Portugálos dolgok

Néhány ötlet azoknak, akik még jelen pénzügyi helyzetben is gondolhatnak arra, hogy hol szilveszterezzenek - jövőre. Mert idén már nehéz lenne eljutni azon helyszínek bármelyikére, amelyekről most szó lesz.

A szilveszter portugáléknál passagem de ano, braziléknál franciásan révéillon, a BÚÉK meg Bom ano novo! vagy Um próspero ano novo! - illetve ezek változata. (Ezúton kérek elnézést, amiért a karácsonyi posztomból kimaradt a karácsony portugál neve: Natal, illetve a jókívánság mikéntje: Feliz Natal!) 

Kezdjük egykori második hazámnál, a portói borról és az FC Porto csapatáról híres Invictával. Már csak azért is, mert ez az egyetlen passagem de ano, amelyről személyes élményekkel rendelkezem. 1999-2000-es szilveszterén esett meg az, hogy rávehető voltam egy utcai bulira. Nos, azt hiszem, életemben utoljára. Az Avenida dos Aliados (amely nevétől némileg eltérően inkább hatalmas, hosszúkás tér, mint sugárút) dugig tele volt, én ostoba módon a kutyámat is magammal vittem, ott akartunk találkozni a férjemmel, valahol a Szent Benedek Pályaudvar környékén (Estação de São Bento). Úgy álltunk, mint a heringek, én a Portóban található tán egyetlen McDonalds bejáratának szorulva, éktelen dübörgés, a kutya reszketett, én meg dühöngtem. 

Vártuk az évrezredváltó éjfélt! (Persze, tudom, hogy nem az volt az igazi évezredváltó, de ez most mellékes.) Merthogy a Portói Városháza minden szilveszterkor tűzijátékot rendez, de egy ilyen dátumra biztos soha nem látott gyönyörűséggel készültek. Évszázados hagyományról van szó, és ha valami, a tűzijáték a portugáloknak szent. (Még nappal is csinálják, házilag, az apósom ilyen amatőr durrogtató például, de ne tessék félreérteni.) Nos, az idő telt, a kutya nyüszített, a dübörgő dübörgött, és nem tudjuk, mikor lett éjfél. Ugyanis a tűzijáték elmaradt. Fújolás, Fernando Gomes, az akkori polgármester monnyon le, ez, az, amaz. Valamikor fél 1h magasságában sikerült csak kiszabadulnom a tömeg szorításából. Ez volt a hírös portói szilveszter, de tuti, hogy azóta mindig van tűzeső, úgyhogy tessék csak kipróbálni!

Következik a függetlenségi szájalásban élenjáró, költségvetési kátyúokozásról elhíresült bohóc, Alberto João Jardim királysága, Madeira. Ottan is Funchal, a világ egyik legszebb fekvésű városa (persze mindjárt  Budapest és tán Rio de Janeiro után). Nos, ha valahol nem maradhat el a tűzijáték, az ez a tengerparti színház (tényleg olyan, mint egy amfiteátrum), mert még a Guiness rekordok könyvében is meg vagyon írva, hogy a funchali szilveszter a világ legnagyobb pirotechnikai attrakciója. Nem csak helyi lakosok élvezik persze a spectaculumot, hanem mindenféle rendű és rangú turisták, szárazföldről és tengerről (akarom mondani, luxushajóról) egyaránt. Madeira előnye, hogy kedvező éghajlata miatt még fürödni is lehet ilyenkor a tengerben (és nem kell hozzá fakír hajlamú orosz vagy kínai élharcosnak nyugdíjasnak lenni).

De ugorjunk át a tengerentúlra, és a déli féltekére, ahol - rossz még belegondolni is - most éppen nyár van. Most és farsangkor. Hát, úgy könnyű...

Senkit nem fog meglepni különösebben, hogy Rio de Janeiro-ban elég nagy a buli. És van tűzijáték is, naná. Meg tengerpart (Copacabana), és turisták. De most jön a spéciség. Ugyanis ez az újévi dzsembori egy afrikai illetőségű, Brazíliában is sokak által tisztelt orixá-hoz (ejtsd: orisá) vagyis istennőhöz, Iemanjához (ejtsd: jemánzsá) kötődik (neve annyit tesz, mint Az anya, akinek gyermekei halak). Elvileg erősnek kellene lennie a konkurrenciaharcnak Szűz Mária és közte, de a brazilok lelkében a két figura elég klasszul megfér egymással, sőt, szépen egybeolvadtak. (A katolicizmus nagy előnye, hogy nagyszerűen bekebelezi más vallások isteneit és istennőit, még akkor is, ha azok olyan dögösek, mint a képen látható.) A szexcsatákon bővebben is olvashattok róla.

Nos, az ünneplő cariocák (Rio de Janeiro-i lakosok) mindenféle felajánlásokat tesznek Iemanjá termékenység- és tengeristennőnek, valamint részt vehetnek az ún. banho de pipoca-ban (pattogatott kukorica-fürdő), amely a tisztátalan és átkozott dolgokat hivatott távol tartani a jámbor hívektől - természetesen a szex nem tartozhat a tisztátalan dolgok közé, végtére is termékenységistennőről beszélünk! (Tessék mostantól másképp nézni a pattogatott kukoricára, a moziban is az tartja távol tőlünk a filmvásznon megjelenő gonoszt, a pasink kezét viszont odavonzza!) Szintén hagyomány, hogy Rióban szilveszter este fehér ruhában illik grasszálni az utcákon, nyilván a megtisztulásra, az újrakezdésre utalva ezzel.

São Paulo-ról nem találtam semmi extrát, a látogatószámokat kivéve (2008-ban majdnem 2 és fél millió ember vett részt az idén 120 éves Avenida Paulistán zajló bulin, idén is több, mint 2 milliót várnak). Sok zene, elmaradhatatlan tűzijáték, más látványosságok. Ha valakinek mesélnivalója lenne, az ne fogja vissza magát.

Feliz 2012 para todos!

December közepén három halálhír követte egymást rövid idő alatt. 17-én Cesária Évora [ejtsd: szezáriá évorá] és Kim Dzsong Il távozott, 18-án Václav Havel. Persze semmi köze egymáshoz a három embernek, csak a dátum köti össze őket, mégis így maradt meg az emlékezetemben: egy afrikai énekesnő, egy ázsiai diktátor és egy kk-európai író/politikus.

Ebben a posztban természetesen nem politikáról fogok beszélni, hanem arról a különleges jelenségről, aki ez a zöldfoki-szigeteki, termetes, fekete asszony, Cesária volt: nevezték a morna királynőjének és mezítlábas dívának is, mert a koncertjein mindig mezténláb lépett fel, no meg első lemeze is ezt a címet viseli ("La diva aux pied nus").

1941-ben született, a São Vicente (Szent Vincent) nevezetű szigeten található Mindelo-ban és csak 88-ban, 47 évesen ért el nemzetközi sikert, ami már önmagában elég szokatlan, főleg ebben a műfajban.

Itt fent 20 éves, nem könnyű róla fiatalkori képet találni egyébként.

A poszt olvasása közben ajánlott ezt a zenét hallgatni:

Cesária 16 évesen kezdett profi módon énekelni, az akkor még portugál gyarmat Zöldfoki-szigeteken: az eredetileg lakatlan szigetcsoportot a luzitánok 1640-ben fedezték fel, nevezték el Cabo Verde-nek és népesítették be: elsősorban rabszolgakereskedelmi lerakatként funkcionált. Az apácák által nevelt, meglehetősen lázadó természetű fiatal lány bárokban és lokálokban lépett fel, aztán húsz évesen egy Congelo nevezetű halászati üzem alkalmazta mint énekesnőt. (Micsoda halászati üzem lehetett az!)

A lisszaboni szegfűs forradalmat követő általános függetlenedési mozgolódásból Cabo Verde is kivette a részét, bár messze nem olyan indulatosan, mint mondjuk Angola: Mário Soares, későbbi portugál köztársasági elnök annak idején még azt is felvetette, hogy a Zöldfoki-szigetek kaphatna olyan státuszt, mint Madeira és az azoriak, de ebből végül nem lett semmi, a luzitánok elveszítették ezt a gyarmatukat is, bár a kötődés megmaradt.

Cesária 1975-ben mindenesetre elnémult, ott kellett hagynia az éneklést, mert az új rezsim szerint a morna, ez a melankólikus dalairól ismert műfaj a kolonializmushoz, a portugálokhoz kötődött, így nem volt komilfó. Az ex-énekesnő melózott, hogy eltartsa a családját, az anyjával és a gyerekeivel élt, és tíz sötét évig (dark years) nem szerepelt nyilvánosság előtt. Magánéleti gondjai adódtak, nem érezte jól magát a bőrében, alkoholizált is.

A "megváltást" a zene hozta meg ismét, Cabo Verde függetlenségének tizedik évfordulóján lépett újra fel, és nemsokára eljutott Portugáliába, majd 1988-ban elkészíthette első, már említett albumát Párizsban (a kép jobbra fent ekkoriban készült) - a francia kultúra fedezte fel magának először, ez indította el először az európai, aztán a világsiker felé, amelyet az 1992-es Miss Perfumado című lemez hozott meg végül. Azóta egészen mostanáig egyre többen ismerték és szerették meg ezt a konvenciókra, szépségkultuszra és fogyókúrákra, valamint bagóellenes mozgalmakra is fütyülő énekesnőt. Magyarországon is fellépett a MÜPA-ban, szerencsére alkalmam volt élőben is látni, hallani. 

Cesáriát a világzene kategóriába szokták sorolni, azt hiszem, mindent ebbe a kategóriába suvasztanak, ami a nyugati (amerikai és európai) zenei műfajokon túlmutat, konkrétan ő mornát és coladeirát énekelt, zöldfoki-szigeteki, portugál alapú kreol nyelven, amelyet beszélői egyszerűen csak crioulo-nak, vagyis kreolnak neveznek. A cabo verdei nyelv egyébként a legfontosabb és leginkább kutatott portugál alapú kreol nyelv, a legtöbb bennszülött beszélővel. 

Hogy mennyire áll közel a portugálhoz? Álljon itt a Miss Perfumado címadó dalának szövege kreolul (1. strófa) és Camões nyelvén (2. strófa) példaként: nekem mindig az az érzésem, hogy ha egy kicsit jobban figyelnék, megérteném, bizonyos sorokat meg is értek, de az egész mégsem áll össze. 

Di corpo perfumado
Assim dixa'm môrré ô flor
Na sombra di bô odjinho
Dixa'm morré ta sonhá
Assim cuma pomba na sê ninho
Si pomba é feliz na sê ninho
A mim também mi é feliz
Na sombra di odjo ma carinho
Di Miss Perfumado

Deixa-me morrer sonhando
na sombra dos olhos magoados
duma menina gentilde corpo perfumado
Deixa-me morrer assim, ó flor
na sombra dos teus olhinhos
Deixa-me morrer sonhando
como a pomba no seu ninho
Se a pomba é feliz no seu ninho
Assim também eu sou feliz
Na sombra do olho mais o carinho
da Miss perfumada.

Magyarul:

Hagyd, hogy ámodozva
haljak meg egy kedves,
illatos testű lány megsebzett
szemének árnyékában.
Hagyd, hogy így haljak meg, te virág,
szemecskéd árnyékában,
engedj meghalnom álmodozva,
mint fészkében a galamb teszi.
Ha a galamb boldog a fészkében,
én is boldog vagyok
az Illatos Hölgy szemének és
gyengédségének árnyékában. 

Nem egy hard rock szöveg, az tuti, a fado-tól viszont nincs annyira messze melankólia tekintetében. Van, aki szerint a morna és a fado között van is némi összefüggés, alapfogalom itt is, ott is a saudade/sodade, például. 

Nyugodj békében, Cesária!

Nem tudom, hány országban áll minden nagy ünnep két napból, de a portugáloknál dec. 26. már normál munkanap, idén ráadásul hétfő. Bár a nagy karácsonyi kajálás után most elsősorban miniszterelnökük, Passos Coelho kissé félresikerült üzenetét emésztik, miszerint, aki odahaza nem talál melót, az gondolja meg, hogy kívül tágasabb, mi ezúttal nem politizálunk. Így például a majdnem leghíresebb portugál, Barroso ominózus levélkéjéről se fogunk beszélni. Maradjunk a mostanra kissé unalmassá és lerágottá vált témánál, a karácsonynál. 

Katolikus gyökerek, Mária-kultusz, Fátima-imádat ide vagy oda, azért a karácsonyt Luzitániában is elorozta a Kisjézustól a Télapó-Mikulás, jobban mondva a Karácsony apó (Pai Natal). Jobban kellene vigyázni az ilyen vallási értékekre, mert a kapitalizmus könyörtelen, főleg, ha az üdítőitalos brancs teszi rá a kesztyűjét. Pai Natal (a braziloknál Papai Noel) ott van mindenütt, bár nem nagyon illik a környezetbe, de ez kit érdekel. Azért mi ne vesszünk el teljesen az uniformizált multikultiban, és nézzük, mi az, amiben a portugál karácsony különbözik a többitől.

Bejgli helyett például királysüti (bolo rei) van, ami még a bejlinél is keményebb. Olyan gyümölcskenyér-féle, kerek, és középen lyukas, mint egy koszorú, a tetején rengeteg kandírozott gyömölcs díszeleg, ettől tarka-barka vagyis szerintem inkább gagyinak néz ki, de nem kell rám hallgatni. Porcukorral próbálják kissé enyhíteni az összhatást. Általában van benne egy lóbabszem (fava), akinek az ezt rejtő darab jut, az vagy jól jár (kívánhat valamit, ami esetleg teljesül), vagy rosszul (ő fizetheti a társaság következő rundját vagy vacsiját). Régebb, még az EU mániákus tiltásai előtti ősidőkben, volt egy kis fém szuvernír is a tésztában, amit meg lehetett "nyerni", de már a portugálok ezen apró örömét is elrontotta Brüsszel, persze puszta aggodalomból, nehogy a torkukon akadjon. 

Az ajándékosztás is dívik, már amennyire a krízis, amelyre éjjel-nappal hivatkoznak, engedi: mégpedig dec. 24-én. Akkor van az ún. consoada, a karácsony esti vacsora is, amelynek főszereplője meglepő módon nem a töltött káposzta, nem is a ponty, persze, de  azért hal. Mégpedig a minden portugál ünnepen és hétköznapon előszedhető tőkehal. Sajnos a legízetlenebb, szimplán főtt formájában. Ehhez ugyancsak ízetlen főtt zöldségek társulnak. 

Az édesség-paletta nem merül ki a királysütinél, mindenféle kolostori nyalánkságok is az asztalra kerülnek. (Portugáliában a kolostori cukrászat külön műfaj volt egy időben, amikor még rengeteg ráérő apáca sütögetett a rendházakban, újabb és újabb fincsiségek receptjein törve a fejét - ha akkor lettek volna kajablogok, hajaj!). Az egyik ilyen stílusos édességet például céu-nak, mennynek hívják. Biztosan mennyei, egyébként nagyon puha, lisztből-tojásból készült, cukorral bevont alkotás, amilyenhez csak az apácáknak volt türelmük. 

A karácsonyi vacsora után még el lehet sétálni persze az éjféli misére, amelyet kakasmisének (missa do galo) hívnak, bár egyre kevesebben vesznek részt rajta. Szinte már teljesen feledésbe merült, de annál érdekesebb szokás a halottak megvendégelése: az egyik szobában az élők lakmároznak, a másikban a már elköltözött családtagoknak terítenek - sejtésem szerint ez valami tősgyökeres pogány hagyomány lehetett. 

Dec. 25-én mindenféle húszabálók örülhetnek az étlapnak, bár vannak olyan országrészek, ahol a szenteste maradékát rekonvertálják úgynevezett régi ruhaként (roupa-velha), vagyis úgy tesznek, mint minden valamirevaló étterem a szürke hétköznapokon, kicsit másképp tálalják, amit előző nap nem sikerült elpusztítani. 

A karácsonyfa-állítás is beszüremkedett, bár nem echte luzitán hagyomány, és dívik a városok színes égőkkel való teleaggatása (bár nem tudom, mióta a krőzust leváltotta a krízis, mennyire ragaszkodnak ehhez a szokáshoz). 

Ennyit a portugálok téli napfordulós ünnepéről. Aki még szívesen olvasna a karácsonyról tőlem portugál és spanyol vonatkozások tekintetében is, az ezt a posztomat nézze meg.

Szép évvégét mindenkinek!

Pár nappal ezelőtt bombaként robbant a hír, hogy elfogták a lisszaboni hasfelmetszőt, aki 1992-ben és 93-ban három prostituáltat gyilkolt meg és belezett ki ocsmány módon. 

Az illető, akire most lecsapott a PJ (Bűnügyi Rendőrség), egy Portótól nem messze lévő városban, Matosinhosban élő, 43 éves munkanélküli, akit a saját fiai mártottak be, mégpedig eredetileg a Sol (Nap) nevezetű portugál újságnál.

A srácok tippje alapján egy újságírónő rávetette magát a sztorira, és odáig jutott vele, hogy a bíróság elrendelte a pasi őrizetbe helyezését - na, nem a 90-es években elkövetett tettekért, amelyek egyébként úgyis elévültek már (az elévülési idő 15 év, épp most akarják megváltoztatni a törvényt), hanem egy 2000-ben történt eset miatt: egy húszéves lányt gyilkolt meg valaki, ezúttal Aveiro közelében.

A fiúk egyébként apjuk naplójában olvastak a gyilkosságokról, és mikor az újságírónő felkereste a feltételezett serial-killert, az simán be is vallotta az egészet, sőt, hagyta, hogy lefilmezzék a vallomását.

Amúgy a hasfelmetsző szerepére már majdnem egy tucat jelentkező volt az évek során, úgy látszik, mindig vannak őrültek, akik szeretnének félelmetes sorozatgyilkosként ismertté válni (aki nézi a Dexter című sorozatot, az úgyis tudja ezt), a nyomozók pedig eddig mindig kizárták annak a lehetőségét, hogy a jelentkezők között volna az, akit valaha kerestek.

José Guedes-sel kapcsolatban is kérdéses a dolog, bár első körben úgy reppent föl a hír, hogy megvan a hasfelmetsző... Aztán lehet, hogy mégsincs meg. A rendőrség egyelőre szkeptikus, bár nem zárja ki, hogy ő a tettes. Guedes az említett négy gyilkosságon kívül még további két emberölést is magáénak vall, ezeket állítólag Németországban követte el, ahol vendégmunkásként dolgozott.

A felvételen, amelyen vallomást tesz, az állítólagos sorozatgyilkos nem részletezi, mi volt a módszere, azt állítja, hogy olykor kést, olykor egy üvegpalack letört nyakát használta. Zavaró tényező, hogy a hasfelmetsző és az averiói gyilkos nem azonos módon járt el. A szakértők arra is felhívják a figyelmet, hogy a sorozatgyilkosok nem szoktak vallomást tenni, viszont általában őrizgetnek valamilyen trófeát az áldozatokból, főleg, ha megcsonkítják őket: Guedes azt állítja, hogy ő nem tartott meg semmit a nők testrészeiből. 

Ezúttal nem saját publikációra hívom fel a figyelmet, hanem egy előadásomról szóló beszámolóra, amely a hvg.hu-n jelent meg, Szegő Iván Miklós tollából, a hónap elején. 

Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen rendezett, Adósság és hitelezés a reneszánsz korában című konferecián tartottam ezt a prezentációt Gracia Mendes bankárasszonyról, aki Lisszabonban született, és a portugál (illetve spanyol) conversók oltalmazójaként vonult be a történelembe.

A cikk itt olvasható.  

Kedveseim!

Ezúttal a lemil blogon olvashattok luzitán barátaink múltjáról.

Az inkvizíciós szörnyűségek után több, mint egy fél évvel már senkit nem fog meglepni, hogy a portugál történelem nem éppen legkellemesebb korszakát választottam újabb posztom témájául. De hát a lemilhez nem is a kellemetességek illenek.

Ebben a sztoriban van természeti katasztrófa, szerelmi dráma, király elleni merénylet, koncepciós per, válogatott kínzások, politikai játszmák, durva ítéletek, szerzetesek kiebrudalása, és a portugál történelem máig egyik legjelentősebb figurájának felemelkedése.

A továbbiakat itt találjátok.

Glória

Pár napot késtünk csak ezzel a poszttal, hogy eltaláljuk a 750. évfordulót, de azért még időben vagyunk, hogy írjunk pár sort a portugál történelem egyik legfontosabb és legszimpatikusabb királyáról, Dénesről, vagy ahogy a luzitánok nevezik, Dom Dinis-ről (1261-1325).

Dénes, annak a Bölcs Alfonz, kasztíliai királynak az unokája volt, aki még a német-római császárságot se tartotta a maga számára túl nagy falatnak, és szívesen kekeckedett az aktuális pápával, azon kívül, hogy mindenféle kulturális vívmányokkal színesítette Ibéria XIII. századi mindennapjait: műfordító iskolát alapított, és még a sakktanulmányokat is szponzorálta, de hogy ne siránkozzék az Egyház olyan nagyon, jámborságában több száz Szűz Máriához írt sanzont is hátrahagyott (igaz, ezeket szerintem nagyrészt négerekkel íratta, mert túl elfoglalt lehetett ahhoz, hogy mindent sk csináljon ...)

Elnézést, hogy elkalandoztam, de mint Mark Twain-től is tudjuk, ha egyéb helyről nem is (Egy jenki Artúr király udvarában), a középkorban minden egyébnél fontosabb volt egy nemes úr származása és őseinek tettei, vagyis nem tértem el a tárgytól olyan nagyon.

Dénes király, miután kegyeskedett III. Alfonz fiaként megszületni és felnevelkedni, pont a legjobb életkorban, 18 évesen foglalta el az ükapja, Afonso Henriques által kissé kalóz módon megalapított portugál királyság trónját. 46 éves uralkodása alatt (azért ez nagyon szép idő, akárhonnan is nézzük, főleg egy folyamatos háborúban álló ország királyaként, szakszerű egészségügyi ellátás szinte teljes hiányában) számos nagyszerű tettet vitt véghez.

Például kiegyezett a korábban a portugál uralkodóházzal viszálykodó Szentszékkel. (Most ne firtassuk, miért viszálykodtak.) Támogatta a Szent Jakab lovagrendet, és a keresztény Európában egyedülálló módon megvédte a francia király, Szép Fülöp által koncepciós per jóvoltából pénzügyileg és fizikailag is likvidált templomos rendet.

Ezért az egy tettéért megérdemli, hogy minden valamirevaló összeesküvés-elméletekért és izgalmas sztorikért rajongó ember megjegyezze a nevét. Dénes a rend feloszlatása után néhány évvel segítette a Krisztus lovagrend megalakulását, és ennek a szerzetnek adta át a templomosok minden korábbi tulajdonát. Szóval még anyagi haszna se származott a tranzakcióból.

Jelentős mezőgazdasági fejlesztéseket vitt véghez, flotta kialakításába kezdett (nyilván előre látta, hogy egyszer majd a portugálok fogják felfedezni a világot), 1308-ban kereskedelmi szerződést kötött Angliával, Lisszabonban megalapította az első portugál egyetemet, amelyet később Coimbrába helyezett át. Ő fejezte be 1297-ben a portugál reconquistát (a spanyolok ezt 1492-ig húzták). Azóta sem változtak semmit a kontinentális országhatárok, egyetlen városka kivételével.

Dinisnek köszönhető, hogy az adminisztráció nyelve a latin helyett a portugál lett! Vagyis, ő tanította meg portugálul írni a nemzetet (amely aztán más, ennek nem mindig felhőtlenül örvendező nemzeteknek a nyelvévé is vált. És most még inkább érdemes tanulni, mint valaha!) 

Hogy Bölcs Alfonz, a nagyapa nyomdokaiba lépjen, udvarában költői kört is működtetett, ő maga volt az egyik legjobb verselő. (Vagy ugyancsak négerekkel dolgoztatott, ezt már sose fogjuk megtudni.) Provanszál típusú szerelmes énekeket (cantiga de amor), tipikus galego-portugál női dalokat vagy barátdalokat (cantiga de amigo) és csúfolódó, obszcén dalokat (cantiga de escárnio) egyaránt írt.

Hogy ezekhez mit szólt szegény felesége, az aragóniai származású, később portugáliai szent Erzsébetként (Santa Isabel de Portugal) aposztrofált királyné, aki a mi, Árpádházi Szent Erzsébetünkről kapta a nevét (egyébként oldalági leszármazottja volt a magyar királylánynak), arról csak egy jópofa sztori maradt fenn: mivel Isabel tudta, hogy Dénes olykor kiruccan a mai Odivelas felé lakozó szeretőihez, bölcs feleség módjára még biztatta is: Ide vê-las! (Menjen csak, látogassa meg őket!) A népetimológia szerint ebből alakult ki az Odivelas helységnév. Anekdotának mindenesetre nem rossz.

Hogy a szeretők nem csak a királyné képzeletében léteztek, azt az is bizonyítja, hogy Dénes utóda törvénytelen fia, Afonso Sanchez lett, aki szintén jeleskedett a költészetben.

Most azonban magától Dénestől biggyesztek ide egy női dalt, mégpedig az egyik leghíresebbet, a saját fordításomban. A vers A tavaszidő édessége című kötetben is szerepel.

Zöld fenyőnek szép virága

Ai flores, ai flores do verde pino

Zöld fenyőnek szép virága,

kedvesemről mi hír járja?

Hol is lehet, Istenem?

Zöld ágacska szép virága,

szerelmemről mi hír járja?

Hol is lehet, Istenem?

Kedvesemről mi hír járja,

hazugságát most se bánja?

Hol is lehet, Istenem?

Szerelmemről mi hír járja,

hamisságát most se bánja?

Hol is lehet, Istenem?

Kedvesedről kérdesz engem?

Él és virul, higgyél bennem.

Hol is lehet, Istenem?

Szerelmedről kérdesz engem?

Virul és él, higgyél bennem.

Hol is lehet, Istenem?

Él és virul, higgyél bennem,

itt lesz hamar, itt lesz menten.

Hol is lehet, Istenem?

Virul és él, higgyél bennem,

itt lesz rögvest, itt lesz menten.

Hol is lehet, Istenem?

Pedro Passos Coelho, a portugál miniszterelnök ma beszédet mondott. Nem voltak kifejezetten jó hírei. Nem, mintha bárkit is meglepett volna, hogy már megint szorítani kell a nadrágszíjon.

De hogy mit jelent ez konkrétan, azért azt eddig nem lehetett tudni. Nos, a legérdekesebb, a 2012-es költségvetéssel kapcsolatban tervezett újítás nem az, hogy bizonyos közalkalmazottak elveszítik a 13. és 14. havi juttatásukat (1000 EUR fölötti jövedelemre vonatkozik ez, és nem örökre, csak két évre), hanem, hogy a privát szférában lehetőség nyílik a népek munkaerejének napi plusz fél órában való igénybevételére, persze plusz pénz kifizetése nélkül. Ez heti két és fél, havi 10 óra "robot".  

Noha Magyarországon egyelőre még kuriózumnak számít az, ha valaki portugálul tanul, ez valószínűleg egyre kevésbé lesz így. Vajon miért?

Ide kattintva megtudhatod.

Gloria Mundi

A portugálok csak messziről tűnnek egy országnak és népnek. Valójában ők is megosztottak, és most nem az észak és dél hatalmas erőkkel vívott harcára gondolok, hanem arra a különleges adottságra, hogy van az országnak két szigetcsoportja is valahol az Atlanti-óceánban. És az ottaniak, azaz a madeiraiak és az azori-szigetekiek szemében a szárazföldi országrész félig-meddig idegenek gyülekezetének számít. A két szigetcsoport úgynevezett autonóm régiót alkot (nem együtt, külön-külön), és ennek megfelelően saját kormánnyal is rendelkezik. Vagyis Portugáliában nem egy, hanem három kormány van.

Madeira épp komoly fejfájást okoz az összes portugálnak. Ugyanis jó nagy deficitet termelt sutyiban, és ez most, pár napja derült ki. A mit sem sejtő központi kormányzat próbálja egyensúlyban tartani a költségvetést, jótanulóként viselkedni, erre robban ez a bomba ... Valaki kozmetikázta a pénzügyeket, és most az egész ország meg fogja inni a levét, a szárazföldiek is, nem csak a szigetlakók. Merthogy a szigetlakók is csak akkor szeretnek autonómok lenni, ha előnyük származik belőle ... Ilyenkor azért jólesik a központi hatalom segítsége.

No, de ki a felelős? A madeiraiak majdhogynem örökös elnöke, Alberto João Jardim (Kert Albert János) ártatlan bociszemekkel tekint híveire és ellenségeire, üdvözli a legfőbb ügyész szándékát, mely szerint ki fogják vizsgálni, ki vonszolta be a túlköltekezés trójai vagyis görög falovát, ő (Jardim uraság) a maga részéről nyugodtan folytatja választási kampányát, merthogy immár N-edik alkalommal természetesen pályázik Madeira elnökének posztjára. 

Jardim akkora figura, hogy ha nem lenne, ki kéne találni: egy szicíliai maffiózó, egy vásári komédiás és Silvio Berlusconi sajátos ötvözete. Előszeretettel táncol a híres madeirai karneválon, sértegeti az újságírókat, és most, a kampányban másfél naponta avat fel egy utat, intézményt, vagy bármit, amit fel lehet avatni, a lényeg, hogy meglegyen a penzum.

Passos Coelho, a miniszterelnök, aki Jardim párttársa (szocdem) ugyan nem vonta vissza a párt támogatását az örökös madeirai elnöktől, de nem hajlandó az oldalán mutatkozni, és végigcsókolni a kofákat a piacon (igaz, ez Jardimnak úgyis sokkal jobban áll), mire rettenthetetlen hősünk megvonta a vállát, sag schon ... Majd megoldom egyedül. És a hihetetlen az, hogy valószínűleg tényleg újraválasztják. Végülis ő építkezett. És valószínűleg nem a szavazóinak kell megfizetniük majd az egész adósságot ... 

Hol volt, hol nem volt ... Élt egyszer Artúr király mondavilágában egy ici-pici Grál-lovag.

Noha a Grál-lovagsága csak később derült ki, azért visszamenőleg megadjuk neki ezt a címet. Mert mi ezt is megtehetjük. Portugálul Galaaznak, angolul Galahadnak hívták a srácot (én most A Grál keresése  című portugál lovagregény alapján mesélek), volt vagy tizenöt éves, és akár hiszitek, akár nem, egy apácakolostorban nevelkedett. Nem éppen lovagnak való összevont ovibölcsi és bentlakásos általános iskola, de az igazi tehetség még ezen is túlteszi magát. Innen szép győzni, ahogy mondani szokták.

Folytatás a Szexcsaták blogon.

Előző posztunkhoz némiképp kapcsolódik egy tegnapi hír, amelyre egyébként sose figyeltem volna fel, ha nem luzofón érdekeltségű témája lenne. (Mert a szépségversenyek alapban csak akkor nem hagynak hidegen, ha a mitológia részét képezik.)

Nos, az idén Brazíliában, São Paulo-ban megrendezett Miss Universe versenyen egy fekete angolai leányzó, Leila Lopes (itt balra) lett az első. (Ő volt az egyetlen fekete az első ötbe bekerültek között, és a negyedik afrikai szépségkirálynő ennek a csodás versengésnek a történetében, amelyben mindenki szíve a világbékéért dobog, mint tudjuk.) A harmadik helyet egy brazil szépség csípte meg, bizonyos Priscila Machado. És az első tízben ott volt a portugálok üdvöskéje, Laura Gonçalves is.

Mivel nem hiszem, hogy a szépségversenyek valóban a szépségről szólnának, mert aki ezek közé a csajok közé bekerül, az már biztos nem ronda (viszont rengeteg lány lehet, akinek esze ágában sincs ilyen versenyen indulni, de esetleg szebb vagy legalább ennyire az, vagy esetleg már pornózott, és ettől ki van zárva: így Aphrodité se nyerhetett volna annó), inkább azért tartom érdekesnek a hírt, mert két luzofón lány is benne van az első háromban, és olyan országokat képviselnek, amelyekre a világ egyre jobban odafigyel.

Brazília nem jelent már nagy újdonságot, bár itt, Magyarországon még kevesen érzékelik a jelentőségét. Angola viszont nem is annyira régen vált egyáltalán békés állammá. Évtizedeken keresztül három dolog jutott az ember eszébe, ha Angoláról esett szó (a negyedik az lehetett az egyszeri magyar számára, hogy vajon mi köze lehet az angolokhoz?): a polgárháború, a gyémánt és az olaj. Gyémánt és olaj még mindig van ... 

A lányok pedig, mint mindenütt, ott is sokfélék, akadnak persze nagyon szépek. Ja, és, hogy mi köze egy angolai szépségkirálynőnek az angolokhoz? Leila történetesen Nagy-Britanniában tanul. Saját bevallása szerint (és egy szépségkirálynő nyilatkozataira illik odafigyelni), a mosolyával szokta megfertőzni az embereket. A zsűrit is ezzel vehette le a lábáról. És persze nincs fontosabb, mint a béke. (Ezt azért ő talán egy kicsit komolyabban gondolhatja, mint a többiek.)

Hosszú nyári szünet után ismét itt vagyunk, és kivételesen nem a gazdasági helyzetről, sőt, nem is a fociról fogunk értekezni (gazdagokat sújtó adó, Mourinho szembenyúlása és a Ciprus elleni friss győzelem: igen, ezekről is írhatnánk), hanem a luzitán nőkről - női szemmel. (Nem a teljes spektrumot öleljük fel, mondjuk úgy, hogy az ivarérett, és férfi olvasóinkat érdeklő korosztályokról beszélünk elsősorban.)

Nem szeretjük a sztereotípiákat, az általánosítást és az olcsó közhelyeket. De mindezek azért léteznek. Ugyanakkor létezik a személyes élmény, az ismerősökön keresztül megtapasztalt vélemények összessége, és persze azok a ideálok, amelyekhez adott embercsoport igazodni igyekszik. 

 

Félretéve az értelmiségi gügyögést, nézzük meg, milyenek is a portugál nők? Sine ira et studio, de mégis elfogultan.

Cáfolandó általánosságok:

Nem minden portugál nőnek van bajsza. Nem mind van 160 centi alatt, és nem mind fekete hajú.

Jó, hogy a portugál népesség persze nem a világős bőr-világos haj kombó eklatáns példája, de azért jártak ott vizigótok is, meg egyéb, északi fajták, tehát akadnak szőkésbarna és vörös üstökű emberpéldányok is (és most nem a festett hajúakra gondolok.)

Aki számára a nő 175 centi felett kezdődik, azt őszintén sajnálom (már magam miatt is), de az echte portugál hölgyemények között viszonylag keveset fog majd találni, aki számításba jöhet. Persze, itt most vitatkozhatnánk arról, hogy az afrikai ex-gyarmatokról származó, de magukat portugálnak tartó félvér nők hová tartoznak, de egy biztos: vannak köztük nagyon csinosak. Valahol, talán Gaston Leroux-nál olvastam egyébként, hogy igazi szépség csak kicsi nő lehet, ezzel teljesen egyet is tudok érteni.

Ha valaki egy budapesti tartózkodás után kiruccan Lisszabonba mondjuk, érdekes dolgot fedez majd fel: a fiatal nők sokkal kevésbé öltöznek merészen, kihívóan, mint itthon. Kipakolt cicik és miniszoknyák nem igazán jellemzőek. Mitöbb, a szoknya mint olyan, elég ritka. A legtöbb portugál lány farmerben jár, meggyőződésem szerint védekezésből. A portugál pasik ugyanis meglehetősen nyomulósak. Bele se merek gondolni, bizonyos, itthon átlagosnak tartott felszerelés milyen hatást váltana ki bennük. (Nem csoda, hogy az egyszer ide került portugál férfi nem akar többé hazamenni ...)

A portugál lány, fiatal nő általában elég konzervatív (a katolikus neveltetés hatása még mindig nem elhanyagolható, de ebbe mélyebben nem akarok belemenni), vagy legalább is konzervatívabb, mint a magyar, alkalmi szexhez például nehezebb partnert találni odakint, azt mesélik. Ezért aztán nem csoda, hogy az úgynevezett északi országokból származó hölgyek az ottani pasik között kifejezetten liberálisaknak számítanak, és ebbe az országcsoportba minket is besorolnak, biza. Kis személyes kitérő: ahányszor megmondtam valakinek, hogy magyar vagyok, felcsillant a szeme, mert a magyar lányok híresek. Sajna, nem az értelmi képességeikről, hanem ... Mitagadás, a szexiparban népszerűek elsősorban. És Puskás után a leghíresebb magyar szerintetek kicsoda? Megfejtéseket ide kérem, kommentben!

De vissza a luzitán nőszemélyekhez: nemrég olvastam egy statisztikát, amelyből az derült ki, hogy ők Európában a legelégedettebbek a szexuális életükkel! Ez azért komoly fegyvertény, főleg egy olyan nép leányaiként, amely legalább annyira imád panaszkodni, mint a magyarok. Vagy a portugál pasik tudnak valamit, vagy a nők igényei olyan alacsonyak, hogy kevéssel is megelégednek, ezt bizony nem tudom megmondani. De mivel az elégedettségi szint úgyis teljesen szubjektív dolog, ez annyira nem érdekes. 

Érdemes-e portugál lányokkal kikezdeni? Ha egyéjszakás kaland céljából tenné a férfi olvasó, inkább álljon el tőle - szerintem. A luzitán lányok tartós kapcsolatokban gondolkodnak elsősorban, és ezt ott még csak nem is veszik tőlük rossz néven. Persze, láttam én is kevésbé komoly hölgyeket (a Portói Egyetem BTK-ján volt alkalmam tanulmányozni őket), de a legtöbb azért nem könnyen vihető táncba, bár nagyon felszabadultnak tűnik. Ha pedig tartós kapcsolatba kerülnek, akkor elég féltékenyek. És ezt nem is rejtik véka alá. Olykor elég nagy visszhangot kelt, hogy egy-egy brazil táncosnő/konzumnő/prosti kegyeiért lihegő pasik feleségei milyen vadul vetik rá magukat vetélytársaikra. Bizony, a brazil szépségek nem szívesen látott vendégek - a portugál asszonyok számára.

Amúgy történelmileg a portugál nő hozzá volt szokva ahhoz, hogy egyedül is megállja a helyét, a férfiak gyakran távoztak évekre, esetleg haza se jöttek: emigráns nép, a mai napig az, de már ritkább, hogy a férfi a családja nélkül kerekedne fel. Mindenesetre a portugál nő annak ellenére, hogy macsó társadalomban él, általában elég talpraesett, sőt, sokszor uralkodni vágyó. 

Hogy ne csak frivol dolgokról essék szó: a portugál nők igen előkelő helyet foglalnak el foglalkoztatási adatokban. Ami egyébként nem csoda, mert a családtámogatási rendszer nagyon minimális, nincs az a luxus, mint idehaza, a gyed-gyes kapcsán. Igaz, ez sokszor olyan következményekkel is jár, hogy a nők teljesen kimaradnak a munkaerőpiacról, ha elkezdenek gyerekeket szülni, de inkább azt látjuk, hogy el se kezdenek gyerekeket szülni. Az olasz példához hasonlóan, itt is egyre kevesebb gyerek születik, amit valahol meg tudok érteni. (Az én korosztályomban (35-40) még nem volt ritka a 6-10 gyerek sem, főleg szegény, vidéki családoknál). 

Személyes tapasztalatom, de lehet, hogy mások is megerősítik: a portugálok ugyan nagyon szimpatikus és vendégszerető népség, úgy a férfiak, mint a nők, de közel kerülni hozzájuk már korántsem olyan egyszerű. Nekem évek során egyetlen tartós barátnőm se lett, pedig próbálkoztam. Akadtak barátság-kezdeményeim, de ezek, a valamilyen intézményi okból kifolyólag rendszeresnek nevezhető találkozások megszűntével maguktól elhaltak. Igaz, hogy akkor még az internet nem volt ilyen elterjedt, de nem hiszem, hogy ez lenne az egyetlen magyarázat. 

A portugál nőkről persze sokkal többet lehetne írni, de ez a poszt nem törekszik tudományos teljességre, úgyhogy most abba is hagyom. És várom a kommenteket!

Kedves Olvasóim,

a nagytestvérnek nevezhető Szexcsaták blogom mellett (amely ma ünnepli második szülinapját), a Portugalosdolgokat is beneveztem a Goldenblogra, előbbi a Kult-szórakozás kategóriában választható, utóbbi pedig a helyiértéknél, itten.

A voksoláshoz sajna facebook-tagság kell, de nem muszáj feltüntetni, hogy rám szavaztatok, ha jól láttam. További sajnálatos tény, hogy egy kategóriában egy FB-tagság csak egy voksot ér.

Ezen kívül figyelmetekbe ajánlom az Egyéb kategóriában a Konteó-blogot, amely az istenek kifürkészhetetlen akaratából nem a Szexcsaták kategóriájában indul, tehát mindkettőre lehet szavazni!

Mindenkinek köszönöm a bizalmat, a szavazatot és a támogatást!

Gloria Mundi

Egy gyönyörű középkori galego-portugál vers - az egyik kedvencem. Saját fordításban. 

A beteljesületlen vágyról ...

Crexente gesztenyésében
megláttam egy pásztorlánykát,
senki nem volt közelében,
de hallottam dalolását,
a szoknyáját összefogta,
és a napfény beragyogta
a folyópart minden árnyát.

Madarak szálltak körötte,
ahogy járt a pirkadatban,
vágyról énekeltek egyre
az ágakon szakadatlan,
de akárki látta volna,
másra biztos nem gondolna,
csak a vágyra, lankadatlan.

Szóltam volna, ám nem mertem,
mozdulatlan, némán álltam,
majd ezt mondtam félve, csendben:
- Néhány szavam jóságában,
úrnőm, hogyha meghallgatná ...
De ha talán úgy kívánná,
hogy magamba zárjam vágyam ...

- Lovag, a Szent Szűzre kérem,
legyen ura önmagának,
menjen, de vissza se nézzen,
az ösvények önre várnak,
mert a népek erre jönnek,
s minden rosszat kiötölnek,
hogyha minket együtt látnak.

Ismerős tájakon járunk. Olykor nem is tudjuk, honnan olyan ismerős, de mégis, mintha már olvastunk volna valami hasonlót. Lehet, hogy sose hallottunk a galegókról, mert diszkrétebbek, mint a katalánok és a baszkok, de az El Caminót csak el tudjuk helyezni a térképen, mióta újjáéledt a középkorban annyira népszerű, zarándoklattal egybekötött turizmus. Nos, az El Camino Santiago de Compostelába vezet: és ott bizony galegók élnek. 

Mivel pedig a galegók majdnem portugálok (vagy a portugálok majdnem galegók), ajánlom a blog olvasóinak is a lazarillo hispanisztikai portálon megjelent recenziómat A pillangók nyelve című antológiáról.  

Tőlem kissé szokatlan módon italokat fogok ajánlani. Hozzáteszem: semmiféle anyagi érdekem nem fűződik hozzájuk, sajnos ... 

A citromhéj-tea inkább hűvös időben esik jól (bár van, aki hőségben is erre esküszik), a zöld bor pedig melegben, frissen a hűtőből. 

Lássuk előbb a citromhéj-teát (carioca de limão): ez az a kategória, amelyet nyugodtan otthon is el lehet készíteni, egyszerűbb már nem is lehetne. Nem igazán tea, hiszen teafű nincs benne, csupán egy kis citromhéj (amelyet nem árt megmosni), meg forró víz. Bármelyik portugál kávéházban kérhetünk ebből a bonyolult italból, a simples (egyszerű) változatot presszókávés csészében szervírozzák, a duplo (dupla) verziót nagyobb bögrében. Eredetére nem tudtam fényt deríteni, és arra sem, hogy miért hívják carioca-nak, ami Rio de Janeiro-i lakost jelent elvileg. Lényeg, hogy jó kis ital, és kinek nincs még egy citroma se odahaza a hűtőben? Nem érdemes kihűlni hagyni, és jót tesz neki a cukor szerintem, de ez magánvélemény.

A zöld bort (vinho verde) természetesen esélyünk sincs odahaza előállítani. Sőt, ez aztán ritkaság-számba megy, olyan bor, amelyet még Portugálián belül is csak nagyon kevés helyen készítenek, a szabályok szerint (1908 óta) csak a Minho- és a Douro-folyó között telepített, speciális szőlő alkalmas arra, hogy a vinho verde alapanyagául szolgáljon (a térképen a zölddel satírozott terület). Azért nevezik zöld bornak, mert a szőlőt még zölden, vagyis nem teljesen éretten szüretelik. Létezik ugyan mindenféle fajtája, a fehértől a rosén át a vörösig, sőt, még pezsgőt és pálinkát is csinálnak belőle, a tipikus vinho verde mégis fehérbor. Nyáron, nagy melegben, alaposan behűtve asztali borként ideális. Könnyed, kicsit pezsgős, frissítő hatású. (Nagyon nem tesz neki jót a hosszas érlelés, ezért vásárlás után viszonylag hamar hörpintsük fel, ha jól emlékszem, maximum 2 évig tartogatható.)

Jó másfél évtizede egyszer alkalmam volt tolmácsolni német borászoknak az úgynevezett Aveleda Birtokon, miután végigjártunk Vila Nova de Gaia-n egy tipikus portói boros pincészetet. Életem egyik legnagyobb kihívása volt a portugál-német tolmácsolás éppen borászati témában ... De ettől sajnos még nem lettem szakértő. Mindenesetre a zöld bort akkor alaposan megjegyeztem, kaptam is egy üveggel ajándékba.

Ha valaki most ellenállhatatlan vágyat érezne arra, hogy Budapesten vinho verdét szerezzen be, akkor ne essen kétségbe, és ne hívja fel ismerőse ismerősének portugál szomszédját, erre semmi szükség: a jó hír az, hogy kies fővárosunkban is fellelhető ez a nedű. Mégpedig a Pozsonyi út 5. szám alatt. Ott a Gatão márkából (lásd itten balra) lehet fehéret és rosét venni, de vannak más portugál borok is. Teljesen véletlenül fedeztem fel a helyet, és őszintén szólva nem tudok más szakboltról, amely ilyen gazdag választékot tartana portugál borokból.

Mindenkinek jó italozást kívánok! 

Tegnap a portugál tévé-híradó José Rodrigues dos Santos-sal, a szétálló fülű pivot-val így nyitott: Nós somos lixo. (Szemét vagyunk.) Vagyis, a drága Moody's, korunk egyik önjelölt Lucifere úgy döntött, hogy minden további értelmes magyarázat nélkül négy szinttel lejjebb löki Portugáliát a lejtőn. Amit magyarul bóvli kategóriának nevezünk, arra a luzitánok nemes egyszerűséggel a szemét szót találták ki. Szóval, ők most a kukában csücsülnek.

Tulajdonképpen nem értem, hogy ez a három amcsi cég milyen okból kifolyólag uralhatja ilyen szinten a világgazdaságot. Ki hiszi el nekik, amit állítanak? A befektetők tényleg ennyire befolyásolhatók és ennyire hisztisek lennének? Portugália terrorizmusnak érzi ezt a leminősítést, mert az ég adta világon semmi nem indokolja éppen ebben a pillanatban, mikor végre van szilárd, abszolút parlamenti többségre támaszkodó kormány, az ellenzék jelentős része együttműködő, hiszen ő maga hozta tető alá a trojkával kötött megállapodást, és utcai zavargásoknak, rendőrökkel való összecsapásoknak, ökölrázásnak nyoma sincs. A zemberek Luzitániában megértették, hogy még egyet kell szorítani a nadrágszíjon, és nem hőbörögnek, annak tudatában választották meg a jobboldali kormányukat, hogy nem lesz cukorkaosztás. Ezután vajon tényleg megérdemlik, hogy a görögökkel egy szintre helyezzék őket? Már elnézést a görögöktől, de ők a jelek szerint csakazértse akarják felfogni, hogy nem lehet úgy folytatni, ahogy eddig volt.

Persze, a Moody's félék úgy ücsörögnek a népek felett, mint az olümposzi istenek, bár utóbbiak legalább nem tagadták, hogy személyes érdekeik is szerepet játszanak a döntéseikben.

Most boldog és boldogtalan kedves viszonzásokon és tiltakozáson töri a fejét, hivatalos szinten is elindultak akciók, a felháborodás általános, alulról jövő kezdeményezések tovább színesítik a palettát (szerintem a finnek végre fellélegezhetnek, nem ők az első számú ellenség). A Facebook-on magát a leminősítő céget pécézték ki a portugál felhasználók, és teszik a kukába, Lisszabonba tüntetést terveznek, amelyek a résztvevők egy-egy zsák szeméttel készülnek megjelenni. De olyan ötlet is van, hogy a Moody's címére küldjenek a tiltakozni kívánok mindenféle hulladékot. Hogy előtte szelektálnák-e, azt nem tudom.  

Szent Iván éj. Ez következik most. Ami annyit jelent, hogy szerte a világon rengeteg helyen kirúgnak a népek a hámból, de mi most csak egyetlen városra koncentrálunk ezügyben, mégpedig az Invictára. Vagyis Portóra. (Legújabb hírek szerint egy ottani építkezésen megtalálták Villas-Boas gerincét is, de én nem mennék ilyen messzire. Vagyis nem ásnék ennyire mélyre.)

Mivel ez nem a szexcsaták blogom, a kultúrtörténeti hátteret ezúttal hanyagolom, és csak a portói São João [ejtsd: szao zsoáo, vagyis Szent János]-ünnep érdekességeiről írok néhány szót. (Utólag is elnézést kérek, hogy a lisszaboni Szent Antalt kihagytam, tán jövőre bepótolom.) Életemben egyszer szántam rá magam, hogy kimenjek ezen az éjszakán az utcára, merthogy rendkívül kellemetlen dolgok tudnak történni az ember fiával és lányával odakint. Konkrétan kalapáccsal ütögethetik a fejünket az ellenkező nem tagjai, igaz, maradandó sérüléseket azért elég nehéz így szerezni, mert a kalapácsok echte műanyag ócskaságok, és megdöbbentő módon NEM Kínában készülnek, hanem Gondomarban ... A hagyománytisztelőbb népek póréhagymával kedveskednek: fejbevágás, egyéb testrészek megtámadása, esetleg a hagyma képünkbe dörgölése mind belefér a jópofaságba. 

A festa tipikus növénye a manjerico (bazsalikom), amelyet kis vázákban árulnak, apró zászlót tűznek bele, és a srácok bírják meglepni vele a kedvesüket. Úgy rémlik, én is kaptam egyszer, de régen volt ... 

Portóban tehát ma este nem illik aludni, a Ribeirán, a folyóparton gyülekeznek mindazok, akiknek a nagy krízis közepette még van kedvük, szardíniát és farturát zabálnak (utóbbi fánkszerű, baromi hízlaló tészta, porcukorral megszórva, a hamburgeradóra igencsak esélyes lenne), és remélhetőleg vinho verdét, zöld bort isznak (de lehet sört is, persze). Ma ráadásul a munka hősének tartott Portóban nem is kellett dolgozni, hogy legyen mindenkinek energiára az éjszakázásra, kivételt képeztek az országgyűlési képviselők, új seprű jól söpör-alapon, de ők úgyis Lisszabonban ücsörögnek. Most állt fel a kormány, most alakult a parlament, de máris bejelentették, hogy idén nincs vakáció. Mondjuk, ez a minimum, ha már pont a vakáció kezdetén kezdenek uralkodni szolgálni.  

Máris megy a szörnyűséges pimba-zene, kicsit se trágár szöveggel. Kellemes szent Iván éjt. Ott jó idő van, itt kitört a vihar. 

A vezető hír talán nem is az új miniszterelnök, Pedro Passos Coelho beiktatása, de azért illik ezzel kezdenünk. Annak rendje és módja szerint a köztársasági elnök, Cavaco Silva a PSD (Szocdem Párt) elnökét bízta meg kormányalakítással, miután a koalíciós tárgyalások sikerrel lezajlottak. Passos Coelho (nem Paulo, nehogy valaki összetévessze) a PP (Néppárt) első emberével, Paulo Portassal (ez viszont Paulo) fog küzdeni az elkövetkezendő években a kormányon belül. Egyébként pedig a három parlamentbe bejutott ellenzéki párttal, meg a trojkával, meg a saját népével, de ez utóbbi lesz a legkeményebb küzdelem.

Passos Coelho szűzbeszédében nagy meglepetések nem hangzottak el, a kulcsszavak akár itthonról is ismerőseknek tűnhetnek: takarékosság, stabilitás, karcsú állam, vagyis osztogatás nincs, megszorítások viszont várhatóak. Drukkoljunk nekik, sok egyebet nem tehetünk. (A poszt címe a beszédből vett idézet.)

Az országgyűlés elnökének megválasztása eddig nem sikerült, Passos Coelho bepróbálkozott a 16 éve politikától visszavonult, és csak most aktivizálódott Fernando Nobre-val, de leszavazták, és nem akarnak újból nekifutni a dolognak, így a jelek szerint női elnöke lesz a portugál törvényhozásnak, Assunção Esteves személyében. Ennek bizony örülünk!

És most a foci: ha van valaki, aki ezekben az ínséges időkben még portugálként is nagyot szakíthat (mondjuk, Cr. Ronaldón és Mourinhón kívül), sőt, épp azon van, hogy ezt meglépje, az André Villas-Boas. A Porto edzője nem tudott ellenállni a Chelsea elképesztő ajánlatának, és otthagyja Európa Liga-győztes csapatát, így aztán nem sok reményünk marad az UEFA-kupára jövőre. Szomorú fejlemény ez, főleg, mert még Moutinhót és Falcao-t is magával akarja vinni a mini-Mourinhónak becézett edző, aki ebben is mesterét és példaképét utánozza, hiszen a mór is Londonba igazolt a Portóból, azzal a nagy különbséggel, hogy ő még előtte az UEFA-kupát is besöpörte. A gyerekkorában sárgarépának becézett, echte portói Villas-Boas nemrég ugyan még határozottan állította, hogy maradni akar, de az vesse rá az első követ, aki nem szeretne sokat, nagyon sokat keresni. A Porto persze nem szívbajos, és úgy 85 millió eurót fog nyerni az üzleten. Legalább nekik nem kell meghúzni a nadrágszíjat. (Lehet, hogy Pinto da Costára kéne bízni az egész államháztartást.) Az új edző egyelőre Vítor Pereira, Villas-Boas eddigi asszisztense lesz.

Június 10. Luzitániában kábé olyan, mint idehaza augusztus 20. Nyár van és katonai parádé, a köztársasági elnök beszédet mond, a tugák (portugálok) önmagukat ünneplik.

Azért pont június 10., mert 1580-ban ezen a napon halt meg a minden idők legnagyobb portugál költőjének kikiáltott Luís Vaz de Camões (itt balra: nem kacsint, hanem félszemű volt), aki a Luziádákkal írta be magát a világirodalomba. Nem kis teljesítmény egy gyakorlatilag sikertelen vállalkozásról hőseposzt összehozni: a főszereplő, Vasco da Gama ugyan eljutott Indiába, de olyan nagy eredményt nem tudott felmutatni, így aztán a nem utolsósorban megélhetési célból is alkotó poéta kiagyalta a Boldogok szigete című megoldást, amely Vasco fáradt és frusztrált hajósainak egy ingyen luxusbordélyház minden kellemetességét kínálta, mivel más jutalomra nem nagyon számíthattak se az úton, se odahaza. (Erről ugyan most Asterix jut eszembe, akinek egy hasonló hely elsősorban azért nem smakkolt, mert ambróziával kellett volna beérnie vaddisznó pecsenye helyett, de haladjunk.)

Ahhoz képest, hogy a Költő mikor szenderült jobblétre, tán meglepő lehet, hogy az ünnep csak 1910-ben, a köztársaság létrejötte után jelent meg, mikor egy rakás valláshoz kapcsolódó dátumot töröltek a pirosbetűsek közül, de valamikor csak kell lustálkodni meg vonulgatni, így fellapozták a történelem könyveket, ugyan miféle dátumok lennének alkalmasak a nép buliigényének kielégítése céljából, és a lisszaboni önkormányzatnál valakinek, aki nyilván a szokásosnál is jobban értékelte az irodalmat, eszébe jutott az eposzalkotó. A június 10. sokáig csak lokális, városi ünnepként funkcionált, aztán valahogy megtetszett másoknak is, így pár éven belül országossá avanzsált.

Mire Salazar kitalálta a maga szép új világját, a június 10-e már egészen bevett nap volt, de 1944-ben, a nemzeti futballstadion, a Jamor (ejtsd: zsámór) felavatása alkalmából (ugyan nem sok épületet avathattak abban az évben Európa-szerte) a diktátor rendkívüli timing-érzékkel rendelkezvén hozzábiggyesztette a dátum eddigi meghatározásaihoz a faj ünnepe (dia da raça) kitételt is. Bár meglehetősen homályos, mit értett portugál fajon az egyébként nem rasszista rezsim, 1974-ig, a szegfűs forradalomig maradt az elnevezés.

1963-ban még egy funkciót kapott a pirosbetűs: a fegyveres erők napja lett, nem függetlenül az akkor már 2 éve zajló gyarmati háborúktól. 1978-ban, négy esztendővel a forradalom után fixálták az ünnep máig érvényben lévő elnevezését: Portugália, Camões és a portugál közösségek napja: utóbbi alatt elsősorban az emigráns közösségeket értik.  

Az utóbbi napok tendenciái alapján nem lepett meg senkit a tegnapi portugál parlamenti választások eredménye. A március közepén lemondásra kényszerített szocialista miniszterelnök, José Sócrates megkapta a luzitánoktól az elbocsátó szép üzenetet. Ellenfele, a Passos Coelho vezette szociáldemokrata párt (PSD) nyert, de mivel az abszolút többséghez nem elegendően szavaztak rájuk, kénytelenek lesznek koalíciót kötni a harmadik politikai erővel, Paulo Portas Néppártjával (CDS-PP). Noha este még egyikük se akart erről nyilatkozni, a politikai kényszer nyilvánvaló, és berzenkedés sincs ezekben a pártokban egymás iránt: kormányoztak ők már korábban is együtt.

A parlamentben a jelek szerint (mivel a külföldön élők szavazatai még négy mandátum sorsáról döntenek, valódi végeredménnyel nem szolgálhatunk, és felmerült, hogy az eddig ismeretlen Partido pelos Animais vagyis az Állatok Pártja is esélyes egy mandátumra) ezután is ugyanaz az öt politikai erő fog Portugália sorsáról dönteni, amely eddig. Az első bekezdésben említett hármon túl jelen lesznek a kommunisták (CDU) és a Baloldali Blokk tagjai: utóbbiakat tartják egyébként az idei választások legnagyobb vesztesének, a mostantól fele annyian ülnek majd az országházban, mint 2009-től. 

De nézzük a számokat:

1. PSD (Szociáldemokrata Párt): 105 képviselő (36,8%)

2. PS (Szocialista Párt): 73 képviselő (28,1%)

3. CDS/PP (Néppárt): 24 képviselő (11,7%)

4. CDU (Kommunista Párt): 16 képviselő (7,9%)

5. BE (Baloldali Blokk): 6 képviselő (5,2%)

A részvétel 58,9%-os volt (érdekes módon a portugálok a szavazásban részt nem vett, tehát tartózkodó állampolgárokat számolják ilyenkor, vagyis 41,1%-ot tüntetnek fel): mint minden ilyen alkalommal, ezúttal is sajnálatukat fejezték ki a viszonylag alacsony voksolási számarányok miatt, de a lényeg annyi, hogy a választások érvényesek, eredményüket mindenki elfogadta, sőt, a vesztes párt szóvivője még azelőtt elismerte vereségét, hogy megszámolták volna a szavazatokat. Nem volt magyarázkodás, nem volt vádaskodás, senki nem akart győztesnek tűnni annak ellenére, hogy vesztett. José Sócrates mosolyogva és párttársai tiltakozása közepette mondott le elnöki tisztéről, teljes egészében magára vállalva a felelősséget a vereségért. Egy újságírói kérdésre, miszerint bíróság előtt is vállalja-e a felelősséget, értetlenkedve kijelentette (a szocik kifütyülték a kérdés feltevőjét), hogy nem érti, miről van szó.

A kampány egyébként meglehetősen csendesre sikeredett, a reklámok - szerintem - borzasztóak voltak, de minden parlamenti erő tisztességgel vitatkozott a többiekkel, mivel pedig a bíróság úgy döntött, hogy a nem parlamenti erőknek is joguk van a tévében szerepelni és a többiekkel megvitatni álláspontjaikat, az RTP helyet és időt biztosított ezeknek is: az már nem a sajtó hibája, hogy a parlamenti pártok nem voltak hajlandóak leülni a kisebb jelentőségű mozgalmak képviselőivel, így azok egymásnak oszthatták az észt. 

A kampány érdekessége egyébként, hogy a nyertes jobboldal ugyanúgy nem ígérgetett, mint ahogy azt a baloldal sem tehette. Sőt, ha lehet, a PSD keményebb jövőképet festett, mint a szocialisták, mindenki tisztában van vele, hogy még nagyobb megszorítások jönnek, és mégis megválasztották őket. Így, kábítás nélkül is lehet választásokat nyerni - valahol Európában. Az persze más kérdés, hogy mi lesz, ha elkezdenek kormányozni: az emberek ott se fogják ölbetett kézzel tűrni, hogy megnyirbálják a kiváltságaikat. Pedig ez elkerülhetetlen. 

Portugáliában mindössze négy éve legális az abortusz. (A terhességet annak 10. hetéig lehet megszakítani.) Nem volt könnyű eljutniuk idáig. A második, ezügyben kiírt népszavazás eredménye az, hogy végre törvényessé tették, ami illegálisan, fű alatt, súlyos veszteségekkel korábban is ugyanúgy folyt, mint bárhol másutt a világban. Csak a szegényebb nők sarlatánhoz mentek, a gazdagabbak meg Spanyolországba ... (Az első referendumot még 1998-ban rendezték.)

A szocdemek kormányfő-jelöltje, Passos Coelho most azt találta mondani, hogy újból elővehetik az abortusz-témát, és akár kiírhatnak egy harmadik népszavazást is, merthogy nincs olyan nagy konszenzus ebben a kérdésben. Ez a kacsingatás a jobboldal és az Egyház felé nem túl okos húzás szerintem. Ha a PSD nem csinál semmit, jobban jár, mint ha ilyen ötletekkel jön. De a kampányban valamit mégiscsak kell mondani, amivel az ember bekerül a hírekbe.

Sócratesnek (Szocialista Párt) magas labda volt, le is csapta, emlékeztetve arra a sok nőre, aki az abortusztilalom hosszú évtizedei alatt maradandó károsodást szenvedett illetve meghalt a nem megfelelő beavatkozások következtében. Az illegális terhességmegszakítást választók a testi szenvedéseken túl gyakran további lelki sebeket szereztek az őket ellátó egészségügyi intézményekben, és máig sok olyan nőgyógyász van, aki nem hajlandó elvégezni a beavatkozást: emiatt az állam privát, sokszor külföldi tulajdonú intézményekkel kötött szerződést, hogy mindenki hozzájuthasson a "szolgáltatáshoz", akinek sajnálatos módon szüksége van rá. 

A ma estével gyakorlatilag vége a szezonnak, és a Porto szinte mindent megnyert, amit csak lehetett, hazaviheti a portugál kupát is, miután 6-2-re megverte a szintén észak-portugáliai Vitória Guimarães csapatát. Visszatért tehát a sokgólos meccsekhez, szép búcsú volt az idénytől.

A Millennium BCP Bank által szponzorált portugál kupát egyébként a legyőzhetetlen város együttese zsinórban harmadszor nyeri meg ebben az évben, és ezzel a veretlenül hozott bajnokság illetve az Európa Liga-beli elsőség után a harmadik címet is besöpörte. Egyedül a Ligakupát hagyta ki, igaz, nem is nagyon hederített rá. 

Villas-Boas csapata útban van Lisszabonból hazafelé, ezúttal remélhetőleg nem rohad le a buszuk sem, és a portóiak újra őrjönghetnek egy sort, noha még az előző kábulatból se tértek teljesen magukhoz. Nem könnyű egy örökké győztes klub drukkerének se lenni. 

Most elsősorban persze azért kell szorítaniuk, hogy ne verjék szét ezt a baromi jól működő gárdát, merthogy a legjobbak megkörnyékezése már elkezdődött, az nyilvánvaló. 

Vasárnap kedződik a portugál parlamenti választások igazi kampányidőszaka. Ez csak azért meglepő kissé, mert én úgy vettem észre, hogy egyfolytában kampány van. De ők ezt itt előkampánynak hívják.

Ha már benne voltak a sűrűjében, gyorsan lebonyolítottak néhány vitát, minden parlamenti párt vezetője beszélgetett minden parlamenti párt vezetőjével külön-külön (5 emberről van szó összesen). Vagyis az fel sem merült senkiben, még az arroganciájáról és nagyképűségéről hírhedt José Sócratesben (Szocialista Párt) sem, hogy ne lenne értelme vitázni akár a Baloldali Blokk képviselőjével, akár a kommunista párt szimpatikus főtitkárával, mert nekik például semmi esélyük kormányra kerülni. Csak kissé szarkasztikusan megjegyezte, hogy ha valaki kiáll vele, legalább legyen programja, mert ez így olyan gáz ... 

Tegnap volt a Sócrates-Passos Coelho szópárbaj, időméréssel és egy moderátorként funkcionáló újságíróval: az elemzők szerint a jóképű Passos Coelho (Szodcem Párt) az eddigi vitákkal ellentétben, amelyekben nem nyújtott valami fényes teljesítményt, ezúttal jó érzékkel riposztolt, Sócrates pedig hozta a szokásos, lehengerlő formáját. A jobboldali Néppárt elnöke, Paulo Portas (akinek a bátyja egyébként a politikai paletta pont ellenkező oldalán elhelyezkedő Baloldali Blokk egyik főembere) ugyancsak lehengerlően szerepelt, nagy valószínűséggel ő lehet majd a mérleg nyelve, bár inkább méreggel teli nyelvéről volt ismeretes, mielőtt politikussá vedlett, ugyanis oknyomozó újságíróként az Independente című lapban mindenkiről leszedte a keresztvizet, akiről csak lehetett. 

A kampány hivatalosan tehát még csak most kezdődik: holnap kirajzanak a politikusok vidékre, végigjárják az összes kirakodóvásárt, és megpuszilgatják a kofákat, meg hasonló örömteli cselekedeteket hajtanak végre ingujjra vetkőzve. 

Közben a portugál külügybe berendelték a német nagykövetet, hogy barátilag elmagyarázzák neki: Merkel asszony kissé el van tájolva, mikor arról beszél, hogy a portugáloknak mélyen magukba kellene nézniük, mert több szabadság jár nekik, mint a németeknek, de a nyugdíjkorhatáron se ártana elmerengniük. Ez a meggondolatlan merkeli jótanács engem is meglepett, ugyanis a németeknél több szabadsága szerintem senkinek nincs, különben nem velük lenne tele a világ összes üdülőhelye és turisztikai központja. A nyugdíjkorhatár meg ... Na, láttam pár németet elmenni előnyugdíjba, egészen közelről. És nem fognak éhezni. 

A tegnapi győzedelmi bevonulást Portóban kissé beárnyékolta, hogy a reptérről a városközpont felé vezető úton (hányszor tettem meg én is zötyögő ottani "BKV-val"!) az FC Porto fedetlen diadalbusza háromszor is lerohadt. A harmadik leállás után a csapat illetékesei a cégtől, amely a panorámabuszt biztosította, cserejárművet kértek. A Portói Baixa-ra vagy az alvárosba így másfél órás késéssel futott be a diadalkocsi, amely sajna nem is volt olyan klasszul feldíszítve (kép: Jornal de Notícias), de ezzel most senki nem foglalkozott különösebben. 

Szerencsére a portugálok hozzá vannak szokva a több órás csúszásokhoz, egy-két óra megse kottyan, és egyébként is jó az idő, nem zavartatták magukat különösebben, bár voltak bőven, akik kimentek a reptérre a csapat elé, és egymást sarkát taposták - ahogy ez már ilyenkor lenni szokott. Aztán, mikor végre tényleg megérkezett a busz, kitört az össznépi őrület.

Villas-Boas többek között Mourinhónak ajánlotta az Európa Liga győzelmet, hiszen nagyrészt neki is köszönheti. Talán a mester nem bánta volna tegnap, ha a Real Madrid helyett még a Porto edzője, és őt ünneplik a tömegek. 

Bragában is örömmel fogadták a második helyezett csapatot, senki nem csalódott a vereség miatt, az edző, Domingos Paciência mégis lemondott posztjáról. 

Valószínűleg senkit nem lep meg, úgyis mindenütt ott lesz az újságokban, de ha már figyelemmel kísértük az eddigieket, a döntőt se hagyhattuk ki. Bejött a papírforma, nem túl látványos és nem igazán izgalmas meccsen az F. C. Porto 1-0-ra hozta az Európa Liga fináléját. A Bragának a 2. hely is hatalmas eredmény, úgy egyébként a Benfica se panaszkodhatna akármely más évben, de ez az esztendő egészen különlegesre sikeredett.

Ahogy a napokban hírül adták, a Porto veretlenül élte túl a portugál bajnokságot, azért ez se kis teljesítmény (a Braga 4. helyen végzett), mindenesetre most joggal hívhatják a csapatot is a város után INVICTA-nak, vagyis legyőzetlennek - a települést soha nem vette be ellenség, ezért szokás így, cidade invicta-ként hivatkozni rá. Jó omen egy focicsapatnak is.

Most csak ennyi - Villas-Boasnak, a valaha volt legfiatalabb edzőnek, aki ilyen nemzetközi versenyt képes volt megnyerni (illetve a csapatával meghódítani), gratula, és így tovább a mourinhói úton! Jövőre BL győzelem! Falcao-t meg ne engedjék már el, ha lehet!

Most már nincs magára valamit adó blog és blogger, de tán még kommentelő is alig, aki ne nyilvánult volna meg Dominique Strauss-Kahn és a szobalány ügyében, mivel pedig pénteken nem csak annak a napja lesz, hogy az IMF dönt a Portugáliának nyújtandó segítségről, hanem annak a napja is, hogy a volt vezér Manhattan-ben reszketve áll majd bíróság előtt a hajdani Jacko ügyvédjének társaságában, nem hallgathatunk róla mi sem. (Ha ezt egyszer megfilmesítik, jaj, de szeretném látni!)

Fernando Teixeira dos Santos, egyelőre még portugál pénzügyminiszter mindenesetre reméli, hogy DSK távolmaradása a pénteki döntésről semmiben nem befolyásolja annak kimenetelét: erre valóban nincs sok esély, az IMF attól még nem dől össze, hogy kilőtték a főmuftit, the show must go on. Mindenesetre érdekes egy hét ez is, nem panaszkodhatunk unalomra.

Ami azt illeti, ha már valaki bűntényre szánja el magát, legyen az gyilkosság vagy molesztálás, lehetőleg ne New York egyik luxusszállodáját válassza helyszínül. Nem magával a várossal vagy a szállodákkal van itt gond, hanem az amerikai törvények elképesztő mivoltával, a halmozott büntetésekkel, valahol az egész amcsi igazságszolgáltatási rendszerrel - de nem az én tisztem pálcát törni felette. Mindenesetre eszembe ötlik egy portugál vonatkozású bűntény, szintén New York-i helyszínnel, szintén szállodai szobában, és szintén szexuális jelleggel, amely januárban történt (Carlos Castro meggyilkolása), de erről tán egy másik alkalommal írok majd: ebben a posztban ejtettem róla pár szót.

Még pár rövid megjegyzés:

A portugál Paulo Sousa a Videoton új trénere. Úgy látszik, a luzitán edzőktől per definitionem csodát várnak, Sousától most konkrétan azt, hogy bejuttassa a magyar bajnokot vagy a Bajnokok Ligájába, vagy az Európa Ligába. Nem mondhatni, hogy nagy edzői múlt van a háta mögött (de majd most!), játékosként messzebbre jutott, válogatott is volt 51 alkalommal, 2007-ben kezdte a trénerkedést, a 16 év alatti portugál válogatott után az angol másodosztályban sertepertélt. Kíváncsi vagyok, mi lesz még ebből.

Ma Dublinban az Európa Liga döntője a Porto és a Braga között. Egy tutibiztos, akárki győz, a portugál foci dicsőül meg. Én azért remélem, a papírforma teljesül.

Ha valaki nem szereti a vallásos műsorokat, akkor május 13-án ne kapcsolja be a portugál tévét. Ekkor ugyanis orrba-szájba Fátima a téma, lévén ez a nap az első Mária-jelenés emléknapja.

1917-ben ekkor látta meg először a három szerencsétlen kis pásztorgyerek, Lúcia, Francisco és Jacinta Szűz Máriát, akit azóta Nossa Senhora de Fátima-ként vagyis fátimai Miasszonyunkként emlegetnek. Egyszer talán majd írok egy posztot a szexcsatákon arról, miért van a Szűzanyának annyi személyisége, ahány falu, ahol állítólag megjelent, és ezek a személyiségek a nép lelkében vajon milyen kapcsolatban állnak az elvileg oszthatatlan Máriával, aki Jézus anyjaként szerepel a Bibliában ...

Térjünk vissza azonban Fátimára, vagyis a Cova de Iria-ra, arra a barlangra, ahol először vélték meglátni a Szüzet a gyerekek. Mivel hármuk közül csak Lúcia, a legidősebb látnok érte meg a felnőttkort (unokatestvéreit a spanyolnátha vitte el nem sokkal a Szűz Mária-jelenések után), máig nagy rejtély, mi is történt valójában azon a napon vagy azokban a napokban. Szkeptikus ember lévén nem nagyon hiszem, hogy valóban a Szűzanya jelent meg a pásztorgyerekek előtt. (Lúcia 1937-ben publikált könyvében hozzátette ehhez, hogy még 1916 folyamán többször láttak egy angyalt is, aki Portugália őrangyalának mondta magát, és imádkozni tanította őket.) De hogy mit láttak akkor, és mit láttak később, majdnem minden hónap 13-án (az égiek nem babonásak) fél éven keresztül, ideértve a napcsodát is, amelyet tömegek észleltek (bár megjegyzendő, hogy más, egyébként vallásos emberek meg nem vettek aznap észre semmit), olyan rejtély, amelyről majd talán egy konteo-posztban olvashatunk bővebben. (Én kíváncsian várom!)

Tény, hogy az egyetlen, spanyolnáthát túlélő látnokot, Lúciát az Egyház gyakorlatilag azonnal lekapcsolta, és bezárva tartotta, természetesen apáca lett belőle, és természetesen egy szót se mondhatott vagy írhatott le anélkül, hogy azt előzőleg ne cenzúrázták volna. Az Estado Novo (lásd Salazar-poszt) kétségkívül hasznot húzott a fátimai jelenésekből, mind anyagi, mind politikai értelemben. Ha van máig rentábilis vállalkozás az egyébként mindenféle szempontból válságban lévő országban, az Fátima. Nemrég építettek egy hatalmas új templomot: mert volt miből. A kultusz szinte állami szintű, magára valamit adó politikus nem piszkálja a fátimai bizniszt, és nem is nagyon kételkedik ... A nehézségek sose ártanak egy zarándokhelynek, inkább jót tesznek neki: még többen kelnek útra, még többen csúsznak térden az utolsó métereken, még többen hagyják ott kisebb-nagyobb összegű pénzadományukat a perselyekben. (Bár azt még nem hallottam, hogy valaki az államadósság törlesztésére akarná ezt a pénzt felajánlani, pedig lenne mit törleszteni, most meg végképp lesz!)

Néhány érdekes adalék:

A Fátima név természetesen arab, egy időben a muszlim testvérek fel is figyeltek a dologra, hiszen Mohamed kedvenc lányát Fátimának hívták. Úgy tudom, néhány útra is keltek Portugáliába, de csalódniuk kellett. (Azért érdekes fricska ez egy Mária-kegyhelytől.) A legenda szerint a falu egy arab hercegnőről kapta a nevét, akit az Ourém-i herceg vett feleségül, miután a rekonkviszta során a portugál sereg fogságába került.

II. János Pál pápát, akit a napokban avattak boldoggá, 1981-ben szintén ma, május 13-án próbálta megölni Ali Agca: a pápa értelmezésében a merényletet ő csak azért volt képes túlélni, mert a Szűzanya közbelépett az érdekében. (Egyébként a sokáig titokban tartott 3. fátimai titok állítólag ennek a merényletnek az előrejelzése volt ... vagy sem.)

Fátima témájára még mindenképp visszatérek, akit pedig érdekel egy kicsit személyesebb és szarkasztikusabb hangnemben, az olvasson bele ebbe a regényfejezetbe.

Ezúttal rövidhírek:

Gondolom, minden olvasóm rágta a körmét, vajon megszavazza-e a finn parlament a portugáloknak nyújtandó segítséget, ha már videócsatát is vívtak egymással. Nos, tegnap bejelentették, hogy meglesz az igen, bár ennek az az ára, hogy az igazi finnek, azok a kedves emberek, a helyi jobbikosok, akik az április 17-iki  választásokon harmadikok lettek, nem vesznek részt a kormánykoalícióban. És nagyon keménykedni fognak ellenzékben, ahogy ígérik.

A Bundestag is megszavazta a segítséget.

Időközben pedig nagyban folyik a kapmány Portugáliában.

Nem tudom, melyik országban mennyire veszik komolyan az Euróvíziós Dalfesztivált, de az ibérek (a spanyolok is!) mindig nagy felhajtást csinálnak körülötte. Bár általában nincs sikerük. A múltkori, nagy port kavart portugál dicsőség-videóban is élcelődtek rajta egy slide erejéig: ők még soha nem nyertek dalfesztivált. Hát, az idén se fognak. (Bár a slide-on azt állították, hogy ők az egyetlen európai ország, amely nem nyert: ez nyilvánvalóan abszurd. Vagy Európához még mindig csak a régi EU-tagokat számolják ... Amiről már illene leszokni lassan.)

Csapatuk, Os homens da Luta (= Harcos pasik vagy a Harc emberei) humoristákból álló együttes, a daluk nem elsősorban zenei kiválóságával próbálta felhívni magára a figyelmet. Valójában paródia akart ez lenni, és hangsúlyozottan a portugál történelemre reflektáló paródia. A hangulat úgyis forradalmi odahaza, hát lovagoljuk meg a dolgot. A 70-es évek, a szegfűs forradalom stílusát, mondanivalóját idézte fel. Persze, ez a portugálul nem tudó kívülállók számára nem sokat jelenthetett, legfeljebb jópofának tarthatták (volna). Részemről mindig azoknak a daloknak szurkolok, amelyek kifejezetten nemzeti jelleget mutatnak. Mielőtt még bárki megkövezne: ez saját vélemény, lehet vele egyetérteni vagy lehet vitatni, de komolyan: legszívesebben betiltanám például az angolul való éneklést (kivéve persze a briteknek és a máltaiaknak, ezek meg úgyse nyernek soha ...)

A portugálok ezúttal is csalódtak, akár úgy tűnhet, hogy eleve tovább se akartak jutni, de aki ezt gondolja, az nem ismeri őket. Ők mindig tovább akarnak jutni. És mindig fontos számukra a nemzetközi megmérettetés. Olyannyira, hogy például csodálatos maratoni futónőjükről, Rosa Motáról, aki olimpiai és világbajnok is volt, még életében (most is jó egészségnek örvend) elneveztek egy sportcsarnokot. Eusébio is jó egészségben van, neki meg szobrot emeltek. Jó kis ország, ahol még meghalni se kell az ilyesmihez.

No, de vissza au Euróvízióhoz: kár, vagy nem kár, a portugálok ezúttal se arattak. És, ha a napokban a finn-portugál csörtéről ejtettünk pár keresetlen szót, érdekes lehet, hogy a finnek tejfölösszájú szőke ifjonca viszont továbbjutott. (Ahogy Wolf Kati is, de ezt úgyis tudja mindenki.)

Amit most ide biggyesztek, az nem az idén kiesett dal, hanem egy réges-régi, 1969-ből: ez a dal se lett siker annak idején, de a portugálok ünnepelve fogadták Simone de Oliveira-t, mikor hazatért a versenyről. A címe: Desfolhada - vagyis: Tengerihántás. Egyébként ez az ő átkosukban azért nem kis botrányt kavart, mert elég erotikus tartalmú, egyébként Ary dos Santos verse. Az egyik sora így hangzik: "Aki gyereket csinál, az tegye örömmel ..." Hogy ebben mi a kivetnivaló? :-)

Úgy követeli az illem, hogy miután közreadtam a - szerintem - jópofa, túlzásoktól és öniróniától sem mentes portugál videót, avagy, hogy mit kell tudniuk a finneknek Portugáliáról, ide biggyesszem a választ is, amelyet a finnek összehoztak.

A luzitán verziótól eltérően ez igencsak rövid, szövegbemondás helyett  drámai zene van. (Aki be tudja azonosítani, szóljon ...) Egyébként igen komolynak tűnik, dicsekedni csak módjával dicsekszik, például a Hitler elleni harccal, azzal, hogy első országként adtak választójogot a nőknek, de hát egyébként is, milyen szép szőkék azok a csajok. A nőket a portugálok nem hozták elő, pedig szerintem náluk is vannak szépek, ha nem is olyan nagy számban, és nem is olyan szőkén, de valószínű, hogy a portugál videót férfiak készítették, különben jöhettek volna a luzitán pasik nagyszerűségével ... Na, ennyire azért ők sem vetik el a sulykot, ugye ... Mégiscsak van szerénység a világon :-)

Csak a "történelmi hűség" kedvéért: a portugál videót odahaza is sokan kritizálták, vannak olyan hangok, hogy nem ártana szerényebbnek lenni, meg a múlt dicsősége nem egyenlíti ki a jelen számláit. De legalább arra jó volt ez az egész, hogy sok olyan ember is el tudja helyezni a térképen Portugáliát, aki eddig sötétben tapogatózott. (Lehet persze, hogy néhányan most antipatikusabbnak találják, mint eddig, de bármily szomorú is, nem lehet mindenkinek tetszeni.)

Miután a portugál kormány a megszorító csomag meg nem szavazása után megbukott, most ugyanaz az átmeneti kormány megszorító csomagot hirdetett meg, csak az úgynevezett trojka, vagyis a 3 mumus, az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és az IMF segítségül hívásával egybekötve. Nem csak megszorítunk, el is adósodunk ... Vagy másképp: lehet befektetésekre is költeni. (Egyébként a bukott szoci kormánypárt jelenleg 2%-kal vezet a közvéleménykutatásokban a szocdemek előtt, csak a szocdemeknek van lehetséges koalíciós partnerük: a Néppárt, míg a szociknak nincs ...)

Nos, az Európai Unió részéről nyújtandó segítséget azért még a tagállamoknak is meg kellene szavazniuk. És van, akinek nem smakkol a dolog. Ez a hezitáló népség pedig éppen nyelvrokokunk, Finnország. 43%-uknak nincs gondja a segítségnyújtással, 39% inkább passzolna, és 13% még nem tudja. Ami a portugáloknak baromira nem tetszik - annak ellenére, hogy nemrég még esküdöztek: nem kell nekik semmiféle adomány (vagy kölcsön, vagy akármi, megvannak ők egyedül is, ide lőjenek!) ...

Külön a finnek kedvéért össze is ütöttek egy kis videót, amin kábé az összes portugál vívmányt felsorolják, amit így hirtelenjében egy országimázs központ össze tudott szedni ... Lehetne tőlük tanulni! Mivel a cucc angolul van, mégpedig echte brit lehet a narrátor, itt mellékelem, szerintem nem csak arra alkalmas, hogy jókat mosolyogjunk rajta, hanem arra is, hogy megtanuljunk belőle néhány érdekességet. És nem mellesleg, marketing szempontból sem utolsó. Aztán a finnek kezdenek vele, amit akarnak ...

Végre biztos: a már az első Villareal elleni meccsen taroló FC Porto ellen (amely ezúttal még azt is megengedhette magának, hogy 3-2-re kikapjon) az Európa Liga döntőjében nem az ősellenség Benfica, hanem meglepetésre a jelenleg a bajnokságban 3. helyen álló Braga fog kiállni, miután 1-0-ra legyőzte a sasokat.

Mivel eddig a Braga edzőjéről nem esett szó, megnéztem, kicsoda is ez a csóka. Domingos Paciência (Türelem Domonkos - hát nem édes neve van?), a 69-es születésű, tehát szintén fiatal (és nem is csúnya) tréner játékosként a Portóban jeleskedett, de a brazil ász, Mário Jardel kiütötte a helyéről. Na, most megmutathatja, mit ér. És ráadásul anyacsapata, a Porto ellen! Külön érdekesség, hogy a Bragában Jorge Jesus-t, a Benfica jelenlegi edzőjét váltotta ... Hát, most Jesus szívhatja a fogát, 1 gólnyira és klubnyira maradt le az EL-döntőről. 

Hogy a Benficának és szurkolóinak milyen érzés lehet ez a vereség, arra most nem találok szavakat. Mondjuk, ha valaki most azt a portugál szólást próbálja nekik elsütni vállvonogatással egybekötve, hogy: Paciência (kábé: C'est la vie), szerintem nem sok jót várhat tőlük. 

Az EL-döntőt tehát két észak-portugál csapat fogja játszani, mórok kizárva. Hacsak Villas-Boast nem tartjuk a 2. számú Mourinhónak, azaz a valódi, jelenleg nem túl boldog Mourinho klónjának ... Továbbra is hajrá Porto!

Lévén portugál tanár jó ideje már, kötelességem megemlékezni erről a jeles dátumról, főleg, mert a Facebook-on folyamatosan kapom az értesítéseket, hogy május 5. a portugál nyelv napja, tehát tennünk kell valamit! Lehet az ELTE-re menni ismerkedni és ünnepelni, de ha valakinek ez nem fér bele az életébe, akkor elolvashatja ezt a posztot is ... Vagy megteheti mindkettőt, az még jobb.

Mit is mondjak kedves-szépet a portugál nyelvről? Mert csúnyákat nem illik, bár kétségkívül több népszerűségre tennék szert, ha mellékelnék egy kis trágár szószedetet. De nem, azt majd egy másik, kevésbé ünnepélyes alkalommal abszolválom.

Nos, ha már blogot írok, legyen valami személyes vonatkozása is. Hogyan szerettem bele én a portugál nyelvbe? Ember nem hiszi el szerintem, hogy az európai portugál hangzásába képes valaki beleszeretni, de jelentem, nekem sikerült. Igaz, kellett hozzá egy fess portugál fiatalember, még jobb volt, hogy kispap lévén elérhetetlen, mert így minden energiámat a nyelv kötötte le ... (Félreértést félretéve.)

Lényeg a lényeg, az a kevés duruzsolás felkeltette az érdeklődésemet, és a véletlen úgy akarta, hogy a húgom valakitől megkapta a TROVANTE együttes egy kazettáját, nos, én abból kezdtem portugálul tanulni - vagyis életérezni inkább. Sajnos a dalok elég bonyolultak voltak nyelvileg, és csak hosszú évek múltán értettem meg őket teljes egészében. De a nyelv iránti rajongás bizony itt kezdődött.

Vélemények a portugálról a teljesség igénye nélkül:

1. Ronda a hangzása. (Neeem)
2. Olyan, mintha szláv lenne. (Ebben van valami - az európai portugált illetően.)
3. A brazíliai portugál szebb. (Ízlés kérdése. Nyitottabb és könnyebben érthető.)
4. Az írásnak és a kiejtésnek nem sok köze van egymáshoz. (Hát, elsőre tényleg nem - főleg az eu. portugálban. Aztán megszokja az ember. Kevésbé csalóka, mint az angol vagy a francia.)
5. Nagyon nehéz megtanulni. (Nem könnyű, de nem is lehetetlen. Tán a franciával egyezik a nehézségi foka. De, ha portugálul nem beszélsz tökéletesen, attól még imádni fognak a bennszülöttek, ami a franciákra nem jellemző.)

Természetesen vannak különbségek az egyes portugál nyelvváltozatok között: a brazíliai és az eu. portugál verzión kívül létezik még angolai, zöldfoki-szigeteki, Bissau Guinea-i, mozambiki, São Tomé e Príncipe-i, sőt kelet-timori változat is, meg esetleg a macaui maradványokat is ide számíthatjuk, bár annak nem sok jövője lehet.

Ez a 2011-es év egyébként valódi mérföldkő a nyelv történetében, idéntől érvényes az új Helyesírási Egyezmény, amelyet 1990-ben hoztak tető alá, de még mindig alig érti valaki, hogy mire volt ez jó. Hivatalosan arra, hogy a portugál nyelvet az összes országban egyformán írják. Amitől most kábé senki nem fog tudni helyesen írni úgy 30-40 évig ... Per pill az átmenet esztendejét tapossuk, mert már érvényben van a cucc, de nem kötelező, mondjuk a vizsgákon MÉG nem kérik számon, elfogadják a régi szabályok szerinti fogalmazást. Van olyan napilap, amely már az új szabályok szerint ír, van olyan is, amely még a régieket használja. A portugálok egyébként úgy találják, hogy a brazilok kerültek ki győztesen a birkózásból, de nekik is volt mit beáldozniuk ...

Ritkán említett különlegesség, hogy a mirandês-t külön nyelvként regisztrálták 1999-ben, ez már nem portugál, hanem egy asztúriai-leóni nyelvecske, beszélik vagy 15 ezren. Hogy ez elég egy külön nyelv kikiáltásához? Hát, Portugáliában elég volt. 

Itt még olvashattok néhány keresetlen szót a témáról: kifejezetten szórakoztató. A kommentekben is rengeteg infó van! 

Ja, és ha valakiben ez a kis poszt ellenállhatatlan vágyat ébresztett arra, hogy azonnal elkezdjen portugálul tanulni, akkor jelentkezzen nálam, tudok segíteni. A fent említett TROVANTE-től meg legyen itt egy video:

Nem mehetünk el szó nélkül a BL és az Európa Liga portugál vonatkozásai mellett. Szerdán Mourinho vagyis az ő Real Madridja 2-0-ra kikapott a Barcelonától, ráadásul a szívtipró trénert még ki is penderítették a kispadról, mert nem bírta visszafogni magát Pepe kiállításánál. Megy a verbális agresszió a Madrid és a Barça között, még Einsteint is belekeverték. (Mekkora újdonság lehetett a játékosoknak a special one szájából hallani ezt az ismeretlen nevet ...) És nézzétek ezt a kézfogást: mindent elmond! (Fotó a Jornal de Notícias-ból)

Noha sokan már temetik a Real továbbjutását, én Mourinhót nem írnám le, ha valaki fel tud állni a padlóról (ha már a padról muszáj), akkor ő az. A Chelsea idejében, mikor hasonló szituációban nem lehetett a szokott helyén, hogy üvöltözzön a srácaival, a portugál tévében azon élcelődtek, hogy otthonról, a készüléknek hátat fordítva szól oda Drogának (ez Drogba figurájának a neve volt): - Most varrd be! És Drogba bevarrta. Hát, nem lenne rossz Cristiano Ronaldót távirányítani ezen a módon. Nyilatkozni már úgy nyilatkozik (vagyis próbálja), mint a mester.

EL: A Porto kicsit megijesztett az elején, hagyta, hogy a Villareal 1-0-ra vezessen, de pont jókor ítéltek meg nekik egy 11-est. Onnan meg, mintha húzták volna őket, meg se álltak 5-1-ig. Elképesztő, ez a 3. Európa Liga-beli meccsük zsinórban, amelyen 5 gólt rúgnak. Isten tartsa meg a jó szokásukat, meg maradjon még nekik Villas-Boas egy ideig. Ha a Villareal ezen fordítani tud ... De nem tud. Szerintem ... (A nap hőse: Falcao - azaz sólyom. Fotó a JN-ből)

A Benfica jóval kisebb figyelem mellett (most nem mindegy szinte, melyik másik portugál csapat kerül be a döntőbe?), 2-1-re legyőzte a Bragát. Egy ideig a két meccs pont egyformán alakult, de 2-1 után a Porto elhúzott ...

Nagyon úgy néz ki, hogy a portugál ősellenségek már megint összecsapnak, csak ezúttal az Európa Liga fináléjában. És hadd ne tippeljem meg, milyen színűek lesznek a győztesek. Mert a szívemnek csak egy színe van: a kék és a fehér (sic! - mondta volt João Pinto, a közmondás-gyártó Porto-játékos ...)

Április huszonötödike ebben az évben történetesen húsvét hétfő, de ahogy előző posztunkban említettük, ettől a portugálok még nem hatódnának meg különösebben ... Az, hogy a ma mégis szabadnap, az 1974-es forradalomnak köszönhető. Április huszonötödike olyan dátum Luzitániában, mint nálunk március tizenötödike, vagy október huszonharmadika. Azzal a különbséggel, hogy az a forradalom nem bukott meg. Persze ebben vastagon benne van az a tény is, hogy a portugálokat senki nem tartotta megszállva, valahogy nem esik útba jövet-menet mindenkinek az az ibériai szöglet, még Napóleonnak is beletört a bicskája.

De mi ellen is kellett mindenképp forradalmat csinálni 74-ben? Az úgynevezett Estado Novo, Új Állam diktatórikus, jobboldali, fasisztoid rendje ellen, amelyet António Oliveira Salazar hozott létre 1933-ban ... Ugyanabban az évben, mikor Hitler hatalomra került. Salazar pénzügyi zseninek indult, elég nagy katyvaszból hozta vissza az országot, akármennyire is különös, de egy olyan pénzügyminiszterre, mint ő volt 28-tól 32-ig, ma is szükség lenne. Diktátorra persze, és új (korporatisvista) alkotmányra, amilyet akkor összehozott, egyáltalán nem lenne igény, akármennyire is ég a ház.

Az Estado Novo pár évvel túlélte 1968-ban, közvetve egy kempingszék áldozataként eltávozott kitalálóját, mint ahogy a 61-ben, Angolában elkezdődött gyarmati háborúk is folytatódtak a 74-es forradalomig. Nagyrészt a gyarmati háborúk értelmetlensége és kilátástalansága vezetett az április 25-iki eseményekhez, amelyet a portugál hadsereg otthon tartózkodó középvezetői, az úgynevezett áprilisi kapitányok vezényeltek le: valójában tehát egy jól sikerült katonai puccsról volt szó.

A forradalom szinte semmilyen ellenállásba nem ütközött, a civilek lelkesedve csatlakoztak hozzá, Marcelo Caetano, Salazar utóda szinte puskalövés nélkül leköszönt. (A puccsnak összesen 4 halálos áldozata volt.) Meglehetősen turbulens időszak következett, kommunista hatalomátvételi kísérlettel, majd alkotmányozó nemzetgyűléssel, és 1976-ban szintén április 25-én elfogadott új, demokratikus alkotmánnyal. (Most jut eszembe, vannak véletlenek? Hogyhogy a mi új alkotmányunk aláírása is pont erre a napra esik? Kéne ide egy konteo!)

A szegfűs forradalmat nem szokták megkérdőjelezni, de épp a napokban nyilatkozott úgy az egyik ex-áprilisi kapitány, Otelo Saraiva de Carvalho (aki egyébként az egyetlen portugál terrorista mozgalom, az FP25 vezetője is volt a 80-as években, és csak öt évet ült - pedig a csoport 17 embert likvidált működése során), hogy ha tudta volna, hová jut az ország mostanra, lehet, hogy a forradalmat se tetszett volna neki megcsinálni ... Hát, azért olyan nagyon komolyan ne vegyük a szavait: szeret szerepelni. 

Szép húsvét hétfőt és jó huszonötödike ünneplést Portugáliában!

A portugál, mint tudjuk, igazán katolikus nemzet, önbevallás alapján a lakosság 95%-a katkó, bár nagy részük csak tingli-tangli szinten. Azért az egyházi ünnepekről semmi pénzért le nem mondanának. Nem is kell, az egyház és az állam érdekes módon mindenütt egyetért abban a lakossággal (vagyis a zemberekkel), hogy ilyen ünnepekre szükség volt, van és lesz.

Hogy néz ki a portugál húsvét? Csak nagy vonalakban: a nagypéntek munkaszüneti nap. A nagyhéten azonban nincs akkora felhajtás, mint a spanyoloknál, szerényebb népek élnek Luzitániában (persze vannak processziók itt is, de ezekről most nem regélünk). A húsvét hétfő ismeretlen fogalom, ahogy a karácsony másnapja is, a magyarok kétnapos ünnepei helyett itt mind a három nagy egyházi ünnep mindössze egy napos, és a hétfők már melóval telnek. Természetesen locsolkodás sincs. (De jó nekik!)

Amit nálunk vízkeresztkor szokás végrehajtani (az otthonok megáldására gondolok), azonban pont húsvétra esik. Ezt a szertartást compasso-nak nevezik (ami ebben a szövegkörnyezetben nem körző és nem is iránytű), és abból áll, hogy a helyi plébános a sekrestyéssel meg pár ministránssal egyetemben körbemegy (főleg vidéken), és megáldja a házakat. Egyszer volt részem ilyenben, miután a férjem hosszasan könyörgött, hogy az anyjának mennyire sokat jelentene, ha részt vennék rajta. A szertartás fő attrakciója, hogy a család összejön a nappaliban, és a pap mindenkinek csókra nyújtja ..., na, nem a kezét, nem is a gyűrűjét, hanem a keresztet. Gondoljunk csak bele, hány cseppfertőzés útján terjedő betegség létezik? Na, ugye ... Hát, okos ember nem csókolja meg a keresztet, csak úgy tesz, mintha. Akár a kézcsókra specializált lovag, aki a hölgy keze fölött cuppant. 

Ha már arra jár az atya, illik megkínálni őt és kísérőit valamivel, de nem ám vízzel, hanem minimum portóival, vagy jófajta likőrrel ... Bizony, szegény papok és ministránsok, nem tudom, hogy bírják a compasso végéig, de alig lehetnek jobb kompasszban, mint egy profi locsolkodó idehaza.

Vannak még persze tipikus kaják, főleg édességek is, amelyek ehhez a naphoz kapcsolódnak. Egyrészt az úgynevezett amêndoas: ez eredetileg mandula, valójában inkább drazsé, színes cukorka, amelyben belül lehet mandula, de az olcsóbb fajtában sima csoki van, utóbbi nem is igazán finom - szerintem. (A baloldalt látható viszont nagyon étvágygerjesztő, nem?) Mivel tojásalakú, húsvéti nyalánksággá nőtte ki magát. Persze most már Portugáliában is divat a csokitojás, csokinyuszi, de alapvetően ez a színes drazsé (hagyományosan fehér és rózsaszín) az igazi húsvéti édesség. 

Sütifélék szempontjából a pão-de-ló-t kell említeni, ez valami eszméletlen sűrű piskótatésztából készül, nem tudom a receptjét (és különben is megfogadtam, hogy kajákról nem igazán fogok írni), de ha valakit valaha megkínálnak vele, kérjen hozzá portóit, mert különben a torkán akad. Ne egyetek belőle sokat! Egyébként papírból kell kibányászni, mert abba ragasztva kerül az asztalra.

Létezik még a folares nevezetű kalácsféle is, amelybe főtt tojást sütnek bele, és elsősorban a keresztszülők ajándékoznak ilyet a keresztgyerekeknek, de mivel nekem nincs portugál keresztapám (sajnos, pedig Pinto da Costa védencének lenni nem lehet utolsó), nem volt hozzá szerencsém. 

Ne múljon el ez a poszt foci nélkül: a Porto a portugál kupa fináléjába is bejutott, miután megint kiütötte a Benficát. Szegény sasok, már nagyon nehezen bírják a Porto pofozógépének szerepét. És még az Európa Ligában is alakulhatnak úgy a dolgok, hogy a két ősellenség kerül szembe egymással a döntőben. De ehhez még azért túl kéne jutni a Villareálon illetve a Bragán.

Szép húsvétot! (A húsvétról még tőlem egy tavalyi poszt azoknak, akiket érdekel a mitológia: Meghalni, feltámadni szaporodni ...)

A holokauszt emléknaphoz kapcsolódóan kötelességem megemlíteni annak a két portugál diplomatának a nevét, akikről végre már Budapesten is rendszeresen megemlékeznek. Egyébként se sok szó esik a vészkorszakban külföldiként magyar zsidók mentésében segédkezőkről az egyetlen Wallenberget leszámítva. Noha Carl Lutz neve sem ismeretlen, a film létezése óta pedig a különös, szimpatikus svihák, Perlasca alakja is elevenné vált, a spanyol és portugál követségi dolgozóinak szerepéről alig néhány ember hallott eddig.

Ángel Sans Britz spanyol diplomata mellett (akiről egy alkalommal a tve-n, a spanyol királyi tévében láttam dokumentumfilmet Budapest angyala címmel, nem tudom, azóta ezt bemutatták-e itthon is), két portugál diplomata, Sampaio Garrido és Alberto Branquinho nevét kellene megjegyeznünk. Egy Szegeden megrendezett konferenicán (Zsidóság a hispán világban) hallottam róluk először (a konferencia anyaga kötetben is megjelent 2004-ben), de azóta szerencsére már másodszor kapok meghívót velük kapcsolatos rendezvényre.

Az első megemlékezésre magyar részről 1995-ben került sor, de nem itthon, hanem a lisszaboni magyar nagykövetségen, mégpedig abból az apropóból, hogy az előző évben két portugál újságíró (João Mendes és Clara Viana) a Público nevú napilapban cikket közölt velük kapcsolatos kutatásairól. Tavaly végre itthon is volt egy rendezvény, amelyen sikerült ott lennem: a budapesti Portugál Követség és a Magyar Zsidó Múzeum szervezésének köszönhetően a Duna Korzón volt a megemlékezés, majd a múzeum holokauszt kiállításának megnyitóján vehettünk részt.

Idén, pontosabban két nappal ezelőtt új emléktáblát avattak, ezúttal a XIII. kerületben, az egyik egykori védett háznál, amelyben a semleges országok követségei által befogadott és menlevéllel ellátott zsidó családok zsúfolódtak össze. A két, nem egy időben, hanem egymás után Budapesten tevékenykedő portugál diplomata körülbelül ezer ember életét tudta megmenteni, köztük volt például Gábor Zsazsa családja is.

Az ibériai követségek zsidómentő akciói abból a szempontból is rendkívül sajátosak, hogy maguk a spanyolok és a portugálok a XV. század végén kiűzték országaikból a zsidó lakosságot, illetve konvertálásra kényszerítették őket, hogy utána üldözzék őket a keresztény tanokkal ellenkező életvitelük vagy gondolkodásmódjuk miatt (lásd még inkvizíció), a XX. században azonban rájöttek, hogy az ő államaikból származó zsidók kései utódait mégiscsak meg kellene védeni. Főleg a spanyol zsidómentő akciók esetében fordult elő olyasmi, hogy azokat, akiknek szefárd származása valószínűsíthető volt, úgymond repatriálták.

Ehhez képest, mint tudjuk, mind a két ibériai ország profasisztának számított a második világháború alatt és után is (noha semlegesek maradtak), mind a Franco-, mind a Salazar-diktatúra szélsőjobboldali indíttatású volt, de fajgyűlölet nem jellemezte. Hivatalos semlegességük nem jelentett ideológiai semlegességet is, a diplomaták viszont sokszor saját karrierjüket, esetleg életüket veszélyeztették, mikor segíteni próbáltak: ilyen szempontból rebellisnek számítottak. A legaktívabb zsidómentő portugál diplomata egyébként Aristides de Sousa Mendes (itt jobbra), a Bourdeaux-i konzul volt, aki tetteiért majdhogynem az életével fizetett a Salazar-diktatúrában: meghurcolták, soha többé nem dolgozhatott diplomataként, és végül nyomorban halt meg.

Ezúttal kezdjük a focival. Ahogy egyik előző posztomban vizionáltam, négy ibériai csapat került be az EL (Európa Liga) utolsó körébe. Elképesztő, hogy ebből három portugál, és csak egy spanyol.

Tényleg le a kalappal mind a három luzitán együttes előtt, bár persze a pálmát a Porto viszi el. Megint sikerült 5 gólt szereznie a Szpartak Moszkva ellen, olyan fölény ez, amely hatalmas önbizalmat adhat, csak ilyenkor fennáll annak a veszélye, hogy a fiúk fejébe száll a dicsőség. És a Villareal nem lesz könnyű ellenfél. Vajon sikerül-e Villas-Boasnak Mourinho egykori csodáját megismételnie? (Jó vagy rossz ómen, hogy a neve Villa-val kezdődik, mint az ellenfél csapatáé?)

A Benfica és a Braga döntetlent játszott, és most egymással kell birkózniuk egyet, mintha csak otthon lennének. A papírforma a Benfica győzelme lenne, de persze semmi sem lehetetlen. A Benfica annyira azért nincs a csúcson, a Braga viszont csupa döntetlennel araszol előre: a védelme rendkívül szilárd, a játékosok idegei kötélből. Nem látványfoci, az biztos. Kicsit sajnálom, hogy épp a Portónak kell egy nem-portugál csapat ellen játszania, az a duett keményebbnek ígérkezik, másfelől viszont jogos, hogy a legerősebb kapja az egyetlen árva spanyolt.

De nézzük, mi folyik úgy egyébként Portugáliában, mikor épp nem a foci diadalmenetéről van szó. Javában tart az előkampány, olyannyira, hogy a minap egy ismerős szlogen ütötte meg a szememet: csontvázak a szekrényben. Ki is beszélt szekrényben bujkáló csontvázakról, a költségvetésben elrejtett stiklikről, mindenkit meglepő hiányról? Emlékszik még rá valaki? Nem igaz, hogy ezek a portugál szocdemek Kukuytinország jelenleg uralkodó pártjától lopják az ötletet. Vagy ez a csontvázasdi általánosan bevett szokás?

Konkrétan a PSD elnöke, Passos Coelho ismételgetni most ezt a metaforát, lehetőleg egy beszéden belül hatszor is, nehogy valakinek elkerülje a figyelmét. De melyek ezek a csontvázak? Semmi különös, csak a PPP konstrukcióban létrehozott beruházások, amelyek költségei eddig nem jelentek meg az államháztartási hiány összegében, mostantól meg igen. Meg valami veszteséget termelő állami vállalatokról is szó van, azok tényleg csak viszik a pénzt. Majd ők tesznek róla.

Mindeközben Sócratest úgy ünnepelték a szocik kongresszusán, mintha legalább is kétharmados többséggel választásokat nyert volna, és nem "bukott" miniszterelnök lenne. Az itthoni hírekben is benne volt, hogy már a rettegett IMF-hez is beérkezett a portugál kérelem: segítsetek, mert süllyedünk. Reméljük, nem süllyednek el, hanem valahogy kievickélnek a partra.

Nem tudom, mi van, de mintha mostanában minden a portugálok körül forogna. Kapkodom a fejem, hol a politikára, hol a gazdaságra, hol a sportra, hol a kultúrára kell figyelni. És a brazilokat még nem is említem, de van egy brazilos blog úgyis, ők megteszik a magukét. (Azért majd néha kontárkodunk arrafelé is.)

Nos, a most aktuális témák közül néhány: a már sokszor emlegetett, vasszigorral jellemezhető portugál államfő, Cavaco Silva (ex-miniszterelnök 10 éven át, és még így is megbotlik a páston) két napra Budapestre érkezik, az ún. Arraiolos csoport tanácskozására. Persze, ezt a csoportot is egy portugál településről kellett elnevezni, ahogy a lisszaboni szerződés is milyen jó országimázs ... (Bár mostanság fújhatják az országimázsukat, a bóvli kategóriában. Nagyon elásták szegények magukat.) Nos, ebbe az Arraiolos csoportba mi is beletartozunk, meg még a luzitánokon kívül a németek, az osztrákok, a finnek, a szlovének, az olaszok,  a lettek és a lengyelek: ami azt jelenti, hogy most az összes kormányfő itt sertepertél Pesten, de leginkább Cavacóra lesznek kíváncsiak, a TEK meg villanthat. (Mit fognak ezek az elnökség után csinálni?)

A tárgyalások zárt ajtók mögött folynak majd, és mindenféle divatos téma van napirenden, Baltikumi Stratégiától a Duna-stratégiáig, meg a multikulti, az európai identitás és az asszimiláció-integráció. Na jó, ezt nem ragozzuk tovább, elég, ha ők megteszik. Utána (még ma este) a Munkácsy trilógiára viszik őket, váljék egészségükre, művelődjenek egy kicsit, úgy is van rendjén, bár az igazi kulturális élmény a magyar köztársasági elnök által adott díszvacsora lesz (remélem, a menüben nincs sok helyesírási hiba). Holnap még tárgyalnak egyet, 2020-ra készülve.

Közben José Sócrates magyarázhatja a bizonyítványát, mert felröppent az összeesküvés-elmélet-szerű hír, hogy ő már a PEC 4 leszavazása előtt levajazta az EU-val, hogy pénzügyi segítséget kér (amit most meg is kap), és az egész cirkusz a lemondással arra volt jó, hogy mindenkinek megmutassa: a dekonstruktív ellenzék a hunyó. Nekem ez kissé meredek, azért egy miniszterelnök se lehet annyira hülye, hogy egy ilyen blöff kedvéért megkockáztassa, hogy nem őt választják újjá. 

Politikából most ennyi, kultúra szempontjából érdekes lehet, hogy a könyvfesztiválon két portugál író is bemutatkozik. Az egyik Rui Cardoso Martins kissé morbid című könyvével: És ha nagyon meg szeretnék halni (hát, nem tudom, az Európa Kiadó biztos úgy gondolta, hogy az öngyilkossági statisztikákban élen járó magyaroknak pont ez kell, de majd kapok belőle példányt, és recenziót is írok róla, addig részlet itt). Elsőkönyvesként pedig Vasco Luís Curado: A vida verdadeira (Való élet) című művével érkezik, ennek se nagyon bíztató a címe, ha a mostani eseményeket nézzük. 

Még egy mai aktualitás: a lemil blogon az afrikai címerek között a luzofón Angoláé is szerepel, érdemes megnézni.

Ma csak röviden, a legfrissebb eseményekről.

Nagy kötélhúzások után José Sócrates végre beadta a derekát, és pénzügyi segítséget kért az EU-tól, pedig hogy berzenkedett ellene egészen eddig. (A megszorító csomag tervéről, vitájáról, bukásáról és az ezt követő politikai válságról beszámoltunk.) Az ügyvezető miniszterelnök előbb persze még egyeztet a főbb ellenzéki pártokkal, noha tegnap feloszlott a parlament, és annak elnöke, Jaime Gama 35 év után örökre elköszönt a képviselőségtől. (Mindenki megtapsolta.) Mivel magyar elnökség van, most mi is kavargatunk egy kicsit ezügyben, éppen ma estére volt betervezve egy sajtótájékoztató Budapestre. Portugália egyébként az EU harmadik országa, amely ilyen fajta segítségért folyamodik, az írek és a görögök nem túl épületes példáját követve. Próbálkoztak, próbálkoztak, de nem ment egyedül, hiába, nem születtek Münchausen báróknak.

Hogy jó hírekkel is szolgáljak, a három Európa ligában érdekelt portugál csapat viszont fényezte a luzitán nevet. Kedvencünk, a Porto 5-1-re alázta a Szpartak Moszkvát odahaza, a Benfica 4-1-re a PSV-t, és a Braga se járt nagyon rosszul az idegenben elért egy-egyes döntetlennel a Dinamo Kijev ellen. Még egy meccs volt ezeken kívül, ott is ibérek arattak: a Villareal verte meg 5-1-re a Twente-t. Lehet, hogy a végére csak latinok maradnak a porondon? Három portugál egy spanyol, nem is lenne rossz képlet!

P.s.: Nem tudom, mi van a képszerkesztővel, de nem tudtam beszúrni illusztrációt, elnézést.

Most, hogy a Porto már megint, 25. alkalommal is  megnyerte a portugál bajnokságot, és nemsokára nemzetközi porondon is bizonyíthat ismét (két másik portugál csapattal együtt), nézzük meg, kinek köszönhető nagyrészt ez a jó ideje tartó diadalmenet, amelynek eddigi csúcsát José Mourinho portói korszaka jelentette!

Porto városának két fontos jelképe van: a Klerikusok tornya (Torre dos Clérigos) és  Pinto da Costa (szül. 1937-ben), az F. C. Porto majdnem 30 éve regnáló elnöke. (A portói bornak csak nevében van köze a városhoz, de erről majd egy másik alkalommal lesz szó.) A portói polgármesterek cserélődnek, a portugál kormányfők lemondanak, és újak jönnek a helyükbe, de a sárkányos csapat elnöke a helyén marad.

Volt egyszer, hol nem volt egy echte tripeiro (vagyis pacalzabáló: így  csúfolják a portóiakat) srác, bizonyos Jorge Nuno Pinto da Costa, aki már egész fiatalon elkötelezte magát városa focicsapatának (bár nem csak focival, hanem más sportágakkal is foglalkozott, mint drukker és sportvezető). Mielőtt elkezdett 24 órában sportvezetni, egy bankfiókban ücsörgött és barátkozott az ügyfelekkel, de itt nem volt esélye császárrá válni, úgyhogy átnyergelt a futballmaffiáhozüzletbe.

Pinto da Costa 1982 óta az F. C. Porto elnöke, ez még testvérek közt is borzasztó sok idő, (egyébként az egyik fivére úgy néz ki, mint a Mikulás, pszichiáter,  és folyton a portugál királyi tévében osztja az észt, elsősorban pszichopaták rémtetteivel kapcsolatban szakért), főleg, ha azt nézzük, hogy a többi focicsapatnak közben hányszor cserélődött a vezetése. Nyilvánvaló, hogy nem a hozzá-nem-értése miatt választják mindig újra hősünket: elnöksége alatt a klub a mostanival együtt 18 alkalommal volt portugál bajnok, ebből a 90-es években volt olyan sorozat, amikor ötször egymás után, ezt nevezték a PENTA-nak: egyetlen más portugál klub sem tudott ilyet felmutatni. Kilencszer nyerte meg a hazai kupát, kétszer a BL-t és egyszer az UEFA-kupát, hogy a többit ne is soroljam, mert már ez is épp elég lenne a mennybemenetelhez.

Nők jöttek-mentek az életében, háromszor nősült, ebből kétszer ugyanazt az asszonyt vette el, akit időközben egy konzumnő-féle csajért hagyott ott pár évre: ez a csaj aztán alaposan bemártotta jóemberünket, mert "írt" egy leleplező könyvet, Én, Carolina címen (biztos az Én, Claudius volt a mintája, tényleg olyan olvasottnak nézett ki), ebből kiderült, hogy szeretője, a Porto főmuftija minden, csak nem maszületett bárány, kissé gyakran ebédel futballbírókkal, prostikkal huzakodik, meg olykor megveret ezt-azt, aki nem akar a tenyeréből enni ... Az aranysíp fedőnevű ügy mára lecsengett, úgy néz ki, hogy hősünk kikecmergett a  botrányból: az tuti, hogy a Carolina-féle csajszikkal a jövőben óvatosabb lesz. (Film is készült a könyvből, Korrupció címmel, nagyon megnézném, de eddig nem volt rá alkalmam, kár, hogy magyar földön annyira nem lenne aktualitása...) Mindenesetre az nem nagyon merült fel senkiben, hogy  PC emiatt monnyon le, akármilyen módszerekkel is éri el, hogy a kék-fehérek kiemelkedjenek a portugál mezőnyből, a drukkereknek az megfelel.

Tény, hogy az örökös elnök a maga drákói módszereivel általában nem téved a személyzeti politika tekintetében, nyilván nem egyedül felelős minden sikerért, de ahhoz van érzéke, hogy jól válassza meg az embereit (csak a nőkkel van néha bajban). Jó példa volt erre a Portónál befutott Mourinho, és persze a mostani szépfiú, a Mourinho szárnyai alatt nevelkedett André Villas-Boas is. (Nem hagyhatjuk ki a fotóját.)

Főhősünk nem egy mindennapi figura, kicsit megjátssza a maffiavezérbe oltott vidéki bunkót, a kiejtése annyira erősen portóias, hogy az már majdnem karikatúra: a róla mintázott baba az egyik legnépszerűbb volt a portugál állami tévé tizenkét éven keresztül műsoron lévő politikai szatíraműsorában (nemrég szűnt meg, ki tudja, miért), és az ő bábujára igazán nem kellett költeni, egyszer megcsinálták, aztán működött, mintha sose változna. Talán még egy bohóca van a portugál közéletnek, aki a saját pályáján ugyanolyan verhetetlen és kimozdíthatatlan, mint a Porto vezére: a maderiai autonóm terület elnöke. Ő is megér majd egy posztot, most azonban nem marad más hátra, mint gratulálni a Sárkányoknak az új bajnoksághoz, és sok sikert kivánni az Európa-liga negyeddöntőjében!

Beszéltünk már néhány szót a coimbrai fado-ról és a portugál diákok körében népszerű (vagy inkább népszerűtlen?) gólyaavatásról meg az egyetemeken uralkodó diákhierarchiáról. Ígéretünkhöz híven most a diákok zenei életét vesézzük ki egy kicsit. Nem rockzenekarokról és nem néptánc-együttesekről lesz szó, bár persze ilyenek is vannak, mint minden országban. Ami azonban különleges, az a TUNA.

Mielőtt belemennénk a részletekbe, egy személyes élmény. (Van több is, persze …) A Portói Egyetemen (UP) a 90-es évek közepén sok-sok órát töltöttem a BTK informatika-termében. Akkoriban az internet oda még nem volt bevezetve, így órák hosszat ücsörögtünk a számgépek előtt, és sokszor nem a géppel, hanem egymással dumáltunk (a netkorszak ennek véget vetett, sajna). Kifejezetten jópofa volt, ha több náció diákjai gyűltek össze. Egyszer a tunákról esett szó, és az egyik afrikai srác (azt hiszem, angolai volt), vigyorogva mesélte, hogy mekkorát nézett, mikor először meglátta a TUNA FEMININA szóösszetételt. Náluk ugyanis a TUNA egy szintén négybetűs, NA-ra végződő magyar szóval egyenértékű. (Hú, de jól elmagyaráztam.) Az egy dolog, hogy az egyetem kapujára bazi nagy betűkkel ki van téve egy plakát ezzel a szóval, de miért kell hozzátenni, hogy FEMININA? Ez csak egyértelmű, vagy az európaiak számára nem? (Azt hiszem, ugyanő mondta, hogy az összes európai nő egyforma. Hát, jó szeme volt nagyon ...)

A TUNA tehát diákdalárda, és mint a fentiekből sejthető, van neki maszkulin meg feminin változata. Az igazi, az eredeti a maszkulin, persze, de ott vannak a placcon a lánybandák és a vegyesek is, bár én ilyet élőben nem láttam még.

Kifejezetten csak praxison átesett, vagyis kínnal-keservvel beavatott egyetemisták lehetnek a tagjai, nem egy diáktól hallottam, hogy ezért vállalta a gólyaév megpróbáltatásait, mert tuna-tag akart lenni. Hát, egészségére. A banda létszáma változó lehet, egyes tagjai a táncra, mások a hangszeres kíséretre specializálódnak, ismét mások énekelnek – vannak szólisták, és persze van össznépi danolás. A tuna-számok témájukban nem sokban különböznek a coimbrai fado-tól, de a fado, egyrészt zeneileg, másrészt előadásmódban sokkal merevebb, és mitagadás (kövezzenek meg a fado-rajongók): sokkal unalmasabb.

Ha egy pasi-tuna úgy igazából belemelegedik, akkor ott van zászlótáncoltatás, csörgődobolás, kozákokat megszégyenítő mutatványok, és mindez cseppet sem sportolásra kitalált öltözékben. Ami a témákat illeti, nos, azok nem éppen konzervatív és erkölcsös életfelfogásról tanúskodnak, tudnak istenigazából pajzánok is lenni, nem sokban különböznek a középkori vágáns diákdalok stílusától - talán az sem véletlen, hogy a tuna szó első jelentése (NEM a NA-ra végződő szó, hanem): csavargó élet.

Itten pedig egy aranyos kis tuna-dal (az UP fiúkórusától) magyar ferdítésben:

"Szép az élet, mikor egy lány végigmegy a téren,
és a szél rövid szoknyáját felfújja egészen.
Odalehet jó hírneve, tisztessége, minden,
mégis mindenki azt mondja, hogy ennél szebb nincsen.”

A lánytunákról se feledkezzünk meg azért, nem lenne szép dolog tőlünk, hiszen ők még arra is képesek, hogy a zászlótáncoltatást szűk szoknyában adják elő. Azért ez nem kis teljesítmény. Saját maguk is írnak dalokat, meg jól ismert számokat is áthangszerelnek, a dalaik "persze" nem pajzánok, hanem inkább romantikusak, de azért egész jók is vannak közöttük. Most pedig jöjjön maga a zene és a látvány hozzá.

Az egyik legismertebb dal, A kövér lányka kezdetű. Ide kattintva megtalálhatjátok regényszituációba ágyazva a szöveg fordítását is.

Tegnap a portugálok "megkoronázták" Lulát, a volt brazil elnököt. Tintahalon (a lula ezt jelenti) nem állt még ilyen jól lámpabúra. Na jó, konkrétan a már általunk is megénekelt Coimbrai Egyetemen avatták tiszteletbeli doktorrá, oszt húzott haza, nehogy megfertőzze az általános luzitán vész. Biztos megneszelte, mekkora lesz mára a 2010-es deficit a tegnapi prognózishoz képest. Igaz, az  F. C. Porto egyszeri és végtelen egyszerű játékosának, João Pinto-nak halhatatlan, és azóta szállóigévé vált benyögése alapján Prognózis csak a meccs után esedékes ..., biztos, ami biztos. És mennyire igaza volt!

Konkrétan arról van szó, hogy a 7,3%-osra tervezett deficit mára 8,6-ra duzzadt, és ez baromi rossz hír.  Persze annyira azért nem meglepő, az elszámolási  viták itt is napirenden voltak, mi számít bele, mi nem ... Hát, ez ismerős. Most minden beleszámított, amit a portugál kormány nem akart.

Közben a köztársasági elnök, Cavaco Silva feloszlatta a parlamentet, és kiírta a választásokat - június 5-re. Tegnap kissé cinikusan megjegyezte, hogy nem szabadott volna eljutni ideáig (de akkor miért nem tett semmit annak érdekében, hogy ne jussanak ideáig?), ugyanis most az ország elvileg nem bír külső segítség nélkül ellavírozni, de a már csak korlátozott jogkörrel rendelkező kormány nem érzi magát felhatalmazva arra, hogy tárgyaljon az IMF-fel. Meg ők eleve nem is akarták, akkor most miért tennék? Viszont a következő kormány felállásáig azért valamiből ki kéne fizetni a nyugdíjakat, a fizetéseket, no meg a bíróságok nyomtatóiba is kéne némi tintát venni, mert ott tartanak, hogy nem tudják kinyomtatni az ítéleteket.

Az azért vigasztaló lehet, hogy Károly herceg és Camilla közben ott sertepertélnek Lisszabonban, legalább jobb kedvre derítik a köztársasági elnököt, aki úgyis morcos egy kicsit. Még az eső is esik ...

Prognózis majd a meccs után ...

Nemrég a coimbrai fado kapcsán ejtettünk néhány szót az ottani egyetemi életről, és a helyi „népviseletről”, amelyhez hasonlót ma minden valamirevaló vagy nem való egyetem és főiskola diákjai viselhetnek. De ahhoz, hogy joguk legyen ehhez a maskarához, nem elég a sikeres felvételi vizsga, és a beiratkozás, valamint a tandíj leperkálása. Sokkal többet kell érte tenni!

A traje-nak (ejtsd: trázs) nevezett denevérjelmezhez  rögös út vezet. Gólyaként át kell esni egy egész évig tartó praxison (portugálul praxe, ejtsd: prás), vagyis sorozatos beavatási szertartásokon. A portugál gólya (caloiro vagy caloira), ha odahaza nem tanulta meg a pampogás nélküli engedelmességet, és életében nem alázták meg úgy istenigazából, akkor itt mindezt bepótolhatja. Bizonyosan hálás lesz kiképzőinek, a felsőbb éveseknek (itt balra), akik még egy reguláris hadseregben is megállnák a helyüket, olyan jól játsszák a szemét őrmester szerepét, miután persze ők maguk is végigcsinálták a gólya-évet. (Ezen őrmesterek között törékenynek tűnő csajok is előfordulnak ám, némelyek szerint ők a legkegyetlenebbek.)

Ha ősszel vetődünk Portugáliába, gyakran belebotolhatunk azokba a tömegjelenetekbe, amelyek során az elsőévesek viccesnek szánt feliratú pólókban (például: hülye vagyok) és szamárfülekkel a fejükön masíroznak fel-alá pár talpig feketébe öltözött vezér parancsára, saját magukat gyalázó énekeket énekelnek, a földön ülve hallgatják szájtátva, hogy mekkora nullák, nyalogatják a poros aszfaltot, és még sokkal rosszabb dolgok is történhetnek velük.

Ez az, amit bárki láthat, fényes nappal, de persze van jó pár olyan szertartás, megalázó ez-az, amit nem a nyílt utcán adnak elő. Van fizikai és verbális agresszió, testfestékkel való megjelölés, szexuális játékok (már akinek játék), pl. alázatos térdeplés az idősebbek előtt (kissé félreérthető helyzet, ha egy srác áll félig lehúzott gatyában, és egy lány térdel előtte - ha nem dokumentálnám itt jobbra, el se hinnétek, ugye?), fej vízbe nyomása, az áldozat sárral vagy még kellemesebb anyaggal való összekenése, szarszagú spray alkalmazása, undorító kaják evőeszköz, sőt kézhasználat nélküli elfogyasztása – nem kell a szomszédba menniük a felsőbb éveseknek szadista ötletekért.

Boldogult egyetemista koromban, mikor én is ott flangáltam a portói flaszteren (persze a praxisba sose kóstoltam bele), és beszélgetem mindenféle emberekkel, gyakran hallottam, hogy vannak veteránok, akik csak azért nem teszik le az uccsó vizsgájukat az egyetemen, hogy továbbra is hordhassák a fekete cuccot, részt vehessenek a praxisban, és befűzhessék a fiatal diáklányokat, mert a csajozás fontos része az egész történetnek.

De kötelező-e gólyaként elviselni mindezt, vagy önkéntességi alapon megy? Nem kötelező! Ha valaki kinyilvánítja, hogy köszi, de inkább nem kérek belőle, azt némi győzködés után hagyják lógni, bár kell hozzá némi jellemszilárdság, mert elég nagy a nyomás. A praxis-hívől mindig azzal érvelnek, hogy aki ebből kimarad, az nem fog tudni beilleszkedni a társaságba, hisz az egész beavatási cécó nem azért létezik, hogy az idősebbek szadizhassák a fiatalabbakat, hanem, hogy a fiatalabbak összekovácsolódjanak, integrálódjanak, egy nagy egész részének érezhessék magukat. Hát, köszi.

Biztos lesz, aki nem ért egyet, de én el tudok képzelni csesztetés nélküli beilleszkedést is. Igaz, még gólyatáborban se voltam, ami szerintem mindent elmond a hozzáállásomról.

Ha valaki túljutott a gólyaévén, és még mindig életben van, nem kapott idegösszeomlást, nem utálta meg egy életre az egyetemi létet, és nem vesztette el a szüzességét (ja, ez nem illik a sorba), akkor végre megkaphatja, illetve joggal megvásárolhatja az egyébként nem túl olcsó öltözéket. Ez sose megy ki a divatból a jelek szerint, pedig nem valami modern szabású, sőt, kifejezetten régi korokat idéz. Egyébként millió apró szabály van arra, hogy mikor mit lehet viselni, ki kit zaklathat, milyen módon, és miféle szankciók várnak arra, aki vét a szabályok ellen, például a körmös, nyilvános megszégyenítés, misztikus büntetések. Őszintén szólva nem tudom, hogy tanulásra mikor jut idejük, ha ezt a sok marhaságot komolyan veszik. (Felirat alább: A gólya nem gondolkodik, hanem végrehajtja a parancsot.)

Az annyira vágyott egyenruha tiszta fekete, kivéve az inget vagy a blúzt: ezek természetesen fehérek. A nadrághoz illetve szoknyához (utóbbi a kevésbé csinos lányokon szörnyen áll) mellény, blézerszerű kabátka, nyakkendő tartozik, valamint egy városcímerekkel és különböző színes szuvenírekkel díszített ugyancsak fekete köpeny (capa). Ha hideg van, a vállukra terítik, melegben szépen összehajtogatva a karjukon hordozzák. A fekete alapon egyébként jól néz ki a sok kis színes cucc, láttam én már hűtőmágnes-gyűjteményt is, ami erre emlékeztetett. (A díszítés persze egyéni, az évek során kell összegyűjteni, minden kis szuvenírnek személyes jelentősége van.) A cipő és a zokni, illetve harisnya is fekete általában, sőt, még a jellege is meg van határozva. Fejfedő (batina) is van az egyenruhához, de én nem nagyon láttam hordani, hozzáteszem, hogy a dizájn azért nem egyforma minden intézményben, kisebb eltérések léteznek.

Az öltözéket egy szintén fekete, egyszerű műbőr borítású dosszié, a pasta egészíti ki, abban hurcolják a jegyzeteket, füzeteket, írószerszámot, és színes szalagok (fitas) lógnak ki belőle. Elég kényelmetlen, mert vállra nem lehet akasztani, úgyhogy kissé fárasztó naphosszat cipelni.
A praxe egyébként szigorú szabályok szerint folyik, nem ám csak úgy, bele a vakvilágba. A Portói Egyetem halálfejes praxistörvénye (a szimbóleum nem hagyja magát kikopírozni a pfd-ből, pedig szívesen beilleszteném) 62 oldalon részletezi, hogy mi merre meddig. A hierarchia rendkívül érdekes. Tizenhat fokozata van, nem tévedés, tizenhat, majd katonaviselt olvasóim biztos megmondják, hogy ez sok-e vagy kevés, na de miféle nevek, ezt figyeljétek!

1: állatok (bichos) – ezek még nem egyetemisták
2: ejtőernyősök (pára-quedistas) – egyetemisták, de nem az UP-n (Portói Egyetem)
3: gólyák (caloiros) – elsőévesek
4: idegen gólyák (caloiros estrangeiros) – az UP-n elsőévesek, de másutt már jártak egyetemre/ fősuliba
5: bunkók (pastranos) – első évet végzettek, akik még nem iratkoztak be másodévre
6: félgyerekek (semi-putos) – másodévre beiratkozottak (vicces lehet, mert a semi-puto nőneme semi-puta, de az annyit jelent, hogy félkurva, hmmm)
7: gyerekek (putos) – harmadévre beiratkozottak  (a lányok esetében: puta, hát az már egész prosti, oké, vicceltem)
8-9-10-11.: harmad-negyed-ötöd-hatodévesek (már ahol van 5 vagy 6 év): dögunalmas számnevek, semmi különös
12: egy szart vagytok doktorok (doctores de merda) – négy éve egyetemisták, akik egyszer már buktak
13: egy rakás szart érő doktorok (merda de doctores) – végzősök
14: veteránok (veteranos) – akik többször iratkoztak be, mint amennyi idő alatt el lehet végezni a szakjukat, vagy akiket a veteránbizottság megválasztott
15: dux facultis: a veteránbizottság által választott vezér
16: dux veteranorum: a veteránbizottság által választott veteránvezér

És ha ezek után azt hiszitek, hogy a téma kimerítve, nagyot tévedtek. Mert  vannak praxis-ellenzők is, meg nem szóltunk a diákkórusokról, az úgynevezett tunákról, de ezeket a témákat most nem fejtegetjük. Mára épp elég a megemészteni-való.

Ha a múlt szerda este valaki azt gondolta, hogy a görög filozófusról elnevezett portugál miniszterelnök bedobta a törölközőt vagy felhajtotta a képletes bürökpoharat, az nagyot tévedett. Sócrates ugyan lemondott, de a választásokig (valószínűleg június elejéig) továbbra is ő irányítja az országot, egyébként pedig 93%-os többséget kapott a szocialistáktól: továbbra is ő a párt főtitkára, mitöbb, a szocik egyelőre nemhivatalos miniszterelnök-jelöltje. Szokatlan szcenárió, de láttunk már cifrábbat is.

Mindeközben az egykori ifjúsági vezér, Passos Coelho mintha saját maga (és pártja) alatt vágná a fát. A megszorító csomag megbuktatása előtt úgy érvelt, hogy ennyi többlet terhet a társadalom nem bírna már elviselni, most meg azzal jön, hogy a szocdemek csak azért nem szavazták meg a PEC 4-et, mert nem tartották elég szigorúnak. Vagyis: ami az EU-nak megfelelt volna, nekik az nem volt elég. Jó, hogy szólnak - így utólag.

Most aztán kíváncsi vagyok rá, hogy a megszorításokba totál belefáradt portugálok hogy fognak nagy többségben egy ilyen pártra és miniszterelnök-jelöltre szavazni. Vagy az egész hercehurca csak arra lesz jó, hogy Sócratest ültessék vissza a kormányfői székbe? Mennyibe kerül mindez az egyébként is megroggyant országnak? Akár így, akár úgy, nem lesz fáklyásmenet.

Ezúttal egy kis humoros brazil mesével traktállak benneteket. Nem 18+os tartalmú, gyerekeknek is felolvasható! Jó szórakozást!

Volt egyszer egy pap, aki egy nap a pusztaságban vándorolva nagyon megszomjazott. Meglátott egy kunyhót, odament és bekiáltott:

- Van itt valaki?

A kunyhóból kisfiú jött ki. A pap leült egy kőre és megkérdezte:

- Van valami innivaló, amivel meg tudnál kínálni, fiam?

A fiúcska bement a kunyhóba és egy limonádéval teli tökhéjat hozott ki. A pap jót húzott belőle, megtörölte a száját, majd kiitta az egészet.

- Van még belőle? – kérdezte.

A kisfiú újra bement és hozott még egy adagot. A pap furcsállotta a dolgot, de nem szólt semmit, csak szépen felhajtotta az italt. Utána azonban így szólt a fiúhoz:

- Mondd csak, nem fog haragudni anyád, hogy ennyi limonádét adtál?
- Miért haragudna – felelte a fiú -, ebből ő már a döglött csótány miatt nem akart inni.

A pap erre felugrott és a földhöz vágta a tökhéjat, mely ezer darabra tört:

- Te, ördögfajzat, miért nem mondtad ezt előbb?
- Na, most aztán tényleg jól elnadrágolnak majd – pityeredett el a kisfiú -, az atya eltörte a nagyi bilijét!

A mese Brazília észak-keleti részében igen elterjedt, eredete ismeretlen.

Portugálul itt olvasható.

Angela Merkelnek nagyon nem tetszik, hogy a portugál parlament, élen a szocdemekkel nem szavazta meg tegnap a 4. számú megszorító csomagot, és így lemondásra kényszerítette José Sócratest, akivel kvázi baráti viszonyt ápolt. Noha nem ugyanazon politikai család tagjai, a pénzügyi stabilizáció kérdésében teljes egyetértés volt köztük.

Merkel sajnálatát fejezte ki Sócrates távozása miatt, és megköszönte a stabilitás érdekében tett erőfeszítéseit. Ugyanakkor "magához rendelte" a PSD-s pártelnököt, Pedro Passos Coelho-t, hogy beszéljen a fejével. Coelho (a név nyuszit jelent) nem  várhat sok jóra a német kancellárasszonytól, hiába a sármos mosolya.

A szocdemek egyébként úgy nyilatkoznak, mintha máris megnyerték volna a választásokat, pedig addig még el kéne kerülni az államcsődöt például. Ma azt lengették be, hogy az ÁFA-t emelnék meg 1%-kal, ahelyett, hogy a nyugdíjakhoz és a fizetésekhez nyúlnának. Egyébként az ÁFA még így se érné el a magyar szintet, az emeléssel együtt 24% lenne. De hol van az még!

Március 23-án este, magyar idő szerint 22 órakor a szocialista párti José Sócrates portugál miniszterelnök kiállt a tévé nyilvánossága elé, és bejelentette lemondását. Délután a parlament nem fogadta el a 4. számú megszorító csomagot (PEC-et), amellyel elkerülhető lett volna, hogy Portugália külső segítséget kérjen pénzügyi egyensúly-problémái megodása érdekében. José Sócrates előre kijelentette, hogy a PEC el nem fogadása esetén egyetlen megoldás marad a számára: a távozás.

Az utóbbi hetekben a kormányra egyre nagyobb nyomást gyakoroltak nem csak az ellenzéki pártok, hanem más társadalmi csoportok is, ahogy beszámoltunk róla, nemrég fiatal munkanélküliek és kényszervállalkozók hatalmas tüntetést rendeztek, hogy tiltakozzanak a jelenlegi, szerintük tarthatatlan munkaerőpiaci helyzet ellen. Noha minden valószínűség szerint a következő kormány ugyanazon kellemetlen megszorító intézkedések meghozatalára kényszerül majd, mint amelyeket a PS (Szocialista Párt) akart megszavaztatni, a legnagyobb ellenzéki párt, a PSD (vagyis a szociáldemokraták) mindent megtett a kabinet megbuktatása érdekében, José Sócrates szerint pusztán hatalomvágyból.

Mivel a köztársasági elnök, Aníbal Cavaco Silva már korábban kijelentette, hogy amennyiben a kormányfő távozik, nem tartja járható útnak az egyszerű miniszterelnök-cserét, számíthatunk rá, hogy nemsokára előrehozott választások lesznek Portugáliában.

José Sócrates 2005 márciusától irányította az országot, 2009 októberében újraválasztották, így összesen hat év után távozik a hatalomból.

Múltkori posztunkban adtunk egy kis ízelítőt a fado-ból, remélem, mindenkinek tetszett a zene, panasz nem érkezett. Sajnos olvasószámláló még nincs a blogokhoz, úgyhogy pontosan nem tudom, hányan néztétek meg, de ha csak erről a posztról jutna eszetekbe, kattintsatok rá.

A fado eredetét vitatják, de meglehet, hogy a lundum nevű afrobrazil táncból alakult ki (ez a leírások szerint valami sambához hasonlatos erkölcstelenség, lásd alább a képen), ami a mostani előadásmódját tekintve elég hihetetlennek tűnik. Senki nem vonaglik kéjesen a színpadon vagy a bárban, ha manapság fadót énekel (na jó, Amália Rodrigues, a műfaj koronázatlan királynője idős korában vonaglott, de legalább már nem énekelt) kezdetben viszont igencsak erotikus módon bírták előadni magukat a fado mesterei. A műfaj ugyanis a tangóhoz hasonlóan rosszhírű, ócska lebujokban kezdte meg pályafutását az 1800-as évek közepén. Ahhoz képest, hogy milyen elegáns neve van (a latin fatum=sors, végzet szóból) ez azért meglepő.

Az igazi, autentikus fado egyébként lisszaboni, és a főváros legősibb, még az arabok idejéből származó negyedeiben, (Alfama és Mouraria) kezdte fertőzni az egyébként sem kispolgári csökevényekként viselkedő elemek erkölcseit. Állítólag a tengerész-fado-ból (fado do marinheiro) alakult ki az összes többi, a matrózok meg olyan sokféle helyről dobhatták össze az új zenei stílust, hogy nem csoda, ha van némi zavar a kezdetek körül. (Az eredetmítoszokról majd egy más alkalommal írok, mert az se semmi, amit összehoztak az afrikai gyökerek tagadása érdekében ...)

Az új "popműfaj" első előadói (a  matrózok után) koldusok, prostik és stricik voltak (talán a koldusok véletlenül szerepeltek a forrásomban, mert megjelenésük általában nem az erotikát juttatja eszünkbe), aztán a fado elkezdett "kikupálódni",  lassan már se tánc nem volt, se vonaglás, se mellkivillantás, csak a nagy büdös melankólia. Nem tudom, olyan jó ötlet volt-e ebbe az irányba fejleszteni a projektet, de késő bánat ebgondolat, most ez van, és így is szeretjük.

A fado lassanként tehát egész szalonképessé vált, hiszen a búval béleltség mindig szalonképes, már rendes társaságba is beengedték őkelmét (bár samba lundum-korszakában is szerepelt az elegáns szalonok műsorán, bármily meglepő), hogy minél több emberrel éreztesse a balsors nyűgét és nyilait, siránkozzon megmagyarázhatatlan végzete miatt, és vágyódjon el valahová, maga sem tudta, hová (ezt "a franc tudja, mit akarok, de majd' beledöglöm" című érzést nevezik saudade-nak - magyarul kábé sóvárgást jelent).

Csodás, passzív, fatalista panaszdalt hallhatunk tehát ettől az időszaktól kezdve: minden mindegy, mert úgyse lesz jobb soha, és sírva vigad a portugál. Szép, művészi köntösbe bújt tehetetlenségi nyomaték ez, amely bizonyos társadalmi-politikai erőknek igencsak kapóra jött: fado-fásult elemek nem vonulnak az utcára kormányellenes hangulatban, csak otthon vagy a kocsmában kornyadoznak. Bizony-bizony, a már emlegetett Salazar papa is imádta a fadót, meg annak nagyasszonyát, Amáliát (itt balra: nem seprűnyelet, hanem egy gitárt tart a kezében, ha jól sejtem). Persze nem kell rosszra gondolni, Salazar puritán úriember volt.

A fado lisszaboni, édesbús változata mellett létezik még egy másik is: mégpedig a coimbrai egyetemisták előadásában máig is hallható verzió. A coimbrai egyetemet még 1307-ben alapították, illetve csak átcuccolták Lisszabonból. Az ott vágánskodó pasik (mert ugye nők a modern korig nem tanulhattak felsőoktatási intézményben) fekete talárszerűségben jártak-keltek mindig (vagyis egészen az 1974-es szegfűs forradalomig), és mivel gyakran öntöttek fel a garatra, elég sokat gajdoltak is a tisztességes coimbrai polgárok legnagyobb örömére,  főleg éjnek évadján. A dizájnos fekete cucc most is létezik egyébként, de már csak heti egy alkalommal viselik. Az egyenjogúság nevében a lányok is egyenruhába bújhatnak, de a fado-énekléstől el vannak tiltva, azért mindennek van határa. (Coimbrától a denevér-öltözetet meg az ahhoz kapcsolódó tradíciót minden piszlicsáré egyetem és főiskola is átvette egyébként, de erről majd egy külön poszt fog szólni.)

A coimbrai fado tehát közösségi műfaj, diákok adják elő, sokszor illuminált állapotban: ők is nosztalgiáznak, de kicsit konkrétabb dolgokról, mint a lisszaboniak: ugatják (elnézést, megéneklik) a holdat, szidják a profjaikat és ácsingóznak a helybéli lánykák után. A változatosság kedvéért most az egyik legismertebb coimbrai fado következik - de ezek a srácok itt nem részegek:

Nem tudom, mely három szó jut a legtöbb magyarnak eszébe, ha a Portugália országnevet meghallja, de, hogy a foci köztük van, abban nem kételkedem. Néhány éve Luís Figo (itt balra) volt A portugál focista, akit majdnem mindenki ismert a földkerekségen (kivéve persze az amcsikat , mert őket kevéssé érdekli ez a sportág), most már inkább Cristiano Ronaldo, hogy José Mourinho-ról ne is beszéljük (bár ő nem focista, hanem edző), mert már megtettük.

Az átkosban, mármint az ő átkosukban, amit hivatalosan Új Államnak, Estado Novo-nak neveztek, és gyakorlatilag a Salazar-diktatúra időszakát értették alatta (1933-1974, negyvenegy év, érdekes nem?), a portugálok három F-es dologgal definiálták magukat, persze némi öniróniával.

Ez a három F: a fado, Fátima (jobbra a fátimai Szűz képe) és a foci. Nem mondhatnánk, hogy mára bármelyik is aktualitását vesztette volna, bár persze erősen sztereotíp csupán ezekkel a szavakkal leírni egy országot, de figyelmen kívül hagyni sem érdemes az ilyesmit. Mindenesetre ígérem, hogy mind a három F-ről bőven fogok beszélni a jövőben ezen a blogon.

Ezúttal csak egy kis zenés ízelítőt választottam az első F, a fado műfajából, lesz még bőven szövegelés arról, hogy mi fán terem ez a dolog, és miért érdemes megismerkedni vele, de bevezetésként legjobb, ha a fado aktuális világsztárja, a platinaszőkére festett, rövid hajú, folyton feketében járó Mariza adja elő magát egy kicsit, mégpedig a Gente da minha Terra (Hazám népe) című számmal. Ahogy a portugálok mondják, most csönd legyen, mert jön a fado!

Hétfőn, március 21-én nyílik meg a potenciális látogatók előtt az a ház, amelyben a Nobel-díjas José Saramago utolsó éveit élte a Spanyolországhoz tartozó Lanzarote szigetén.

Saramago 1922-ben született, és nagyon nem sietett világhírűvé válni. Noha első regényét huszonöt éves korában jelentette meg, ezt nem követte újabb (a második próbálkozása nem kellett a kiadóknak), csak 1977-ben, igaz, a közben eltelt kerek három évtizedben megjelentek verseskötetei, és újságíróként is sokat publikált. De valójában 55 éves korában indult a regényírói karrierje, ami azért nem szokványos dolog, főleg nem egy későbbi Nobel-díjas esetében. (Reménykedhet minden, eddig félreismert zseni, hogy nyugdíjba készülve még rámosolyog a szerencse, de addig se árt, ha tűzközelben van, és rendesen jár irodalmi estekre.)

Igazi hangjára 1980-ban talál rá a Levantado do Chão (Felemelkedve a földről) című opusszal, de országosan ismertté csak két évvel később válik, O Memorial do Convento (A kolostor regénye) című művével: ez utóbbi magyarul is megjelent, ahogy későbbi regényeinek nagy része.

Az 1986-os A Jangada da Pedra (Kőtutaj) film formátumban is bejárta Európát (Diogo Infante, az egyik ügyeletes szépfiú portugál színész rémlik belőle nekem - itt jobbra), de film készült 1995-ös Ensaio sobre a Cegueira (Vakság) című regényéből is: ez az apokaliptikus mű nem feltétlenül derít jobb kedvre senkit, úgyhogy letargikus embereknek nem nagyon ajánlom. Saramago 1998-ban kapta meg a Nobel-díjat, és szépen át is vette, pedig úgy egyébként meglehetősen nonkonformista, lázadó egyéniség volt.

Meggyőződéses kommunistának vallotta magát egész életében, és a vallás- és egyházellenességét sem rejtette soha véka alá, erről tanúskodik többek között az Evangelho segundo Jesus Cristo (Jézus Krisztus evangéliuma) is, amelyről nekem Spiró Fogsága jut eszembe, mintha lennének közös vonásaik. De lőtt mindenfelé egyébként, szidta a zsidóságot, a katolicizmust, a globalizációt, sommás véleményt fogalmazott meg a Bibliáról (a Koránról nem mert, állítólag az nem az ő asztala), és összeveszett saját hazájával, Portugáliával is, nem csoda, hogy végül spanyol földre, Lanzarote szigetére száműzte önmagát, ott is halt meg 2010. júniusában.

Az író spanyol nemzetiségű özvegye, a nála jóval fiatalabb Pilar del Rio most megnyitja közös otthonuk ajtaját a kíváncsi látogatók előtt (állítólag azóta érkeznek folyamatosan a zarándokok az író házához, amióta meghalt, és a feleség eddig is beengedte őket puszta szívjóságból).

A márc. 18-iki avatáson se a portugál, se a spanyol kulturális miniszterasszony nem volt jelen, legalább nem vesztek össze rajta, hogy kié is a nagy öreg igazából. A belépőjegyek áráról nem találtam információt, de a ház kívülről így néz ki (balra), ha valakinek ez segít, mert szerencsés lévén éppen arra nyaral.

Ahányszor nagyobb erejű földrengés van a világon, amelyet cunami követ, a portugáloknak eszükbe jut a sajátjuk, amely ugyan már nagyon régen, pontosabban 1755-ben volt, de ez a pár év földtörténeti szempontból annyi, mint egy ezredmásodperc, vagyis lehet rá számítani, hogy egyszer újra bekövetkezik valami hasonló. (Bár természetesen nagyon drukkolunk, hogy mégse kerüljön rá sor!)

A mostani japán katasztrófához hasonló erősségű rengésről beszélünk, amely akkor az Atlanti-óceánnak az európai és afrikai kontinenshez közeli részéből indult ki, de nézzük a tényeket.

1755. november 1., mindenszentek napja: ezt az ünnepet a katolikus portugálok már akkor is igen komolyan vették, így szinte mindenki templomban töltötte a reggelt. Úgy-ahogy megtisztult lélekkel tartottak hazafelé, vagy mentek a dolgukra, mikor fél tíz tájt elképesztő módon mozogni kezdett a föld.

A következmények alapján azt tippelik, hogy a rengés a Richter-skálán a 9-es, vagyis a legmagasabb fokozatot is elérte, az ilyesmi szerencsére elég ritka. Nem csak Lisszabont érintette természetesen, hanem egész Dél-Portugáliát, de még Afrika bizonyos részeit is, az európai gondolkodásba mégis lisszaboni földrengésként vonult be.

Nem tudjuk pontosan, hányan vesztek oda összesen, csak a portugál fővárosra vetítve úgy kilencvenezerre becsülik az áldozatok számát (a város összlakossága 275.000 körül volt). Nem csak maga a földrengés pusztított, amelynek epicentruma valahol az óceánban lehetett, hanem az azt követő szökőár is (6-20 méteres hullámokkal), illetve a rengés miatt elharapózó tűzvész: Lisszabonban öt napig égett minden, ami éghető volt, és amit a cunami nem árasztott el.

A régi főváros teljesen elpusztult, a király, I. József isteni szerencsével úszta meg ép bőrrel az egész katasztrófát, ugyanis a lányai kérésére mise után a család nem a királyi palotába, hanem kirándulni indult. I. József poszttraumatikus szindrómát produkált: soha nem mert többé kőből épült házban lakni, úgyhogy luxus-sátortáborban élt egész hátralévő életében.

A király nagyhatalmú miniszterelnöke pedig, aki később Pombal márki néven vonult be a történelembe (és máig egész előkelő helyet foglal el ott), a kor egyik legnagyobb  építőipari beruházását és városarculat-terveztetését vezényelhette le, anélkül, hogy a műemlékvédelemmel és mindenféle városvédőkkel kellett volna napi szinten csatáznia.  Nota bene, egyik nélkülözhetelen mérnöke a zseniális magyar Mardel Károly volt, de róla majd egy másik posztban külön emlékezünk meg.

Egy dolog vigasztaló: a portugáloknak máig nincs amolyan igazi, ipari termelésre beállított atomerőművük, amit valahol megértek, létezik viszont épp a főváros közelében egy tudományos célból épített reaktor, ami némi aggodalomra azért adhat okot. Reméljük, marad az aggodalom, és nem lesz második lisszaboni földrengés.

A földrengés történetéhez közvetetten kapcsolódó Távora-perről szóló posztot lásd itt.

Tegnap (március 17-én) a portugál nemzet egyik szeme sírt, a másik nevetett. Na, nem a Kadhafi által mondottak miatt, egészen más okuk volt sírni is, meg nevetni is. De kezdjük a nevetéssel. Nem kevesebb, mint három luzitán focicsapat került be az Európa Liga negyeddöntőjébe, az F. C. Portón már nem csodálkozunk, a Benficától sem olyan szokatlan a hasonló teljesítmény, de a Braga fennállása óta először arat ekkora sikert, ráadásul a nem éppen egy pehelysúlyú ellenfelet, a Liverpoolt ütötte ki a nyeregből. (Bal oldalt a sportklub címere: hát nem gyönyörű? Annyira portugál, hogy még a fátimai sameirói szűz is rajta van, csak a sportra nincs semmi utalás a szövegen kívül, de így szép.) Hozzáteszem, a Braga a portugál bajnokságban jelenleg csak a 6. helyen áll, míg a Porto az első, a Benfica a második.

Ez tehát az öröm forrása, és mivel a portugáloknak a foci majdnem a mindenük, most eufóriában kellene lebegniük, ha egyébként nem lenne akkora katyvasz a belpolitikában. Nemrég írtunk a fiatalok (és nem csak fiatalok) kormány elleni tüntetéséről (a kormány egyébként szocialista, bár ez nem nagyon látszik rajta), és aki figyeli a nemzetközi híreket, az tisztában van azzal, hogy José Sócrates kabinetje már jó ideje nagyon nehéz helyzetből próbál kievickélni, korlátozott sikerrel.

Most ott tartanak, hogy újabb megszorító csomagot, egyfajta portugál Széll Kálmán tervet állítottak össze, csak nem olyan szép a fantázianeve, mindössze PEC-nek (ejtsd: PEK), azaz: Stabilitási és Növekedési Programnak becézik. Ez kábé már a negyedik hasonló spanyolcsizma, amit a portugál lábakra próbálnak igazítani. Jövő héten kellene megszavazni a parlamentben. Csakhogy a legnagyobb ellenzéki párt, a szocdemek (PSD) elnöke, a fess és kissé hataloméhes Pedro Passos Coelho (itt jobbra) tegnap kijelentette, hogy neki ez sok. Mármint ennyi megszorítást nem bír el a társadalom. (Nota bene, a PSD neve ellenére inkább jobboldali, a PS baloldali párt, de valójában nem sok különbség van köztük.)

A jelenlegi történések kicsit emlékeztetnek arra, amikor idehaza a szocik próbálták stabilizálni a helyzetet, a Fidesz pedig állandóan tiltakozott minden ellen. Nos, Sócrates, aki immár másodszor miniszterelnök, nem ma kezdte a politizálást, belengette, hogy amennyiben nem szavazzák meg a megszorításokat, veszi a kalapját, és távozik. Oldják meg a szocdemek (ha képesek választást nyerni), amit úgyis meg kell oldani, és megszorítások nélkül ők se lesznek rá képesek. (Legfeljebb majd más fantázianevet találnak ki hozzá.)

Nekem kicsit magas, hogy egy ilyen helyzetben kényelmes ellenzéki pozícióból miért nem nézi végig egy párt, hogy a másik vért izzad, és népszerűtlen intézkedések sorozatát kénytelen meghozni, hiszen ez az ő malmukra hajtja a vizet. Persze, tiltakozni azt folyamatosan lehet, de kenyértörésre vinni, az már más dolog. Lehet, hogy ezúttal is csak műbalhéról van szó, és Passos Coelho a stabilitás érdekében visszakozik, mert volt ő már nagyon együttműködő is.

A nemrég újraválasztott köztársasági elnök, Aníbal Cavaco Silva (itt balra) egyelőre kivár. (Hiába, a portugál szülők nem lacafacáznak a névadáskor, egyik Szókratészről, másik Hannibálról nevezi el a kisfiát, így kell ezt csinálni.) Tegnapi nyilatkozata szerint a parlament feloszlatása (amit az elnöknek kezdeményezhet, és a nem olyan távoli múltban volt is rá példa, akkor Jorge Sampaio oszlatta fel az országgyűlést) csak nagyon indokolt esetben lehetséges, és ő tényleg nem az a hebehurgya figura, aki ilyesmiről felelőtlenül döntene. (Cavaco Silva egyébként tíz évig volt miniszterelnök, és nagyon jelentős sikereket könyvelhetett el kormányzása alatt, rá szokás hallgatni.)

Izgalmas napoknak nézünk elébe, mindenesetre, úgy a fociban, mint a belpolitikában. Mi itt leszünk, és figyeljük az eseményeket.

Kadhafi tegnap, március 17-én adott ekszluzív interjút a portugál királyi tévé, az RTP kiküldött tudósítójának, Paulo Dentinhónak, amelyben kis hezitálás után kijelentette, hogy még mindig baráti országnak tartja Portugáliát. Szerinte a portugálokat csak a hatalmas propaganda tévesztette meg. Érdekes módon mintha ezt mondta volna a líbiai fiatalokról is, akik fellázadtak ellene: drogosok voltak, meg jószándékú, de félrevezetett ifjoncok.

Annak fényében, hogy időközben az ENSZ Biztonsági Tanácsa amelynek jelenleg Portugália is tagja, megszavazta a líbiai légtér lezárását, nem lenne csoda, ha Kadhafi véleménye mára megváltozott volna. A jelek szerint a portugálok igennel voksoltak, míg a brazilok tartózkodtak.

A rövid interjúban egyébként a barnába öltözött, gyűrűs kezével folyton matató líbiai vezér árulónak nevezte a többi európai államot, amely hátat fordított neki, kifejtette, hogy az Arab Liga valójában már nem is létezik, és ha bárki megtámadja őt, az durva gyarmatosításként értelmezhető, különben pedig a világ soha többé nem élvezheti a békét, ha ez megtörténik.

Na ne, már megint ez az arc? Többet látjuk, mint Obamát, pedig ő az USA elnöke. Mit tud ez a Mourinho gyerek (a név annyit tesz: kis mór, na jó, nem egy óriás, 179 centi, de szerintem ez pont jó), hogy neki van a földkerekség egyik legismertebb pofázmánya? Talán holtversenyben a másik szépfiúval (naná, hogy az is portugál), Cristiano Ronaldo-val ... (Igaz, nekem utóbbi nem jön be, de ízlések és pofonok ...)

José Mário dos Santos Mourinho (szül. 1963-ban) focistaként kezdte, de ekkor a kutya se törődött vele, max a csajok, ők viszont minden bizonnyal, hát lehet ennek a tekintetnek ellenállni? Én nem tudtam volna ...

A kis mórra akkor figyeltem fel, mikor még szűkebb hazáján kívül senki nem ismerte. Egyszer (2000-ben) bepróbálkozott ugyanis a Benficánál, kilenc meccs után elbocsátották, mert elnökváltás volt, hát, a Benfica azóta is bánja szerintem, így járnak a mórok, ha nem tudják megbecsülni a mórt, aki megtette volna kötelességét. Én leginkább annyit vettem észre az egészből, hogy egy baromi jóképű pasi nyilatkozik a sportújságíróknak, és jól odamondogat nekik ...

Mourinho kisebb kitérő után (Leiria) 2002-ben kezd az FC Porto-nál, amely kissé diktatórikus rendszerben működik, ott nem szoknak elnököt váltogatni, mert a maffiózó kinézetű Pinto da Costa az örökös tótumfaktum. Mourinho sem az a demokráciamániás pasi, szereti az egyeduralmat, győzni csak így lehet. Az eredmények magukért beszélnek. Ahogy elnézem, 39 éves koráig várt arra, hogy befusson, akkor még én is reménykedhetem.

2003-ban a Porto megnyeri a portugál bajnokságot, és az UEFA kupát. 2004-ben újabb portugál bajnokság, és Bajnokok Ligája elsőség! Akkoriban még én is őrült Porto-drukker voltam, mitagadás, igaz, a városhoz is kötődöm, de Mourinho nélkül azért ez nem lett volna ilyen egyértelmű.

Sajnos vagy nem sajnos, Mourinhónak szűk lett a luzitán haza, lóvét akart keresni, meg persze komolyabb bajnokságokban akart bizonyítani. Jól jött neki, hogy edző karrierjét megelőzően amolyan félhivatalos Tolmácsként funkcionált a Sportingot trenírozó Bobby Robson mellett, tehát az angoltudásával nem voltak nagy gondok. Nem azt mondom, hogy kiköpött brit kiejtéssel beszél, de ami a focihoz meg az újságírók felhúzásához kell, azt nagyon tudja.

2004-ben tehát átigazol a Chelsea-hez, és a világ egyik legjobban fizetett edzőjévé avanzsál. A londoni klub 50 éve nem nyert bajnokságot: Mourinhóval 2005-ben sikerül nekik, igaz, ezúttal a BL-t a kis mór nem tudja hozni, de hát még ő se isten, csak a "special one" (a különleges), ahogy önmagát elnevezte.

A kis mór módszeréhez egyébként, azon túl, hogy eszméletlenül tudja motiválni a csapatát, és nem tűri, hogy bárki is kitáncoljon a sorból, hozzá tartozik az újságírók folyamatos etetése is: szándékos provokációkkal tereli magára a figyelmet, hogy a focistái nyugiban dolgozhassanak. Ezzel persze a saját imidzsét is egyre tudatosabban építgeti. Nagyképű, felfuvalkodott hólyagnak tűnik, csakhogy tényleg nagyon jó edző. A maga területén valószínűleg a legjobb.

2008-ban Milánóba megy, az Intert boldogítani, hamar elkezd olaszul nyilatkozni, noha akármilyen nyelven is beszél, mindig megmarad a maga portugál dallamvilágánál. 2009-ben és 2010-ben olasz bajnok, illetve ismét megnyeri a BL-t! Ha egy csapatot eljuttat eddig, megint tovább áll: ezúttal a világ talán legerősebb bajnokságába, a spanyolba, nevezetesen a Real Madridba igazol át. És kezd spanyolul nyilatkozni, ami ugye egy portugálnak nem olyan nagy truváj.

Jelenleg itt tartunk, no meg ott, hogy Mourinho 2010-re vonatkozóan megkapta a világ legjobb trénere kategóriában az aranylabdát (a kategória korábban nem is létezett). Nemrég felmerült, mikor a portugál válogatott éppen szövetségi kapitány nélkül maradt, hogy meghívják a posztra, de valamiért ez kútba esett. Egyszer úgyis lesz még szövetségi kapitány, remélhetőleg meg is nyer a csapattal minimum egy európabajnokságot. Addig meg élvezzék a madridiak.

Ami pedig azt illeti, hogy milyen pasi. Sejtéseink lehetnek csupán, nőcis botrányáról sose hallottam, vajon tényleg minta-családapa és mintaférj? Egy biztos: tisztességtelen ajánlatokból tele lehet nála a spájz. Nem csak nagyon jóképű, de még okos is, és hatalma, mitöbb, varázsereje van, igazi manipulátor (hogy a pénzről ne is beszéljünk.) Ez a koktél bizony nagyon veszélyes a női nemre nézve. :-)

Az egész azzal kezdődött, hogy felfedezték egy idős asszony holttestét (vagyis annak maradványait) a saját lakásában, mégpedig kilenc ÉVVEL a halál beállta után. Az asszonyt eltűntként tartották nyilván, nyolcvan felett volt, és a kutyájával lakott. A kutya csontváza is a lakásban hevert. Ami teljesen hihetetlen, hogy kilenc hosszú év alatt senki nem nyitotta rá a lakásajtót, a rendőrség nem érezte magát felhatalmazva. Ráadásul kellemetlen szagok nem terjengtek, ezért a szomszédok sem gyanakodtak.

Feburár óta egyre több eset válik ismertté. Hetek, hónapok, évek telnek el úgy, hogy szerencsétlenül járt idősek tetemei hevernek a saját lakásukban. Most ébrednek rá a portugálok, mekkora problémát jelent az elegánsan "harmadik korú" polgártásaknak nevezett emberek elmagányosodása. A portugál társadalom idősödik, kevés gyerek születik, a gyermekellátó rendszer a többi déli államhoz hasonlóan itt is nagyon kezdetleges, nincs a mi gyed-gyes-szisztémánkhoz hasonló berendezkedés, ráadásul a fiatalok egyre később alapítanak családot, már csak azért is, mert azt nincs miből eltartaniuk (lásd egy korábbi posztomat).

Problémát jelent az is, hogy a portugál idősek családtagjai sokszor külföldön vagy a tengerparti városokban élnek, így azután nem tudnának hazaugrani, még akkor sem, ha nagyon akarnának. Ebben a nemzedékben még sok az írástudatlan vagy funkcionális analfabéta is, számukra nem megoldás az interneten való kapcsolattartás, még a mobil kezelése is gondot okoz. (Bár ehhez nem kell írástudatlannak lenni, amikor az ember keze már nem engedelmeskedik az akaratának.)

Úgy tűnik, most most észbe kap a társadalom, és kialakítanak egy országos segélyhívó rendszert, amely a hasonló eseteket elkerülhetővé teszi. Vagy legalább is több esélyük lesz azoknak,  akik elbotlanak odahaza a konyhában, és képtelenek segíteni magukon.

Újra buknak a zsarnokok (buknak? vagy mégse?), ma is forradalomra emlékezünk, újra divatba jött az "akasszátok fel a királyokat"-féle felkiáltás. Gondolom, azzal Petőfi is kibékült volna, ha nem pont az akasztás módszeréhez folyamodik az istenadta zsarnokgyilkos, de amit a mai posztban olvashattok, azt talán ő sem tudta volna elképzelni.

Nos, a XX. század portugál diktátorával, António de Oliveira Salazarral (itt balra) különös módon végzett a sors. Nem kellettek hozzá bérgyilkosok, sem lázadó hadsereg, sem idegen invázió, semmi egyéb nem kellett, csak egy szimpla, ártatlannak kinéző, csíkos kempingszék. Amelyet valaki tiszta véletlenségből nem egészen akkurátusan állított fel, vagy csak arra a testtömegre nem volt hitelesítve, amellyel megterheltetett, főleg, mert a testtömeg előzetes figyelmeztetés nélkül, nagy elánnal zuhant törékeny szerkezetére. Mindenesetre ez a nevezetes kempingszék 1968. augusztus 3-án nemes egyszerűséggel összecsuklott a nagyhatalmú, ekkor már 79 éves diktátor alatt, amikor az azért próbált rácsücsülni, hogy a pedikűröse kezelésbe vegye a sarkán lévő bőrkeményedéseket.

Salazar beütötte a fejét a kék csempés (azulejós) falba, aztán még felállt, és megtiltotta, hogy orvost hívjanak, de ettől kezdve nem érezte jól magát. Doktor csak  a negyedik napon látta.

Más verziók szerint Salazar nem is ült rá a székre, csak rá akart ülni, de a széket közben arrébb vitte valaki (itt jönnek az összeesküvés-elméletek), ő meg nem vette észre, és egyenest a padlóra csücsült. Olyan tanú is van, aki a széket teljesen kihagyja a sztoriból, és azt meséli, hogy a zsarnok a fürdőkád áldozata lett. (Pedig se a szék, se a kád nem jelentkezett extra jutalomért, vagy a haza hőse kitüntetésért.) Hiába, az igazat már soha nem fogjuk megtudni, de a szék azért bevonult a portugál történelembe. (Salazar 1970-ben halt meg, "székébe", na nem a kempingszékébe Marcelo Caetano ült, őt 1974-ben penderítették ki onnan.)

Alább következzék egy 18+os versecske, saját magam által elkövetett műferdítésben.

Kicsit villonos hangulata van, szerintem. Eredeti nyelve galego-portugál.

Megjelent az Udvariatlan szerelem (Prae.hu) című antológiában.

Martín Soárez (XIII. század)

Istenem, nyomorult létem bárnom,
mért vertél meg ennyi rossz szokással?
Striciként élősködöm kurvákon,
éjjeleket töltök kockázással,
ráadásul a bordélylakással
boldog vagyok, jobb helyre nem vágyom.

Pedig, ha csak egy kicsit akarnám,
lehetnék még tisztességes ember,
de a kurválkodást ott nem hagynám,
a kocsmázás, részegség nekem kell,
nincs már dolgom jóval, becsülettel,
inkább sárban hempergőzöm, randán.

Tudom ám, hogy fabatkát sem érek,
rég nem várok jót senki fiától,
tetszik, ahogy e bordélyban élek,
senki el nem szakít a kurváktól,
s távol maradok a mór határtól:
harci becsvágytól bizony nem kérek.

Már bűnöm is akad ám, temérdek,
minek okán értéktelen vagyok:
ha egy játékbarlangba betérek,
biztos, hogy rohadt nagy botrányt csapok,
a fejemre épp eleget kapok,
s a bordélyban lelek menedéket.

Ott aztán egy pár lányt végigbaszok,
reggelizem, majd utamra térek,
tudják a kurvák, mit ér e farok,
ezért, s bűneim miatt dícsérnek.

Portugál aktuálpolitikával kezdem. Tegnapi (március 12-iki) hír, de a japán földrengés és a líbiai polgárháború uralta híradásokban nem kerül sor arra, hogy ezt a nagy tömegeket mozgató tüntetéssorozatot is felvegyék az érdekességek közé. Mi azonban azért vagyunk, hogy figyeljük az eseményeket.

Az még az itthoni ingerküszöböt is megütötte, hogy Portugália enyhén szólva szarban van. A közgázosok a PIGS országok közé sorolják: az írek, a görögök és a spanyolok társaságába ... Hogyhogy mi nem vagyunk ott, azt nem tudom :-) A miniszterelnök, már a portugál, aki a kissé álszerény Sócrates névre hallgat, nem győzi szajkózni, hogy nem kell az IMF, nem kell az IMF, majd kihúzzuk magunkat a bajból. Ugyanakkor megszorítások jönnek megszorítások után. Ismerős? Na, nem csak ez az egy párhuzam van kis hazánk és Portugália között, de erről még bőven lesz szó.

Nos, Sócratesnek úgy kellett ez a tegnapi tüntetés, mint púp a hátára. De kik tüntettek, és miért?

Ezúttal az ifjú titánjelöltek, vagyis csak félkarú óriások szervezték a megmozdulást, itt a tavasz, ilyenkor úgyis forradalmat illik csinálni, de nem ám fülkékben ... És nem is csak a facebook-on, bár ott szervezkedtek ők is, hol másutt.

A mozgalom a geração à rasca fantázianevet aggatta önmagára, ami kábé annyit tesz: szarban lévő nemzedék. Főleg a 25-34 év közöttiek tartoznak ide, az egyetemi bulizást, gólyaavatást és diákegyleti éneklést maguk mögött hagyó ifjoncok, akik azonban nem találják a helyüket a munakerőpiacon. Több, mint 13%-uk meló nélkül tengődik a szülei pénzén, és persze nagyrészt otthonában is (a portugálok még akkor se költöznek saját kéglibe, ha épp van munkájuk), és 77 ezer emberke dolgozik kényszervállalkozó-szerűségként.

Unják, hogy nem jutnak egyről a kettőre, max szakmai gyakorlatokra veszik fel őket, és kényszeresen meg kell hosszabbítaniuk ifjú éveiket.

Nos, tegnap megmutatták, hogy mennyien vannak. Lisszabonban 200ezren nyomultak, Portóban 80ezren, egyebütt összesen 20ezren, állítólag a 74-es április 25-iki forradalom óta nem volt hasonló tömegmegmozdulás az országban. Pedig mikor az FC Porto bajnokok ligája győztes lett Mourinhóval, akkor se volt néma csend az utcákon.

Egyébként a portugálok imádnak tüntetni, tegnap azért nagy buli volt. Hogy ettől bármi másképp lesz-e mostantól, az bizony kérdéses ...

Kedves Olvasóim,

érdekel benneteket a portugál kultúra?

Vagyis, hogy a luzofónok meg ne sértődjenek, minden olyasmi, aminek köze van a portugál nyelvhez?

Esetleg életetek nagy szerelme portugál/brazil/zöldfoki-szigeteki/angolai?

A capoeira révén kerültetek közel ehhez a nyelvhez?

Vagy olyan helyen dolgoztok, ahol értékelik, ha tudtok ezt-azt?

Esetleg csak kíváncsi természetűek vagytok?

Ebben a blogban a legkülönbözőbb témákról fogok írni, de persze leginkább a mániáim kerülnek majd elő. Régi szövegek, történelem, napi politika, utazási élmények, furcsaságok ... Lesznek dalok, versek, sokminden, amit az évek során felhalmoztam. A gasztronómiával kapcsolatban azonban minden valószínűség szerint nem fogok megnyilatkozni, mert még a focihoz is sokkal jobban értek, mint a főzéshez. :-)

Jó szórakozást, tartsatok velem, és kommenteljetek sokat!

Gloria Mundi