A portugál, mint tudjuk, igazán katolikus nemzet, önbevallás alapján a lakosság 95%-a katkó, bár nagy részük csak tingli-tangli szinten. Azért az egyházi ünnepekről semmi pénzért le nem mondanának. Nem is kell, az egyház és az állam érdekes módon mindenütt egyetért abban a lakossággal (vagyis a zemberekkel), hogy ilyen ünnepekre szükség volt, van és lesz.



Hogy néz ki a portugál húsvét? Csak nagy vonalakban: a nagypéntek munkaszüneti nap. A nagyhéten azonban nincs akkora felhajtás, mint a spanyoloknál, szerényebb népek élnek Luzitániában (persze vannak processziók itt is, de ezekről most nem regélünk). A húsvét hétfő ismeretlen fogalom, ahogy a karácsony másnapja is, a magyarok kétnapos ünnepei helyett itt mind a három nagy egyházi ünnep mindössze egy napos, és a hétfők már melóval telnek. Természetesen locsolkodás sincs. (De jó nekik!)



Amit nálunk vízkeresztkor szokás végrehajtani (az otthonok megáldására gondolok), azonban pont húsvétra esik. Ezt a szertartást compasso-nak nevezik (ami ebben a szövegkörnyezetben nem körző és nem is iránytű), és abból áll, hogy a helyi plébános a sekrestyéssel meg pár ministránssal egyetemben körbemegy (főleg vidéken), és megáldja a házakat. Egyszer volt részem ilyenben, miután a férjem hosszasan könyörgött, hogy az anyjának mennyire sokat jelentene, ha részt vennék rajta. A szertartás fő attrakciója, hogy a család összejön a nappaliban, és a pap mindenkinek csókra nyújtja ..., na, nem a kezét, nem is a gyűrűjét, hanem a keresztet. Gondoljunk csak bele, hány cseppfertőzés útján terjedő betegség létezik? Na, ugye ... Hát, okos ember nem csókolja meg a keresztet, csak úgy tesz, mintha. Akár a kézcsókra specializált lovag, aki a hölgy keze fölött cuppant. 

Ha már arra jár az atya, illik megkínálni őt és kísérőit valamivel, de nem ám vízzel, hanem minimum portóival, vagy jófajta likőrrel ... Bizony, szegény papok és ministránsok, nem tudom, hogy bírják a compasso végéig, de alig lehetnek jobb kompasszban, mint egy profi locsolkodó idehaza.


Vannak még persze tipikus kaják, főleg édességek is, amelyek ehhez a naphoz kapcsolódnak. Egyrészt az úgynevezett amêndoas: ez eredetileg mandula, valójában inkább drazsé, színes cukorka, amelyben belül lehet mandula, de az olcsóbb fajtában sima csoki van, utóbbi nem is igazán finom - szerintem. (A baloldalt látható viszont nagyon étvágygerjesztő, nem?) Mivel tojásalakú, húsvéti nyalánksággá nőtte ki magát. Persze most már Portugáliában is divat a csokitojás, csokinyuszi, de alapvetően ez a színes drazsé (hagyományosan fehér és rózsaszín) az igazi húsvéti édesség. 

Sütifélék szempontjából a pão-de-ló-t kell említeni, ez valami eszméletlen sűrű piskótatésztából készül, nem tudom a receptjét (és különben is megfogadtam, hogy kajákról nem igazán fogok írni), de ha valakit valaha megkínálnak vele, kérjen hozzá portóit, mert különben a torkán akad. Ne egyetek belőle sokat! Egyébként papírból kell kibányászni, mert abba ragasztva kerül az asztalra.

Létezik még a folares nevezetű kalácsféle is, amelybe főtt tojást sütnek bele, és elsősorban a keresztszülők ajándékoznak ilyet a keresztgyerekeknek, de mivel nekem nincs portugál keresztapám (sajnos, pedig Pinto da Costa védencének lenni nem lehet utolsó), nem volt hozzá szerencsém. 

Ne múljon el ez a poszt foci nélkül: a Porto a portugál kupa fináléjába is bejutott, miután megint kiütötte a Benficát. Szegény sasok, már nagyon nehezen bírják a Porto pofozógépének szerepét. És még az Európa Ligában is alakulhatnak úgy a dolgok, hogy a két ősellenség kerül szembe egymással a döntőben. De ehhez még azért túl kéne jutni a Villareálon illetve a Bragán.

Szép húsvétot! (A húsvétról még tőlem egy tavalyi poszt azoknak, akiket érdekel a mitológia: Meghalni, feltámadni szaporodni ...)