Portugálos dolgok

Nem mehetünk el szó nélkül a BL és az Európa Liga portugál vonatkozásai mellett. Szerdán Mourinho vagyis az ő Real Madridja 2-0-ra kikapott a Barcelonától, ráadásul a szívtipró trénert még ki is penderítették a kispadról, mert nem bírta visszafogni magát Pepe kiállításánál. Megy a verbális agresszió a Madrid és a Barça között, még Einsteint is belekeverték. (Mekkora újdonság lehetett a játékosoknak a special one szájából hallani ezt az ismeretlen nevet ...) És nézzétek ezt a kézfogást: mindent elmond! (Fotó a Jornal de Notícias-ból)

Noha sokan már temetik a Real továbbjutását, én Mourinhót nem írnám le, ha valaki fel tud állni a padlóról (ha már a padról muszáj), akkor ő az. A Chelsea idejében, mikor hasonló szituációban nem lehetett a szokott helyén, hogy üvöltözzön a srácaival, a portugál tévében azon élcelődtek, hogy otthonról, a készüléknek hátat fordítva szól oda Drogának (ez Drogba figurájának a neve volt): - Most varrd be! És Drogba bevarrta. Hát, nem lenne rossz Cristiano Ronaldót távirányítani ezen a módon. Nyilatkozni már úgy nyilatkozik (vagyis próbálja), mint a mester.

EL: A Porto kicsit megijesztett az elején, hagyta, hogy a Villareal 1-0-ra vezessen, de pont jókor ítéltek meg nekik egy 11-est. Onnan meg, mintha húzták volna őket, meg se álltak 5-1-ig. Elképesztő, ez a 3. Európa Liga-beli meccsük zsinórban, amelyen 5 gólt rúgnak. Isten tartsa meg a jó szokásukat, meg maradjon még nekik Villas-Boas egy ideig. Ha a Villareal ezen fordítani tud ... De nem tud. Szerintem ... (A nap hőse: Falcao - azaz sólyom. Fotó a JN-ből)

A Benfica jóval kisebb figyelem mellett (most nem mindegy szinte, melyik másik portugál csapat kerül be a döntőbe?), 2-1-re legyőzte a Bragát. Egy ideig a két meccs pont egyformán alakult, de 2-1 után a Porto elhúzott ...

Nagyon úgy néz ki, hogy a portugál ősellenségek már megint összecsapnak, csak ezúttal az Európa Liga fináléjában. És hadd ne tippeljem meg, milyen színűek lesznek a győztesek. Mert a szívemnek csak egy színe van: a kék és a fehér (sic! - mondta volt João Pinto, a közmondás-gyártó Porto-játékos ...)

Április huszonötödike ebben az évben történetesen húsvét hétfő, de ahogy előző posztunkban említettük, ettől a portugálok még nem hatódnának meg különösebben ... Az, hogy a ma mégis szabadnap, az 1974-es forradalomnak köszönhető. Április huszonötödike olyan dátum Luzitániában, mint nálunk március tizenötödike, vagy október huszonharmadika. Azzal a különbséggel, hogy az a forradalom nem bukott meg. Persze ebben vastagon benne van az a tény is, hogy a portugálokat senki nem tartotta megszállva, valahogy nem esik útba jövet-menet mindenkinek az az ibériai szöglet, még Napóleonnak is beletört a bicskája.

De mi ellen is kellett mindenképp forradalmat csinálni 74-ben? Az úgynevezett Estado Novo, Új Állam diktatórikus, jobboldali, fasisztoid rendje ellen, amelyet António Oliveira Salazar hozott létre 1933-ban ... Ugyanabban az évben, mikor Hitler hatalomra került. Salazar pénzügyi zseninek indult, elég nagy katyvaszból hozta vissza az országot, akármennyire is különös, de egy olyan pénzügyminiszterre, mint ő volt 28-tól 32-ig, ma is szükség lenne. Diktátorra persze, és új (korporatisvista) alkotmányra, amilyet akkor összehozott, egyáltalán nem lenne igény, akármennyire is ég a ház.

Az Estado Novo pár évvel túlélte 1968-ban, közvetve egy kempingszék áldozataként eltávozott kitalálóját, mint ahogy a 61-ben, Angolában elkezdődött gyarmati háborúk is folytatódtak a 74-es forradalomig. Nagyrészt a gyarmati háborúk értelmetlensége és kilátástalansága vezetett az április 25-iki eseményekhez, amelyet a portugál hadsereg otthon tartózkodó középvezetői, az úgynevezett áprilisi kapitányok vezényeltek le: valójában tehát egy jól sikerült katonai puccsról volt szó.

A forradalom szinte semmilyen ellenállásba nem ütközött, a civilek lelkesedve csatlakoztak hozzá, Marcelo Caetano, Salazar utóda szinte puskalövés nélkül leköszönt. (A puccsnak összesen 4 halálos áldozata volt.) Meglehetősen turbulens időszak következett, kommunista hatalomátvételi kísérlettel, majd alkotmányozó nemzetgyűléssel, és 1976-ban szintén április 25-én elfogadott új, demokratikus alkotmánnyal. (Most jut eszembe, vannak véletlenek? Hogyhogy a mi új alkotmányunk aláírása is pont erre a napra esik? Kéne ide egy konteo!)

A szegfűs forradalmat nem szokták megkérdőjelezni, de épp a napokban nyilatkozott úgy az egyik ex-áprilisi kapitány, Otelo Saraiva de Carvalho (aki egyébként az egyetlen portugál terrorista mozgalom, az FP25 vezetője is volt a 80-as években, és csak öt évet ült - pedig a csoport 17 embert likvidált működése során), hogy ha tudta volna, hová jut az ország mostanra, lehet, hogy a forradalmat se tetszett volna neki megcsinálni ... Hát, azért olyan nagyon komolyan ne vegyük a szavait: szeret szerepelni. 

Szép húsvét hétfőt és jó huszonötödike ünneplést Portugáliában!

A portugál, mint tudjuk, igazán katolikus nemzet, önbevallás alapján a lakosság 95%-a katkó, bár nagy részük csak tingli-tangli szinten. Azért az egyházi ünnepekről semmi pénzért le nem mondanának. Nem is kell, az egyház és az állam érdekes módon mindenütt egyetért abban a lakossággal (vagyis a zemberekkel), hogy ilyen ünnepekre szükség volt, van és lesz.

Hogy néz ki a portugál húsvét? Csak nagy vonalakban: a nagypéntek munkaszüneti nap. A nagyhéten azonban nincs akkora felhajtás, mint a spanyoloknál, szerényebb népek élnek Luzitániában (persze vannak processziók itt is, de ezekről most nem regélünk). A húsvét hétfő ismeretlen fogalom, ahogy a karácsony másnapja is, a magyarok kétnapos ünnepei helyett itt mind a három nagy egyházi ünnep mindössze egy napos, és a hétfők már melóval telnek. Természetesen locsolkodás sincs. (De jó nekik!)

Amit nálunk vízkeresztkor szokás végrehajtani (az otthonok megáldására gondolok), azonban pont húsvétra esik. Ezt a szertartást compasso-nak nevezik (ami ebben a szövegkörnyezetben nem körző és nem is iránytű), és abból áll, hogy a helyi plébános a sekrestyéssel meg pár ministránssal egyetemben körbemegy (főleg vidéken), és megáldja a házakat. Egyszer volt részem ilyenben, miután a férjem hosszasan könyörgött, hogy az anyjának mennyire sokat jelentene, ha részt vennék rajta. A szertartás fő attrakciója, hogy a család összejön a nappaliban, és a pap mindenkinek csókra nyújtja ..., na, nem a kezét, nem is a gyűrűjét, hanem a keresztet. Gondoljunk csak bele, hány cseppfertőzés útján terjedő betegség létezik? Na, ugye ... Hát, okos ember nem csókolja meg a keresztet, csak úgy tesz, mintha. Akár a kézcsókra specializált lovag, aki a hölgy keze fölött cuppant. 

Ha már arra jár az atya, illik megkínálni őt és kísérőit valamivel, de nem ám vízzel, hanem minimum portóival, vagy jófajta likőrrel ... Bizony, szegény papok és ministránsok, nem tudom, hogy bírják a compasso végéig, de alig lehetnek jobb kompasszban, mint egy profi locsolkodó idehaza.

Vannak még persze tipikus kaják, főleg édességek is, amelyek ehhez a naphoz kapcsolódnak. Egyrészt az úgynevezett amêndoas: ez eredetileg mandula, valójában inkább drazsé, színes cukorka, amelyben belül lehet mandula, de az olcsóbb fajtában sima csoki van, utóbbi nem is igazán finom - szerintem. (A baloldalt látható viszont nagyon étvágygerjesztő, nem?) Mivel tojásalakú, húsvéti nyalánksággá nőtte ki magát. Persze most már Portugáliában is divat a csokitojás, csokinyuszi, de alapvetően ez a színes drazsé (hagyományosan fehér és rózsaszín) az igazi húsvéti édesség. 

Sütifélék szempontjából a pão-de-ló-t kell említeni, ez valami eszméletlen sűrű piskótatésztából készül, nem tudom a receptjét (és különben is megfogadtam, hogy kajákról nem igazán fogok írni), de ha valakit valaha megkínálnak vele, kérjen hozzá portóit, mert különben a torkán akad. Ne egyetek belőle sokat! Egyébként papírból kell kibányászni, mert abba ragasztva kerül az asztalra.

Létezik még a folares nevezetű kalácsféle is, amelybe főtt tojást sütnek bele, és elsősorban a keresztszülők ajándékoznak ilyet a keresztgyerekeknek, de mivel nekem nincs portugál keresztapám (sajnos, pedig Pinto da Costa védencének lenni nem lehet utolsó), nem volt hozzá szerencsém. 

Ne múljon el ez a poszt foci nélkül: a Porto a portugál kupa fináléjába is bejutott, miután megint kiütötte a Benficát. Szegény sasok, már nagyon nehezen bírják a Porto pofozógépének szerepét. És még az Európa Ligában is alakulhatnak úgy a dolgok, hogy a két ősellenség kerül szembe egymással a döntőben. De ehhez még azért túl kéne jutni a Villareálon illetve a Bragán.

Szép húsvétot! (A húsvétról még tőlem egy tavalyi poszt azoknak, akiket érdekel a mitológia: Meghalni, feltámadni szaporodni ...)

A holokauszt emléknaphoz kapcsolódóan kötelességem megemlíteni annak a két portugál diplomatának a nevét, akikről végre már Budapesten is rendszeresen megemlékeznek. Egyébként se sok szó esik a vészkorszakban külföldiként magyar zsidók mentésében segédkezőkről az egyetlen Wallenberget leszámítva. Noha Carl Lutz neve sem ismeretlen, a film létezése óta pedig a különös, szimpatikus svihák, Perlasca alakja is elevenné vált, a spanyol és portugál követségi dolgozóinak szerepéről alig néhány ember hallott eddig.

Ángel Sans Britz spanyol diplomata mellett (akiről egy alkalommal a tve-n, a spanyol királyi tévében láttam dokumentumfilmet Budapest angyala címmel, nem tudom, azóta ezt bemutatták-e itthon is), két portugál diplomata, Sampaio Garrido és Alberto Branquinho nevét kellene megjegyeznünk. Egy Szegeden megrendezett konferenicán (Zsidóság a hispán világban) hallottam róluk először (a konferencia anyaga kötetben is megjelent 2004-ben), de azóta szerencsére már másodszor kapok meghívót velük kapcsolatos rendezvényre.

Az első megemlékezésre magyar részről 1995-ben került sor, de nem itthon, hanem a lisszaboni magyar nagykövetségen, mégpedig abból az apropóból, hogy az előző évben két portugál újságíró (João Mendes és Clara Viana) a Público nevú napilapban cikket közölt velük kapcsolatos kutatásairól. Tavaly végre itthon is volt egy rendezvény, amelyen sikerült ott lennem: a budapesti Portugál Követség és a Magyar Zsidó Múzeum szervezésének köszönhetően a Duna Korzón volt a megemlékezés, majd a múzeum holokauszt kiállításának megnyitóján vehettünk részt.

Idén, pontosabban két nappal ezelőtt új emléktáblát avattak, ezúttal a XIII. kerületben, az egyik egykori védett háznál, amelyben a semleges országok követségei által befogadott és menlevéllel ellátott zsidó családok zsúfolódtak össze. A két, nem egy időben, hanem egymás után Budapesten tevékenykedő portugál diplomata körülbelül ezer ember életét tudta megmenteni, köztük volt például Gábor Zsazsa családja is.

Az ibériai követségek zsidómentő akciói abból a szempontból is rendkívül sajátosak, hogy maguk a spanyolok és a portugálok a XV. század végén kiűzték országaikból a zsidó lakosságot, illetve konvertálásra kényszerítették őket, hogy utána üldözzék őket a keresztény tanokkal ellenkező életvitelük vagy gondolkodásmódjuk miatt (lásd még inkvizíció), a XX. században azonban rájöttek, hogy az ő államaikból származó zsidók kései utódait mégiscsak meg kellene védeni. Főleg a spanyol zsidómentő akciók esetében fordult elő olyasmi, hogy azokat, akiknek szefárd származása valószínűsíthető volt, úgymond repatriálták.

Ehhez képest, mint tudjuk, mind a két ibériai ország profasisztának számított a második világháború alatt és után is (noha semlegesek maradtak), mind a Franco-, mind a Salazar-diktatúra szélsőjobboldali indíttatású volt, de fajgyűlölet nem jellemezte. Hivatalos semlegességük nem jelentett ideológiai semlegességet is, a diplomaták viszont sokszor saját karrierjüket, esetleg életüket veszélyeztették, mikor segíteni próbáltak: ilyen szempontból rebellisnek számítottak. A legaktívabb zsidómentő portugál diplomata egyébként Aristides de Sousa Mendes (itt jobbra), a Bourdeaux-i konzul volt, aki tetteiért majdhogynem az életével fizetett a Salazar-diktatúrában: meghurcolták, soha többé nem dolgozhatott diplomataként, és végül nyomorban halt meg.

Ezúttal kezdjük a focival. Ahogy egyik előző posztomban vizionáltam, négy ibériai csapat került be az EL (Európa Liga) utolsó körébe. Elképesztő, hogy ebből három portugál, és csak egy spanyol.

Tényleg le a kalappal mind a három luzitán együttes előtt, bár persze a pálmát a Porto viszi el. Megint sikerült 5 gólt szereznie a Szpartak Moszkva ellen, olyan fölény ez, amely hatalmas önbizalmat adhat, csak ilyenkor fennáll annak a veszélye, hogy a fiúk fejébe száll a dicsőség. És a Villareal nem lesz könnyű ellenfél. Vajon sikerül-e Villas-Boasnak Mourinho egykori csodáját megismételnie? (Jó vagy rossz ómen, hogy a neve Villa-val kezdődik, mint az ellenfél csapatáé?)

A Benfica és a Braga döntetlent játszott, és most egymással kell birkózniuk egyet, mintha csak otthon lennének. A papírforma a Benfica győzelme lenne, de persze semmi sem lehetetlen. A Benfica annyira azért nincs a csúcson, a Braga viszont csupa döntetlennel araszol előre: a védelme rendkívül szilárd, a játékosok idegei kötélből. Nem látványfoci, az biztos. Kicsit sajnálom, hogy épp a Portónak kell egy nem-portugál csapat ellen játszania, az a duett keményebbnek ígérkezik, másfelől viszont jogos, hogy a legerősebb kapja az egyetlen árva spanyolt.

De nézzük, mi folyik úgy egyébként Portugáliában, mikor épp nem a foci diadalmenetéről van szó. Javában tart az előkampány, olyannyira, hogy a minap egy ismerős szlogen ütötte meg a szememet: csontvázak a szekrényben. Ki is beszélt szekrényben bujkáló csontvázakról, a költségvetésben elrejtett stiklikről, mindenkit meglepő hiányról? Emlékszik még rá valaki? Nem igaz, hogy ezek a portugál szocdemek Kukuytinország jelenleg uralkodó pártjától lopják az ötletet. Vagy ez a csontvázasdi általánosan bevett szokás?

Konkrétan a PSD elnöke, Passos Coelho ismételgetni most ezt a metaforát, lehetőleg egy beszéden belül hatszor is, nehogy valakinek elkerülje a figyelmét. De melyek ezek a csontvázak? Semmi különös, csak a PPP konstrukcióban létrehozott beruházások, amelyek költségei eddig nem jelentek meg az államháztartási hiány összegében, mostantól meg igen. Meg valami veszteséget termelő állami vállalatokról is szó van, azok tényleg csak viszik a pénzt. Majd ők tesznek róla.

Mindeközben Sócratest úgy ünnepelték a szocik kongresszusán, mintha legalább is kétharmados többséggel választásokat nyert volna, és nem "bukott" miniszterelnök lenne. Az itthoni hírekben is benne volt, hogy már a rettegett IMF-hez is beérkezett a portugál kérelem: segítsetek, mert süllyedünk. Reméljük, nem süllyednek el, hanem valahogy kievickélnek a partra.

Nem tudom, mi van, de mintha mostanában minden a portugálok körül forogna. Kapkodom a fejem, hol a politikára, hol a gazdaságra, hol a sportra, hol a kultúrára kell figyelni. És a brazilokat még nem is említem, de van egy brazilos blog úgyis, ők megteszik a magukét. (Azért majd néha kontárkodunk arrafelé is.)

Nos, a most aktuális témák közül néhány: a már sokszor emlegetett, vasszigorral jellemezhető portugál államfő, Cavaco Silva (ex-miniszterelnök 10 éven át, és még így is megbotlik a páston) két napra Budapestre érkezik, az ún. Arraiolos csoport tanácskozására. Persze, ezt a csoportot is egy portugál településről kellett elnevezni, ahogy a lisszaboni szerződés is milyen jó országimázs ... (Bár mostanság fújhatják az országimázsukat, a bóvli kategóriában. Nagyon elásták szegények magukat.) Nos, ebbe az Arraiolos csoportba mi is beletartozunk, meg még a luzitánokon kívül a németek, az osztrákok, a finnek, a szlovének, az olaszok,  a lettek és a lengyelek: ami azt jelenti, hogy most az összes kormányfő itt sertepertél Pesten, de leginkább Cavacóra lesznek kíváncsiak, a TEK meg villanthat. (Mit fognak ezek az elnökség után csinálni?)

A tárgyalások zárt ajtók mögött folynak majd, és mindenféle divatos téma van napirenden, Baltikumi Stratégiától a Duna-stratégiáig, meg a multikulti, az európai identitás és az asszimiláció-integráció. Na jó, ezt nem ragozzuk tovább, elég, ha ők megteszik. Utána (még ma este) a Munkácsy trilógiára viszik őket, váljék egészségükre, művelődjenek egy kicsit, úgy is van rendjén, bár az igazi kulturális élmény a magyar köztársasági elnök által adott díszvacsora lesz (remélem, a menüben nincs sok helyesírási hiba). Holnap még tárgyalnak egyet, 2020-ra készülve.

Közben José Sócrates magyarázhatja a bizonyítványát, mert felröppent az összeesküvés-elmélet-szerű hír, hogy ő már a PEC 4 leszavazása előtt levajazta az EU-val, hogy pénzügyi segítséget kér (amit most meg is kap), és az egész cirkusz a lemondással arra volt jó, hogy mindenkinek megmutassa: a dekonstruktív ellenzék a hunyó. Nekem ez kissé meredek, azért egy miniszterelnök se lehet annyira hülye, hogy egy ilyen blöff kedvéért megkockáztassa, hogy nem őt választják újjá. 

Politikából most ennyi, kultúra szempontjából érdekes lehet, hogy a könyvfesztiválon két portugál író is bemutatkozik. Az egyik Rui Cardoso Martins kissé morbid című könyvével: És ha nagyon meg szeretnék halni (hát, nem tudom, az Európa Kiadó biztos úgy gondolta, hogy az öngyilkossági statisztikákban élen járó magyaroknak pont ez kell, de majd kapok belőle példányt, és recenziót is írok róla, addig részlet itt). Elsőkönyvesként pedig Vasco Luís Curado: A vida verdadeira (Való élet) című művével érkezik, ennek se nagyon bíztató a címe, ha a mostani eseményeket nézzük. 

Még egy mai aktualitás: a lemil blogon az afrikai címerek között a luzofón Angoláé is szerepel, érdemes megnézni.

Ma csak röviden, a legfrissebb eseményekről.

Nagy kötélhúzások után José Sócrates végre beadta a derekát, és pénzügyi segítséget kért az EU-tól, pedig hogy berzenkedett ellene egészen eddig. (A megszorító csomag tervéről, vitájáról, bukásáról és az ezt követő politikai válságról beszámoltunk.) Az ügyvezető miniszterelnök előbb persze még egyeztet a főbb ellenzéki pártokkal, noha tegnap feloszlott a parlament, és annak elnöke, Jaime Gama 35 év után örökre elköszönt a képviselőségtől. (Mindenki megtapsolta.) Mivel magyar elnökség van, most mi is kavargatunk egy kicsit ezügyben, éppen ma estére volt betervezve egy sajtótájékoztató Budapestre. Portugália egyébként az EU harmadik országa, amely ilyen fajta segítségért folyamodik, az írek és a görögök nem túl épületes példáját követve. Próbálkoztak, próbálkoztak, de nem ment egyedül, hiába, nem születtek Münchausen báróknak.

Hogy jó hírekkel is szolgáljak, a három Európa ligában érdekelt portugál csapat viszont fényezte a luzitán nevet. Kedvencünk, a Porto 5-1-re alázta a Szpartak Moszkvát odahaza, a Benfica 4-1-re a PSV-t, és a Braga se járt nagyon rosszul az idegenben elért egy-egyes döntetlennel a Dinamo Kijev ellen. Még egy meccs volt ezeken kívül, ott is ibérek arattak: a Villareal verte meg 5-1-re a Twente-t. Lehet, hogy a végére csak latinok maradnak a porondon? Három portugál egy spanyol, nem is lenne rossz képlet!

P.s.: Nem tudom, mi van a képszerkesztővel, de nem tudtam beszúrni illusztrációt, elnézést.

Most, hogy a Porto már megint, 25. alkalommal is  megnyerte a portugál bajnokságot, és nemsokára nemzetközi porondon is bizonyíthat ismét (két másik portugál csapattal együtt), nézzük meg, kinek köszönhető nagyrészt ez a jó ideje tartó diadalmenet, amelynek eddigi csúcsát José Mourinho portói korszaka jelentette!

Porto városának két fontos jelképe van: a Klerikusok tornya (Torre dos Clérigos) és  Pinto da Costa (szül. 1937-ben), az F. C. Porto majdnem 30 éve regnáló elnöke. (A portói bornak csak nevében van köze a városhoz, de erről majd egy másik alkalommal lesz szó.) A portói polgármesterek cserélődnek, a portugál kormányfők lemondanak, és újak jönnek a helyükbe, de a sárkányos csapat elnöke a helyén marad.

Volt egyszer, hol nem volt egy echte tripeiro (vagyis pacalzabáló: így  csúfolják a portóiakat) srác, bizonyos Jorge Nuno Pinto da Costa, aki már egész fiatalon elkötelezte magát városa focicsapatának (bár nem csak focival, hanem más sportágakkal is foglalkozott, mint drukker és sportvezető). Mielőtt elkezdett 24 órában sportvezetni, egy bankfiókban ücsörgött és barátkozott az ügyfelekkel, de itt nem volt esélye császárrá válni, úgyhogy átnyergelt a futballmaffiáhozüzletbe.

Pinto da Costa 1982 óta az F. C. Porto elnöke, ez még testvérek közt is borzasztó sok idő, (egyébként az egyik fivére úgy néz ki, mint a Mikulás, pszichiáter,  és folyton a portugál királyi tévében osztja az észt, elsősorban pszichopaták rémtetteivel kapcsolatban szakért), főleg, ha azt nézzük, hogy a többi focicsapatnak közben hányszor cserélődött a vezetése. Nyilvánvaló, hogy nem a hozzá-nem-értése miatt választják mindig újra hősünket: elnöksége alatt a klub a mostanival együtt 18 alkalommal volt portugál bajnok, ebből a 90-es években volt olyan sorozat, amikor ötször egymás után, ezt nevezték a PENTA-nak: egyetlen más portugál klub sem tudott ilyet felmutatni. Kilencszer nyerte meg a hazai kupát, kétszer a BL-t és egyszer az UEFA-kupát, hogy a többit ne is soroljam, mert már ez is épp elég lenne a mennybemenetelhez.

Nők jöttek-mentek az életében, háromszor nősült, ebből kétszer ugyanazt az asszonyt vette el, akit időközben egy konzumnő-féle csajért hagyott ott pár évre: ez a csaj aztán alaposan bemártotta jóemberünket, mert "írt" egy leleplező könyvet, Én, Carolina címen (biztos az Én, Claudius volt a mintája, tényleg olyan olvasottnak nézett ki), ebből kiderült, hogy szeretője, a Porto főmuftija minden, csak nem maszületett bárány, kissé gyakran ebédel futballbírókkal, prostikkal huzakodik, meg olykor megveret ezt-azt, aki nem akar a tenyeréből enni ... Az aranysíp fedőnevű ügy mára lecsengett, úgy néz ki, hogy hősünk kikecmergett a  botrányból: az tuti, hogy a Carolina-féle csajszikkal a jövőben óvatosabb lesz. (Film is készült a könyvből, Korrupció címmel, nagyon megnézném, de eddig nem volt rá alkalmam, kár, hogy magyar földön annyira nem lenne aktualitása...) Mindenesetre az nem nagyon merült fel senkiben, hogy  PC emiatt monnyon le, akármilyen módszerekkel is éri el, hogy a kék-fehérek kiemelkedjenek a portugál mezőnyből, a drukkereknek az megfelel.

Tény, hogy az örökös elnök a maga drákói módszereivel általában nem téved a személyzeti politika tekintetében, nyilván nem egyedül felelős minden sikerért, de ahhoz van érzéke, hogy jól válassza meg az embereit (csak a nőkkel van néha bajban). Jó példa volt erre a Portónál befutott Mourinho, és persze a mostani szépfiú, a Mourinho szárnyai alatt nevelkedett André Villas-Boas is. (Nem hagyhatjuk ki a fotóját.)

Főhősünk nem egy mindennapi figura, kicsit megjátssza a maffiavezérbe oltott vidéki bunkót, a kiejtése annyira erősen portóias, hogy az már majdnem karikatúra: a róla mintázott baba az egyik legnépszerűbb volt a portugál állami tévé tizenkét éven keresztül műsoron lévő politikai szatíraműsorában (nemrég szűnt meg, ki tudja, miért), és az ő bábujára igazán nem kellett költeni, egyszer megcsinálták, aztán működött, mintha sose változna. Talán még egy bohóca van a portugál közéletnek, aki a saját pályáján ugyanolyan verhetetlen és kimozdíthatatlan, mint a Porto vezére: a maderiai autonóm terület elnöke. Ő is megér majd egy posztot, most azonban nem marad más hátra, mint gratulálni a Sárkányoknak az új bajnoksághoz, és sok sikert kivánni az Európa-liga negyeddöntőjében!

Beszéltünk már néhány szót a coimbrai fado-ról és a portugál diákok körében népszerű (vagy inkább népszerűtlen?) gólyaavatásról meg az egyetemeken uralkodó diákhierarchiáról. Ígéretünkhöz híven most a diákok zenei életét vesézzük ki egy kicsit. Nem rockzenekarokról és nem néptánc-együttesekről lesz szó, bár persze ilyenek is vannak, mint minden országban. Ami azonban különleges, az a TUNA.

Mielőtt belemennénk a részletekbe, egy személyes élmény. (Van több is, persze …) A Portói Egyetemen (UP) a 90-es évek közepén sok-sok órát töltöttem a BTK informatika-termében. Akkoriban az internet oda még nem volt bevezetve, így órák hosszat ücsörögtünk a számgépek előtt, és sokszor nem a géppel, hanem egymással dumáltunk (a netkorszak ennek véget vetett, sajna). Kifejezetten jópofa volt, ha több náció diákjai gyűltek össze. Egyszer a tunákról esett szó, és az egyik afrikai srác (azt hiszem, angolai volt), vigyorogva mesélte, hogy mekkorát nézett, mikor először meglátta a TUNA FEMININA szóösszetételt. Náluk ugyanis a TUNA egy szintén négybetűs, NA-ra végződő magyar szóval egyenértékű. (Hú, de jól elmagyaráztam.) Az egy dolog, hogy az egyetem kapujára bazi nagy betűkkel ki van téve egy plakát ezzel a szóval, de miért kell hozzátenni, hogy FEMININA? Ez csak egyértelmű, vagy az európaiak számára nem? (Azt hiszem, ugyanő mondta, hogy az összes európai nő egyforma. Hát, jó szeme volt nagyon ...)

A TUNA tehát diákdalárda, és mint a fentiekből sejthető, van neki maszkulin meg feminin változata. Az igazi, az eredeti a maszkulin, persze, de ott vannak a placcon a lánybandák és a vegyesek is, bár én ilyet élőben nem láttam még.

Kifejezetten csak praxison átesett, vagyis kínnal-keservvel beavatott egyetemisták lehetnek a tagjai, nem egy diáktól hallottam, hogy ezért vállalta a gólyaév megpróbáltatásait, mert tuna-tag akart lenni. Hát, egészségére. A banda létszáma változó lehet, egyes tagjai a táncra, mások a hangszeres kíséretre specializálódnak, ismét mások énekelnek – vannak szólisták, és persze van össznépi danolás. A tuna-számok témájukban nem sokban különböznek a coimbrai fado-tól, de a fado, egyrészt zeneileg, másrészt előadásmódban sokkal merevebb, és mitagadás (kövezzenek meg a fado-rajongók): sokkal unalmasabb.

Ha egy pasi-tuna úgy igazából belemelegedik, akkor ott van zászlótáncoltatás, csörgődobolás, kozákokat megszégyenítő mutatványok, és mindez cseppet sem sportolásra kitalált öltözékben. Ami a témákat illeti, nos, azok nem éppen konzervatív és erkölcsös életfelfogásról tanúskodnak, tudnak istenigazából pajzánok is lenni, nem sokban különböznek a középkori vágáns diákdalok stílusától - talán az sem véletlen, hogy a tuna szó első jelentése (NEM a NA-ra végződő szó, hanem): csavargó élet.

Itten pedig egy aranyos kis tuna-dal (az UP fiúkórusától) magyar ferdítésben:

"Szép az élet, mikor egy lány végigmegy a téren,
és a szél rövid szoknyáját felfújja egészen.
Odalehet jó hírneve, tisztessége, minden,
mégis mindenki azt mondja, hogy ennél szebb nincsen.”

A lánytunákról se feledkezzünk meg azért, nem lenne szép dolog tőlünk, hiszen ők még arra is képesek, hogy a zászlótáncoltatást szűk szoknyában adják elő. Azért ez nem kis teljesítmény. Saját maguk is írnak dalokat, meg jól ismert számokat is áthangszerelnek, a dalaik "persze" nem pajzánok, hanem inkább romantikusak, de azért egész jók is vannak közöttük. Most pedig jöjjön maga a zene és a látvány hozzá.

Az egyik legismertebb dal, A kövér lányka kezdetű. Ide kattintva megtalálhatjátok regényszituációba ágyazva a szöveg fordítását is.