Március 23-án este, magyar idő szerint 22 órakor a szocialista párti José Sócrates portugál miniszterelnök kiállt a tévé nyilvánossága elé, és bejelentette lemondását. Délután a parlament nem fogadta el a 4. számú megszorító csomagot (PEC-et), amellyel elkerülhető lett volna, hogy Portugália külső segítséget kérjen pénzügyi egyensúly-problémái megodása érdekében. José Sócrates előre kijelentette, hogy a PEC el nem fogadása esetén egyetlen megoldás marad a számára: a távozás.

Az utóbbi hetekben a kormányra egyre nagyobb nyomást gyakoroltak nem csak az ellenzéki pártok, hanem más társadalmi csoportok is, ahogy beszámoltunk róla, nemrég fiatal munkanélküliek és kényszervállalkozók hatalmas tüntetést rendeztek, hogy tiltakozzanak a jelenlegi, szerintük tarthatatlan munkaerőpiaci helyzet ellen. Noha minden valószínűség szerint a következő kormány ugyanazon kellemetlen megszorító intézkedések meghozatalára kényszerül majd, mint amelyeket a PS (Szocialista Párt) akart megszavaztatni, a legnagyobb ellenzéki párt, a PSD (vagyis a szociáldemokraták) mindent megtett a kabinet megbuktatása érdekében, José Sócrates szerint pusztán hatalomvágyból.

Mivel a köztársasági elnök, Aníbal Cavaco Silva már korábban kijelentette, hogy amennyiben a kormányfő távozik, nem tartja járható útnak az egyszerű miniszterelnök-cserét, számíthatunk rá, hogy nemsokára előrehozott választások lesznek Portugáliában.

José Sócrates 2005 márciusától irányította az országot, 2009 októberében újraválasztották, így összesen hat év után távozik a hatalomból.