Egy gyönyörű középkori galego-portugál vers - az egyik kedvencem. Saját fordításban. 

A beteljesületlen vágyról ...

 

Crexente gesztenyésében
megláttam egy pásztorlánykát,
senki nem volt közelében,
de hallottam dalolását,
a szoknyáját összefogta,
és a napfény beragyogta
a folyópart minden árnyát.

Madarak szálltak körötte,
ahogy járt a pirkadatban,
vágyról énekeltek egyre
az ágakon szakadatlan,
de akárki látta volna,
másra biztos nem gondolna,
csak a vágyra, lankadatlan.

Szóltam volna, ám nem mertem,
mozdulatlan, némán álltam,
majd ezt mondtam félve, csendben:
- Néhány szavam jóságában,
úrnőm, hogyha meghallgatná ...
De ha talán úgy kívánná,
hogy magamba zárjam vágyam ...

- Lovag, a Szent Szűzre kérem,
legyen ura önmagának,
menjen, de vissza se nézzen,
az ösvények önre várnak,
mert a népek erre jönnek,
s minden rosszat kiötölnek,
hogyha minket együtt látnak.