Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Portugália napja, meg ami még belefért

Június 10. Luzitániában kábé olyan, mint idehaza augusztus 20. Nyár van és katonai parádé, a köztársasági elnök beszédet mond, a tugák (portugálok) önmagukat ünneplik.

Azért pont június 10., mert 1580-ban ezen a napon halt meg a minden idők legnagyobb portugál költőjének kikiáltott Luís Vaz de Camões (itt balra: nem kacsint, hanem félszemű volt), aki a Luziádákkal írta be magát a világirodalomba. Nem kis teljesítmény egy gyakorlatilag sikertelen vállalkozásról hőseposzt összehozni: a főszereplő, Vasco da Gama ugyan eljutott Indiába, de olyan nagy eredményt nem tudott felmutatni, így aztán a nem utolsósorban megélhetési célból is alkotó poéta kiagyalta a Boldogok szigete című megoldást, amely Vasco fáradt és frusztrált hajósainak egy ingyen luxusbordélyház minden kellemetességét kínálta, mivel más jutalomra nem nagyon számíthattak se az úton, se odahaza. (Erről ugyan most Asterix jut eszembe, akinek egy hasonló hely elsősorban azért nem smakkolt, mert ambróziával kellett volna beérnie vaddisznó pecsenye helyett, de haladjunk.)

Ahhoz képest, hogy a Költő mikor szenderült jobblétre, tán meglepő lehet, hogy az ünnep csak 1910-ben, a köztársaság létrejötte után jelent meg, mikor egy rakás valláshoz kapcsolódó dátumot töröltek a pirosbetűsek közül, de valamikor csak kell lustálkodni meg vonulgatni, így fellapozták a történelem könyveket, ugyan miféle dátumok lennének alkalmasak a nép buliigényének kielégítése céljából, és a lisszaboni önkormányzatnál valakinek, aki nyilván a szokásosnál is jobban értékelte az irodalmat, eszébe jutott az eposzalkotó. A június 10. sokáig csak lokális, városi ünnepként funkcionált, aztán valahogy megtetszett másoknak is, így pár éven belül országossá avanzsált.

Mire Salazar kitalálta a maga szép új világját, a június 10-e már egészen bevett nap volt, de 1944-ben, a nemzeti futballstadion, a Jamor (ejtsd: zsámór) felavatása alkalmából (ugyan nem sok épületet avathattak abban az évben Európa-szerte) a diktátor rendkívüli timing-érzékkel rendelkezvén hozzábiggyesztette a dátum eddigi meghatározásaihoz a faj ünnepe (dia da raça) kitételt is. Bár meglehetősen homályos, mit értett portugál fajon az egyébként nem rasszista rezsim, 1974-ig, a szegfűs forradalomig maradt az elnevezés.

1963-ban még egy funkciót kapott a pirosbetűs: a fegyveres erők napja lett, nem függetlenül az akkor már 2 éve zajló gyarmati háborúktól. 1978-ban, négy esztendővel a forradalom után fixálták az ünnep máig érvényben lévő elnevezését: Portugália, Camões és a portugál közösségek napja: utóbbi alatt elsősorban az emigráns közösségeket értik.  

13 Tovább

Akiknek tetszett forradalmat csinálni: 37 éve fogalom Április huszonötödike

Április huszonötödike ebben az évben történetesen húsvét hétfő, de ahogy előző posztunkban említettük, ettől a portugálok még nem hatódnának meg különösebben ... Az, hogy a ma mégis szabadnap, az 1974-es forradalomnak köszönhető. Április huszonötödike olyan dátum Luzitániában, mint nálunk március tizenötödike, vagy október huszonharmadika. Azzal a különbséggel, hogy az a forradalom nem bukott meg. Persze ebben vastagon benne van az a tény is, hogy a portugálokat senki nem tartotta megszállva, valahogy nem esik útba jövet-menet mindenkinek az az ibériai szöglet, még Napóleonnak is beletört a bicskája.

De mi ellen is kellett mindenképp forradalmat csinálni 74-ben? Az úgynevezett Estado Novo, Új Állam diktatórikus, jobboldali, fasisztoid rendje ellen, amelyet António Oliveira Salazar hozott létre 1933-ban ... Ugyanabban az évben, mikor Hitler hatalomra került. Salazar pénzügyi zseninek indult, elég nagy katyvaszból hozta vissza az országot, akármennyire is különös, de egy olyan pénzügyminiszterre, mint ő volt 28-tól 32-ig, ma is szükség lenne. Diktátorra persze, és új (korporatisvista) alkotmányra, amilyet akkor összehozott, egyáltalán nem lenne igény, akármennyire is ég a ház.

Az Estado Novo pár évvel túlélte 1968-ban, közvetve egy kempingszék áldozataként eltávozott kitalálóját, mint ahogy a 61-ben, Angolában elkezdődött gyarmati háborúk is folytatódtak a 74-es forradalomig. Nagyrészt a gyarmati háborúk értelmetlensége és kilátástalansága vezetett az április 25-iki eseményekhez, amelyet a portugál hadsereg otthon tartózkodó középvezetői, az úgynevezett áprilisi kapitányok vezényeltek le: valójában tehát egy jól sikerült katonai puccsról volt szó.

A forradalom szinte semmilyen ellenállásba nem ütközött, a civilek lelkesedve csatlakoztak hozzá, Marcelo Caetano, Salazar utóda szinte puskalövés nélkül leköszönt. (A puccsnak összesen 4 halálos áldozata volt.) Meglehetősen turbulens időszak következett, kommunista hatalomátvételi kísérlettel, majd alkotmányozó nemzetgyűléssel, és 1976-ban szintén április 25-én elfogadott új, demokratikus alkotmánnyal. (Most jut eszembe, vannak véletlenek? Hogyhogy a mi új alkotmányunk aláírása is pont erre a napra esik? Kéne ide egy konteo!)

A szegfűs forradalmat nem szokták megkérdőjelezni, de épp a napokban nyilatkozott úgy az egyik ex-áprilisi kapitány, Otelo Saraiva de Carvalho (aki egyébként az egyetlen portugál terrorista mozgalom, az FP25 vezetője is volt a 80-as években, és csak öt évet ült - pedig a csoport 17 embert likvidált működése során), hogy ha tudta volna, hová jut az ország mostanra, lehet, hogy a forradalmat se tetszett volna neki megcsinálni ... Hát, azért olyan nagyon komolyan ne vegyük a szavait: szeret szerepelni. 

Szép húsvét hétfőt és jó huszonötödike ünneplést Portugáliában!

6 Tovább

A három "F" országa: Fado, Fátima, Foci

Nem tudom, mely három szó jut a legtöbb magyarnak eszébe, ha a Portugália országnevet meghallja, de, hogy a foci köztük van, abban nem kételkedem. Néhány éve Luís Figo (itt balra) volt A portugál focista, akit majdnem mindenki ismert a földkerekségen (kivéve persze az amcsikat , mert őket kevéssé érdekli ez a sportág), most már inkább Cristiano Ronaldo, hogy José Mourinho-ról ne is beszéljük (bár ő nem focista, hanem edző), mert már megtettük.

Az átkosban, mármint az ő átkosukban, amit hivatalosan Új Államnak, Estado Novo-nak neveztek, és gyakorlatilag a Salazar-diktatúra időszakát értették alatta (1933-1974, negyvenegy év, érdekes nem?), a portugálok három F-es dologgal definiálták magukat, persze némi öniróniával.

Ez a három F: a fado, Fátima (jobbra a fátimai Szűz képe) és a foci. Nem mondhatnánk, hogy mára bármelyik is aktualitását vesztette volna, bár persze erősen sztereotíp csupán ezekkel a szavakkal leírni egy országot, de figyelmen kívül hagyni sem érdemes az ilyesmit. Mindenesetre ígérem, hogy mind a három F-ről bőven fogok beszélni a jövőben ezen a blogon.

Ezúttal csak egy kis zenés ízelítőt választottam az első F, a fado műfajából, lesz még bőven szövegelés arról, hogy mi fán terem ez a dolog, és miért érdemes megismerkedni vele, de bevezetésként legjobb, ha a fado aktuális világsztárja, a platinaszőkére festett, rövid hajú, folyton feketében járó Mariza adja elő magát egy kicsit, mégpedig a Gente da minha Terra (Hazám népe) című számmal. Ahogy a portugálok mondják, most csönd legyen, mert jön a fado!

2 Tovább

A zsarnokgyilkos kempingszék

Újra buknak a zsarnokok (buknak? vagy mégse?), ma is forradalomra emlékezünk, újra divatba jött az "akasszátok fel a királyokat"-féle felkiáltás. Gondolom, azzal Petőfi is kibékült volna, ha nem pont az akasztás módszeréhez folyamodik az istenadta zsarnokgyilkos, de amit a mai posztban olvashattok, azt talán ő sem tudta volna elképzelni.

Nos, a XX. század portugál diktátorával, António de Oliveira Salazarral (itt balra) különös módon végzett a sors. Nem kellettek hozzá bérgyilkosok, sem lázadó hadsereg, sem idegen invázió, semmi egyéb nem kellett, csak egy szimpla, ártatlannak kinéző, csíkos kempingszék. Amelyet valaki tiszta véletlenségből nem egészen akkurátusan állított fel, vagy csak arra a testtömegre nem volt hitelesítve, amellyel megterheltetett, főleg, mert a testtömeg előzetes figyelmeztetés nélkül, nagy elánnal zuhant törékeny szerkezetére. Mindenesetre ez a nevezetes kempingszék 1968. augusztus 3-án nemes egyszerűséggel összecsuklott a nagyhatalmú, ekkor már 79 éves diktátor alatt, amikor az azért próbált rácsücsülni, hogy a pedikűröse kezelésbe vegye a sarkán lévő bőrkeményedéseket.

Salazar beütötte a fejét a kék csempés (azulejós) falba, aztán még felállt, és megtiltotta, hogy orvost hívjanak, de ettől kezdve nem érezte jól magát. Doktor csak  a negyedik napon látta.

Más verziók szerint Salazar nem is ült rá a székre, csak rá akart ülni, de a széket közben arrébb vitte valaki (itt jönnek az összeesküvés-elméletek), ő meg nem vette észre, és egyenest a padlóra csücsült. Olyan tanú is van, aki a széket teljesen kihagyja a sztoriból, és azt meséli, hogy a zsarnok a fürdőkád áldozata lett. (Pedig se a szék, se a kád nem jelentkezett extra jutalomért, vagy a haza hőse kitüntetésért.) Hiába, az igazat már soha nem fogjuk megtudni, de a szék azért bevonult a portugál történelembe. (Salazar 1970-ben halt meg, "székébe", na nem a kempingszékébe Marcelo Caetano ült, őt 1974-ben penderítették ki onnan.)

8 Tovább

Portugálos dolgok

blogavatar

A bloggazda mániái: avagy luzofón érdekességek a középkortól máig, irodalom, történelem, politika, zene, foci és ami még belefér.

Utolsó kommentek