Portugálos dolgok

A holokauszt emléknaphoz kapcsolódóan kötelességem megemlíteni annak a két portugál diplomatának a nevét, akikről végre már Budapesten is rendszeresen megemlékeznek. Egyébként se sok szó esik a vészkorszakban külföldiként magyar zsidók mentésében segédkezőkről az egyetlen Wallenberget leszámítva. Noha Carl Lutz neve sem ismeretlen, a film létezése óta pedig a különös, szimpatikus svihák, Perlasca alakja is elevenné vált, a spanyol és portugál követségi dolgozóinak szerepéről alig néhány ember hallott eddig.

Ángel Sans Britz spanyol diplomata mellett (akiről egy alkalommal a tve-n, a spanyol királyi tévében láttam dokumentumfilmet Budapest angyala címmel, nem tudom, azóta ezt bemutatták-e itthon is), két portugál diplomata, Sampaio Garrido és Alberto Branquinho nevét kellene megjegyeznünk. Egy Szegeden megrendezett konferenicán (Zsidóság a hispán világban) hallottam róluk először (a konferencia anyaga kötetben is megjelent 2004-ben), de azóta szerencsére már másodszor kapok meghívót velük kapcsolatos rendezvényre.

Az első megemlékezésre magyar részről 1995-ben került sor, de nem itthon, hanem a lisszaboni magyar nagykövetségen, mégpedig abból az apropóból, hogy az előző évben két portugál újságíró (João Mendes és Clara Viana) a Público nevú napilapban cikket közölt velük kapcsolatos kutatásairól. Tavaly végre itthon is volt egy rendezvény, amelyen sikerült ott lennem: a budapesti Portugál Követség és a Magyar Zsidó Múzeum szervezésének köszönhetően a Duna Korzón volt a megemlékezés, majd a múzeum holokauszt kiállításának megnyitóján vehettünk részt.

Idén, pontosabban két nappal ezelőtt új emléktáblát avattak, ezúttal a XIII. kerületben, az egyik egykori védett háznál, amelyben a semleges országok követségei által befogadott és menlevéllel ellátott zsidó családok zsúfolódtak össze. A két, nem egy időben, hanem egymás után Budapesten tevékenykedő portugál diplomata körülbelül ezer ember életét tudta megmenteni, köztük volt például Gábor Zsazsa családja is.

Az ibériai követségek zsidómentő akciói abból a szempontból is rendkívül sajátosak, hogy maguk a spanyolok és a portugálok a XV. század végén kiűzték országaikból a zsidó lakosságot, illetve konvertálásra kényszerítették őket, hogy utána üldözzék őket a keresztény tanokkal ellenkező életvitelük vagy gondolkodásmódjuk miatt (lásd még inkvizíció), a XX. században azonban rájöttek, hogy az ő államaikból származó zsidók kései utódait mégiscsak meg kellene védeni. Főleg a spanyol zsidómentő akciók esetében fordult elő olyasmi, hogy azokat, akiknek szefárd származása valószínűsíthető volt, úgymond repatriálták.

Ehhez képest, mint tudjuk, mind a két ibériai ország profasisztának számított a második világháború alatt és után is (noha semlegesek maradtak), mind a Franco-, mind a Salazar-diktatúra szélsőjobboldali indíttatású volt, de fajgyűlölet nem jellemezte. Hivatalos semlegességük nem jelentett ideológiai semlegességet is, a diplomaták viszont sokszor saját karrierjüket, esetleg életüket veszélyeztették, mikor segíteni próbáltak: ilyen szempontból rebellisnek számítottak. A legaktívabb zsidómentő portugál diplomata egyébként Aristides de Sousa Mendes (itt jobbra), a Bourdeaux-i konzul volt, aki tetteiért majdhogynem az életével fizetett a Salazar-diktatúrában: meghurcolták, soha többé nem dolgozhatott diplomataként, és végül nyomorban halt meg.

Most, hogy a Porto már megint, 25. alkalommal is  megnyerte a portugál bajnokságot, és nemsokára nemzetközi porondon is bizonyíthat ismét (két másik portugál csapattal együtt), nézzük meg, kinek köszönhető nagyrészt ez a jó ideje tartó diadalmenet, amelynek eddigi csúcsát José Mourinho portói korszaka jelentette!

Porto városának két fontos jelképe van: a Klerikusok tornya (Torre dos Clérigos) és  Pinto da Costa (szül. 1937-ben), az F. C. Porto majdnem 30 éve regnáló elnöke. (A portói bornak csak nevében van köze a városhoz, de erről majd egy másik alkalommal lesz szó.) A portói polgármesterek cserélődnek, a portugál kormányfők lemondanak, és újak jönnek a helyükbe, de a sárkányos csapat elnöke a helyén marad.

Volt egyszer, hol nem volt egy echte tripeiro (vagyis pacalzabáló: így  csúfolják a portóiakat) srác, bizonyos Jorge Nuno Pinto da Costa, aki már egész fiatalon elkötelezte magát városa focicsapatának (bár nem csak focival, hanem más sportágakkal is foglalkozott, mint drukker és sportvezető). Mielőtt elkezdett 24 órában sportvezetni, egy bankfiókban ücsörgött és barátkozott az ügyfelekkel, de itt nem volt esélye császárrá válni, úgyhogy átnyergelt a futballmaffiáhozüzletbe.

Pinto da Costa 1982 óta az F. C. Porto elnöke, ez még testvérek közt is borzasztó sok idő, (egyébként az egyik fivére úgy néz ki, mint a Mikulás, pszichiáter,  és folyton a portugál királyi tévében osztja az észt, elsősorban pszichopaták rémtetteivel kapcsolatban szakért), főleg, ha azt nézzük, hogy a többi focicsapatnak közben hányszor cserélődött a vezetése. Nyilvánvaló, hogy nem a hozzá-nem-értése miatt választják mindig újra hősünket: elnöksége alatt a klub a mostanival együtt 18 alkalommal volt portugál bajnok, ebből a 90-es években volt olyan sorozat, amikor ötször egymás után, ezt nevezték a PENTA-nak: egyetlen más portugál klub sem tudott ilyet felmutatni. Kilencszer nyerte meg a hazai kupát, kétszer a BL-t és egyszer az UEFA-kupát, hogy a többit ne is soroljam, mert már ez is épp elég lenne a mennybemenetelhez.

Nők jöttek-mentek az életében, háromszor nősült, ebből kétszer ugyanazt az asszonyt vette el, akit időközben egy konzumnő-féle csajért hagyott ott pár évre: ez a csaj aztán alaposan bemártotta jóemberünket, mert "írt" egy leleplező könyvet, Én, Carolina címen (biztos az Én, Claudius volt a mintája, tényleg olyan olvasottnak nézett ki), ebből kiderült, hogy szeretője, a Porto főmuftija minden, csak nem maszületett bárány, kissé gyakran ebédel futballbírókkal, prostikkal huzakodik, meg olykor megveret ezt-azt, aki nem akar a tenyeréből enni ... Az aranysíp fedőnevű ügy mára lecsengett, úgy néz ki, hogy hősünk kikecmergett a  botrányból: az tuti, hogy a Carolina-féle csajszikkal a jövőben óvatosabb lesz. (Film is készült a könyvből, Korrupció címmel, nagyon megnézném, de eddig nem volt rá alkalmam, kár, hogy magyar földön annyira nem lenne aktualitása...) Mindenesetre az nem nagyon merült fel senkiben, hogy  PC emiatt monnyon le, akármilyen módszerekkel is éri el, hogy a kék-fehérek kiemelkedjenek a portugál mezőnyből, a drukkereknek az megfelel.

Tény, hogy az örökös elnök a maga drákói módszereivel általában nem téved a személyzeti politika tekintetében, nyilván nem egyedül felelős minden sikerért, de ahhoz van érzéke, hogy jól válassza meg az embereit (csak a nőkkel van néha bajban). Jó példa volt erre a Portónál befutott Mourinho, és persze a mostani szépfiú, a Mourinho szárnyai alatt nevelkedett André Villas-Boas is. (Nem hagyhatjuk ki a fotóját.)

Főhősünk nem egy mindennapi figura, kicsit megjátssza a maffiavezérbe oltott vidéki bunkót, a kiejtése annyira erősen portóias, hogy az már majdnem karikatúra: a róla mintázott baba az egyik legnépszerűbb volt a portugál állami tévé tizenkét éven keresztül műsoron lévő politikai szatíraműsorában (nemrég szűnt meg, ki tudja, miért), és az ő bábujára igazán nem kellett költeni, egyszer megcsinálták, aztán működött, mintha sose változna. Talán még egy bohóca van a portugál közéletnek, aki a saját pályáján ugyanolyan verhetetlen és kimozdíthatatlan, mint a Porto vezére: a maderiai autonóm terület elnöke. Ő is megér majd egy posztot, most azonban nem marad más hátra, mint gratulálni a Sárkányoknak az új bajnoksághoz, és sok sikert kivánni az Európa-liga negyeddöntőjében!

Március 23-án este, magyar idő szerint 22 órakor a szocialista párti José Sócrates portugál miniszterelnök kiállt a tévé nyilvánossága elé, és bejelentette lemondását. Délután a parlament nem fogadta el a 4. számú megszorító csomagot (PEC-et), amellyel elkerülhető lett volna, hogy Portugália külső segítséget kérjen pénzügyi egyensúly-problémái megodása érdekében. José Sócrates előre kijelentette, hogy a PEC el nem fogadása esetén egyetlen megoldás marad a számára: a távozás.

Az utóbbi hetekben a kormányra egyre nagyobb nyomást gyakoroltak nem csak az ellenzéki pártok, hanem más társadalmi csoportok is, ahogy beszámoltunk róla, nemrég fiatal munkanélküliek és kényszervállalkozók hatalmas tüntetést rendeztek, hogy tiltakozzanak a jelenlegi, szerintük tarthatatlan munkaerőpiaci helyzet ellen. Noha minden valószínűség szerint a következő kormány ugyanazon kellemetlen megszorító intézkedések meghozatalára kényszerül majd, mint amelyeket a PS (Szocialista Párt) akart megszavaztatni, a legnagyobb ellenzéki párt, a PSD (vagyis a szociáldemokraták) mindent megtett a kabinet megbuktatása érdekében, José Sócrates szerint pusztán hatalomvágyból.

Mivel a köztársasági elnök, Aníbal Cavaco Silva már korábban kijelentette, hogy amennyiben a kormányfő távozik, nem tartja járható útnak az egyszerű miniszterelnök-cserét, számíthatunk rá, hogy nemsokára előrehozott választások lesznek Portugáliában.

José Sócrates 2005 márciusától irányította az országot, 2009 októberében újraválasztották, így összesen hat év után távozik a hatalomból.

Tegnap (március 17-én) a portugál nemzet egyik szeme sírt, a másik nevetett. Na, nem a Kadhafi által mondottak miatt, egészen más okuk volt sírni is, meg nevetni is. De kezdjük a nevetéssel. Nem kevesebb, mint három luzitán focicsapat került be az Európa Liga negyeddöntőjébe, az F. C. Portón már nem csodálkozunk, a Benficától sem olyan szokatlan a hasonló teljesítmény, de a Braga fennállása óta először arat ekkora sikert, ráadásul a nem éppen egy pehelysúlyú ellenfelet, a Liverpoolt ütötte ki a nyeregből. (Bal oldalt a sportklub címere: hát nem gyönyörű? Annyira portugál, hogy még a fátimai sameirói szűz is rajta van, csak a sportra nincs semmi utalás a szövegen kívül, de így szép.) Hozzáteszem, a Braga a portugál bajnokságban jelenleg csak a 6. helyen áll, míg a Porto az első, a Benfica a második.

Ez tehát az öröm forrása, és mivel a portugáloknak a foci majdnem a mindenük, most eufóriában kellene lebegniük, ha egyébként nem lenne akkora katyvasz a belpolitikában. Nemrég írtunk a fiatalok (és nem csak fiatalok) kormány elleni tüntetéséről (a kormány egyébként szocialista, bár ez nem nagyon látszik rajta), és aki figyeli a nemzetközi híreket, az tisztában van azzal, hogy José Sócrates kabinetje már jó ideje nagyon nehéz helyzetből próbál kievickélni, korlátozott sikerrel.

Most ott tartanak, hogy újabb megszorító csomagot, egyfajta portugál Széll Kálmán tervet állítottak össze, csak nem olyan szép a fantázianeve, mindössze PEC-nek (ejtsd: PEK), azaz: Stabilitási és Növekedési Programnak becézik. Ez kábé már a negyedik hasonló spanyolcsizma, amit a portugál lábakra próbálnak igazítani. Jövő héten kellene megszavazni a parlamentben. Csakhogy a legnagyobb ellenzéki párt, a szocdemek (PSD) elnöke, a fess és kissé hataloméhes Pedro Passos Coelho (itt jobbra) tegnap kijelentette, hogy neki ez sok. Mármint ennyi megszorítást nem bír el a társadalom. (Nota bene, a PSD neve ellenére inkább jobboldali, a PS baloldali párt, de valójában nem sok különbség van köztük.)

A jelenlegi történések kicsit emlékeztetnek arra, amikor idehaza a szocik próbálták stabilizálni a helyzetet, a Fidesz pedig állandóan tiltakozott minden ellen. Nos, Sócrates, aki immár másodszor miniszterelnök, nem ma kezdte a politizálást, belengette, hogy amennyiben nem szavazzák meg a megszorításokat, veszi a kalapját, és távozik. Oldják meg a szocdemek (ha képesek választást nyerni), amit úgyis meg kell oldani, és megszorítások nélkül ők se lesznek rá képesek. (Legfeljebb majd más fantázianevet találnak ki hozzá.)

Nekem kicsit magas, hogy egy ilyen helyzetben kényelmes ellenzéki pozícióból miért nem nézi végig egy párt, hogy a másik vért izzad, és népszerűtlen intézkedések sorozatát kénytelen meghozni, hiszen ez az ő malmukra hajtja a vizet. Persze, tiltakozni azt folyamatosan lehet, de kenyértörésre vinni, az már más dolog. Lehet, hogy ezúttal is csak műbalhéról van szó, és Passos Coelho a stabilitás érdekében visszakozik, mert volt ő már nagyon együttműködő is.

A nemrég újraválasztott köztársasági elnök, Aníbal Cavaco Silva (itt balra) egyelőre kivár. (Hiába, a portugál szülők nem lacafacáznak a névadáskor, egyik Szókratészről, másik Hannibálról nevezi el a kisfiát, így kell ezt csinálni.) Tegnapi nyilatkozata szerint a parlament feloszlatása (amit az elnöknek kezdeményezhet, és a nem olyan távoli múltban volt is rá példa, akkor Jorge Sampaio oszlatta fel az országgyűlést) csak nagyon indokolt esetben lehetséges, és ő tényleg nem az a hebehurgya figura, aki ilyesmiről felelőtlenül döntene. (Cavaco Silva egyébként tíz évig volt miniszterelnök, és nagyon jelentős sikereket könyvelhetett el kormányzása alatt, rá szokás hallgatni.)

Izgalmas napoknak nézünk elébe, mindenesetre, úgy a fociban, mint a belpolitikában. Mi itt leszünk, és figyeljük az eseményeket.

Na ne, már megint ez az arc? Többet látjuk, mint Obamát, pedig ő az USA elnöke. Mit tud ez a Mourinho gyerek (a név annyit tesz: kis mór, na jó, nem egy óriás, 179 centi, de szerintem ez pont jó), hogy neki van a földkerekség egyik legismertebb pofázmánya? Talán holtversenyben a másik szépfiúval (naná, hogy az is portugál), Cristiano Ronaldo-val ... (Igaz, nekem utóbbi nem jön be, de ízlések és pofonok ...)

José Mário dos Santos Mourinho (szül. 1963-ban) focistaként kezdte, de ekkor a kutya se törődött vele, max a csajok, ők viszont minden bizonnyal, hát lehet ennek a tekintetnek ellenállni? Én nem tudtam volna ...

A kis mórra akkor figyeltem fel, mikor még szűkebb hazáján kívül senki nem ismerte. Egyszer (2000-ben) bepróbálkozott ugyanis a Benficánál, kilenc meccs után elbocsátották, mert elnökváltás volt, hát, a Benfica azóta is bánja szerintem, így járnak a mórok, ha nem tudják megbecsülni a mórt, aki megtette volna kötelességét. Én leginkább annyit vettem észre az egészből, hogy egy baromi jóképű pasi nyilatkozik a sportújságíróknak, és jól odamondogat nekik ...

Mourinho kisebb kitérő után (Leiria) 2002-ben kezd az FC Porto-nál, amely kissé diktatórikus rendszerben működik, ott nem szoknak elnököt váltogatni, mert a maffiózó kinézetű Pinto da Costa az örökös tótumfaktum. Mourinho sem az a demokráciamániás pasi, szereti az egyeduralmat, győzni csak így lehet. Az eredmények magukért beszélnek. Ahogy elnézem, 39 éves koráig várt arra, hogy befusson, akkor még én is reménykedhetem.

2003-ban a Porto megnyeri a portugál bajnokságot, és az UEFA kupát. 2004-ben újabb portugál bajnokság, és Bajnokok Ligája elsőség! Akkoriban még én is őrült Porto-drukker voltam, mitagadás, igaz, a városhoz is kötődöm, de Mourinho nélkül azért ez nem lett volna ilyen egyértelmű.

Sajnos vagy nem sajnos, Mourinhónak szűk lett a luzitán haza, lóvét akart keresni, meg persze komolyabb bajnokságokban akart bizonyítani. Jól jött neki, hogy edző karrierjét megelőzően amolyan félhivatalos Tolmácsként funkcionált a Sportingot trenírozó Bobby Robson mellett, tehát az angoltudásával nem voltak nagy gondok. Nem azt mondom, hogy kiköpött brit kiejtéssel beszél, de ami a focihoz meg az újságírók felhúzásához kell, azt nagyon tudja.

2004-ben tehát átigazol a Chelsea-hez, és a világ egyik legjobban fizetett edzőjévé avanzsál. A londoni klub 50 éve nem nyert bajnokságot: Mourinhóval 2005-ben sikerül nekik, igaz, ezúttal a BL-t a kis mór nem tudja hozni, de hát még ő se isten, csak a "special one" (a különleges), ahogy önmagát elnevezte.

A kis mór módszeréhez egyébként, azon túl, hogy eszméletlenül tudja motiválni a csapatát, és nem tűri, hogy bárki is kitáncoljon a sorból, hozzá tartozik az újságírók folyamatos etetése is: szándékos provokációkkal tereli magára a figyelmet, hogy a focistái nyugiban dolgozhassanak. Ezzel persze a saját imidzsét is egyre tudatosabban építgeti. Nagyképű, felfuvalkodott hólyagnak tűnik, csakhogy tényleg nagyon jó edző. A maga területén valószínűleg a legjobb.

2008-ban Milánóba megy, az Intert boldogítani, hamar elkezd olaszul nyilatkozni, noha akármilyen nyelven is beszél, mindig megmarad a maga portugál dallamvilágánál. 2009-ben és 2010-ben olasz bajnok, illetve ismét megnyeri a BL-t! Ha egy csapatot eljuttat eddig, megint tovább áll: ezúttal a világ talán legerősebb bajnokságába, a spanyolba, nevezetesen a Real Madridba igazol át. És kezd spanyolul nyilatkozni, ami ugye egy portugálnak nem olyan nagy truváj.

Jelenleg itt tartunk, no meg ott, hogy Mourinho 2010-re vonatkozóan megkapta a világ legjobb trénere kategóriában az aranylabdát (a kategória korábban nem is létezett). Nemrég felmerült, mikor a portugál válogatott éppen szövetségi kapitány nélkül maradt, hogy meghívják a posztra, de valamiért ez kútba esett. Egyszer úgyis lesz még szövetségi kapitány, remélhetőleg meg is nyer a csapattal minimum egy európabajnokságot. Addig meg élvezzék a madridiak.

Ami pedig azt illeti, hogy milyen pasi. Sejtéseink lehetnek csupán, nőcis botrányáról sose hallottam, vajon tényleg minta-családapa és mintaférj? Egy biztos: tisztességtelen ajánlatokból tele lehet nála a spájz. Nem csak nagyon jóképű, de még okos is, és hatalma, mitöbb, varázsereje van, igazi manipulátor (hogy a pénzről ne is beszéljünk.) Ez a koktél bizony nagyon veszélyes a női nemre nézve. :-)