Portugáliában mindössze négy éve legális az abortusz. (A terhességet annak 10. hetéig lehet megszakítani.) Nem volt könnyű eljutniuk idáig. A második, ezügyben kiírt népszavazás eredménye az, hogy végre törvényessé tették, ami illegálisan, fű alatt, súlyos veszteségekkel korábban is ugyanúgy folyt, mint bárhol másutt a világban. Csak a szegényebb nők sarlatánhoz mentek, a gazdagabbak meg Spanyolországba ... (Az első referendumot még 1998-ban rendezték.)

A szocdemek kormányfő-jelöltje, Passos Coelho most azt találta mondani, hogy újból elővehetik az abortusz-témát, és akár kiírhatnak egy harmadik népszavazást is, merthogy nincs olyan nagy konszenzus ebben a kérdésben. Ez a kacsingatás a jobboldal és az Egyház felé nem túl okos húzás szerintem. Ha a PSD nem csinál semmit, jobban jár, mint ha ilyen ötletekkel jön. De a kampányban valamit mégiscsak kell mondani, amivel az ember bekerül a hírekbe.

Sócratesnek (Szocialista Párt) magas labda volt, le is csapta, emlékeztetve arra a sok nőre, aki az abortusztilalom hosszú évtizedei alatt maradandó károsodást szenvedett illetve meghalt a nem megfelelő beavatkozások következtében. Az illegális terhességmegszakítást választók a testi szenvedéseken túl gyakran további lelki sebeket szereztek az őket ellátó egészségügyi intézményekben, és máig sok olyan nőgyógyász van, aki nem hajlandó elvégezni a beavatkozást: emiatt az állam privát, sokszor külföldi tulajdonú intézményekkel kötött szerződést, hogy mindenki hozzájuthasson a "szolgáltatáshoz", akinek sajnálatos módon szüksége van rá.