosok nem szoktak vallomást tenni, viszont általában őrizgetnek valamilyen trófeát az áldozatokból, főleg, ha megcsonkítják őket: Guedes azt állítja, hogy ő nem tartott meg semmit a nők testrészeiből.