Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Portugália nem bukhat el és nem fog elbukni

A vezető hír talán nem is az új miniszterelnök, Pedro Passos Coelho beiktatása, de azért illik ezzel kezdenünk. Annak rendje és módja szerint a köztársasági elnök, Cavaco Silva a PSD (Szocdem Párt) elnökét bízta meg kormányalakítással, miután a koalíciós tárgyalások sikerrel lezajlottak. Passos Coelho (nem Paulo, nehogy valaki összetévessze) a PP (Néppárt) első emberével, Paulo Portassal (ez viszont Paulo) fog küzdeni az elkövetkezendő években a kormányon belül. Egyébként pedig a három parlamentbe bejutott ellenzéki párttal, meg a trojkával, meg a saját népével, de ez utóbbi lesz a legkeményebb küzdelem.

Passos Coelho szűzbeszédében nagy meglepetések nem hangzottak el, a kulcsszavak akár itthonról is ismerőseknek tűnhetnek: takarékosság, stabilitás, karcsú állam, vagyis osztogatás nincs, megszorítások viszont várhatóak. Drukkoljunk nekik, sok egyebet nem tehetünk. (A poszt címe a beszédből vett idézet.)

Az országgyűlés elnökének megválasztása eddig nem sikerült, Passos Coelho bepróbálkozott a 16 éve politikától visszavonult, és csak most aktivizálódott Fernando Nobre-val, de leszavazták, és nem akarnak újból nekifutni a dolognak, így a jelek szerint női elnöke lesz a portugál törvényhozásnak, Assunção Esteves személyében. Ennek bizony örülünk!

És most a foci: ha van valaki, aki ezekben az ínséges időkben még portugálként is nagyot szakíthat (mondjuk, Cr. Ronaldón és Mourinhón kívül), sőt, épp azon van, hogy ezt meglépje, az André Villas-Boas. A Porto edzője nem tudott ellenállni a Chelsea elképesztő ajánlatának, és otthagyja Európa Liga-győztes csapatát, így aztán nem sok reményünk marad az UEFA-kupára jövőre. Szomorú fejlemény ez, főleg, mert még Moutinhót és Falcao-t is magával akarja vinni a mini-Mourinhónak becézett edző, aki ebben is mesterét és példaképét utánozza, hiszen a mór is Londonba igazolt a Portóból, azzal a nagy különbséggel, hogy ő még előtte az UEFA-kupát is besöpörte. A gyerekkorában sárgarépának becézett, echte portói Villas-Boas nemrég ugyan még határozottan állította, hogy maradni akar, de az vesse rá az első követ, aki nem szeretne sokat, nagyon sokat keresni. A Porto persze nem szívbajos, és úgy 85 millió eurót fog nyerni az üzleten. Legalább nekik nem kell meghúzni a nadrágszíjat. (Lehet, hogy Pinto da Costára kéne bízni az egész államháztartást.) Az új edző egyelőre Vítor Pereira, Villas-Boas eddigi asszisztense lesz.

0 Tovább

A szívdöglesztő tréner: José Mourinho női szemmel

Na ne, már megint ez az arc? Többet látjuk, mint Obamát, pedig ő az USA elnöke. Mit tud ez a Mourinho gyerek (a név annyit tesz: kis mór, na jó, nem egy óriás, 179 centi, de szerintem ez pont jó), hogy neki van a földkerekség egyik legismertebb pofázmánya? Talán holtversenyben a másik szépfiúval (naná, hogy az is portugál), Cristiano Ronaldo-val ... (Igaz, nekem utóbbi nem jön be, de ízlések és pofonok ...)

José Mário dos Santos Mourinho (szül. 1963-ban) focistaként kezdte, de ekkor a kutya se törődött vele, max a csajok, ők viszont minden bizonnyal, hát lehet ennek a tekintetnek ellenállni? Én nem tudtam volna ...

A kis mórra akkor figyeltem fel, mikor még szűkebb hazáján kívül senki nem ismerte. Egyszer (2000-ben) bepróbálkozott ugyanis a Benficánál, kilenc meccs után elbocsátották, mert elnökváltás volt, hát, a Benfica azóta is bánja szerintem, így járnak a mórok, ha nem tudják megbecsülni a mórt, aki megtette volna kötelességét. Én leginkább annyit vettem észre az egészből, hogy egy baromi jóképű pasi nyilatkozik a sportújságíróknak, és jól odamondogat nekik ...

Mourinho kisebb kitérő után (Leiria) 2002-ben kezd az FC Porto-nál, amely kissé diktatórikus rendszerben működik, ott nem szoknak elnököt váltogatni, mert a maffiózó kinézetű Pinto da Costa az örökös tótumfaktum. Mourinho sem az a demokráciamániás pasi, szereti az egyeduralmat, győzni csak így lehet. Az eredmények magukért beszélnek. Ahogy elnézem, 39 éves koráig várt arra, hogy befusson, akkor még én is reménykedhetem.

2003-ban a Porto megnyeri a portugál bajnokságot, és az UEFA kupát. 2004-ben újabb portugál bajnokság, és Bajnokok Ligája elsőség! Akkoriban még én is őrült Porto-drukker voltam, mitagadás, igaz, a városhoz is kötődöm, de Mourinho nélkül azért ez nem lett volna ilyen egyértelmű.

Sajnos vagy nem sajnos, Mourinhónak szűk lett a luzitán haza, lóvét akart keresni, meg persze komolyabb bajnokságokban akart bizonyítani. Jól jött neki, hogy edző karrierjét megelőzően amolyan félhivatalos Tolmácsként funkcionált a Sportingot trenírozó Bobby Robson mellett, tehát az angoltudásával nem voltak nagy gondok. Nem azt mondom, hogy kiköpött brit kiejtéssel beszél, de ami a focihoz meg az újságírók felhúzásához kell, azt nagyon tudja.

2004-ben tehát átigazol a Chelsea-hez, és a világ egyik legjobban fizetett edzőjévé avanzsál. A londoni klub 50 éve nem nyert bajnokságot: Mourinhóval 2005-ben sikerül nekik, igaz, ezúttal a BL-t a kis mór nem tudja hozni, de hát még ő se isten, csak a "special one" (a különleges), ahogy önmagát elnevezte.

A kis mór módszeréhez egyébként, azon túl, hogy eszméletlenül tudja motiválni a csapatát, és nem tűri, hogy bárki is kitáncoljon a sorból, hozzá tartozik az újságírók folyamatos etetése is: szándékos provokációkkal tereli magára a figyelmet, hogy a focistái nyugiban dolgozhassanak. Ezzel persze a saját imidzsét is egyre tudatosabban építgeti. Nagyképű, felfuvalkodott hólyagnak tűnik, csakhogy tényleg nagyon jó edző. A maga területén valószínűleg a legjobb.

2008-ban Milánóba megy, az Intert boldogítani, hamar elkezd olaszul nyilatkozni, noha akármilyen nyelven is beszél, mindig megmarad a maga portugál dallamvilágánál. 2009-ben és 2010-ben olasz bajnok, illetve ismét megnyeri a BL-t! Ha egy csapatot eljuttat eddig, megint tovább áll: ezúttal a világ talán legerősebb bajnokságába, a spanyolba, nevezetesen a Real Madridba igazol át. És kezd spanyolul nyilatkozni, ami ugye egy portugálnak nem olyan nagy truváj.

Jelenleg itt tartunk, no meg ott, hogy Mourinho 2010-re vonatkozóan megkapta a világ legjobb trénere kategóriában az aranylabdát (a kategória korábban nem is létezett). Nemrég felmerült, mikor a portugál válogatott éppen szövetségi kapitány nélkül maradt, hogy meghívják a posztra, de valamiért ez kútba esett. Egyszer úgyis lesz még szövetségi kapitány, remélhetőleg meg is nyer a csapattal minimum egy európabajnokságot. Addig meg élvezzék a madridiak.

Ami pedig azt illeti, hogy milyen pasi. Sejtéseink lehetnek csupán, nőcis botrányáról sose hallottam, vajon tényleg minta-családapa és mintaférj? Egy biztos: tisztességtelen ajánlatokból tele lehet nála a spájz. Nem csak nagyon jóképű, de még okos is, és hatalma, mitöbb, varázsereje van, igazi manipulátor (hogy a pénzről ne is beszéljünk.) Ez a koktél bizony nagyon veszélyes a női nemre nézve. :-)

3 Tovább

Portugálos dolgok

blogavatar

A bloggazda mániái: avagy luzofón érdekességek a középkortól máig, irodalom, történelem, politika, zene, foci és ami még belefér.

Utolsó kommentek