Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Mourinho szívja a fogát, Villas-Boas királykodik

Nem mehetünk el szó nélkül a BL és az Európa Liga portugál vonatkozásai mellett. Szerdán Mourinho vagyis az ő Real Madridja 2-0-ra kikapott a Barcelonától, ráadásul a szívtipró trénert még ki is penderítették a kispadról, mert nem bírta visszafogni magát Pepe kiállításánál. Megy a verbális agresszió a Madrid és a Barça között, még Einsteint is belekeverték. (Mekkora újdonság lehetett a játékosoknak a special one szájából hallani ezt az ismeretlen nevet ...) És nézzétek ezt a kézfogást: mindent elmond! (Fotó a Jornal de Notícias-ból)



Noha sokan már temetik a Real továbbjutását, én Mourinhót nem írnám le, ha valaki fel tud állni a padlóról (ha már a padról muszáj), akkor ő az. A Chelsea idejében, mikor hasonló szituációban nem lehetett a szokott helyén, hogy üvöltözzön a srácaival, a portugál tévében azon élcelődtek, hogy otthonról, a készüléknek hátat fordítva szól oda Drogának (ez Drogba figurájának a neve volt): - Most varrd be! És Drogba bevarrta. Hát, nem lenne rossz Cristiano Ronaldót távirányítani ezen a módon. Nyilatkozni már úgy nyilatkozik (vagyis próbálja), mint a mester.

EL: A Porto kicsit megijesztett az elején, hagyta, hogy a Villareal 1-0-ra vezessen, de pont jókor ítéltek meg nekik egy 11-est. Onnan meg, mintha húzták volna őket, meg se álltak 5-1-ig. Elképesztő, ez a 3. Európa Liga-beli meccsük zsinórban, amelyen 5 gólt rúgnak. Isten tartsa meg a jó szokásukat, meg maradjon még nekik Villas-Boas egy ideig. Ha a Villareal ezen fordítani tud ... De nem tud. Szerintem ... (A nap hőse: Falcao - azaz sólyom. Fotó a JN-ből)



A Benfica jóval kisebb figyelem mellett (most nem mindegy szinte, melyik másik portugál csapat kerül be a döntőbe?), 2-1-re legyőzte a Bragát. Egy ideig a két meccs pont egyformán alakult, de 2-1 után a Porto elhúzott ...

Nagyon úgy néz ki, hogy a portugál ősellenségek már megint összecsapnak, csak ezúttal az Európa Liga fináléjában. És hadd ne tippeljem meg, milyen színűek lesznek a győztesek. Mert a szívemnek csak egy színe van: a kék és a fehér (sic! - mondta volt João Pinto, a közmondás-gyártó Porto-játékos ...)

0 Tovább

Csontvázak és aranylábúak

Ezúttal kezdjük a focival. Ahogy egyik előző posztomban vizionáltam, négy ibériai csapat került be az EL (Európa Liga) utolsó körébe. Elképesztő, hogy ebből három portugál, és csak egy spanyol.



Tényleg le a kalappal mind a három luzitán együttes előtt, bár persze a pálmát a Porto viszi el. Megint sikerült 5 gólt szereznie a Szpartak Moszkva ellen, olyan fölény ez, amely hatalmas önbizalmat adhat, csak ilyenkor fennáll annak a veszélye, hogy a fiúk fejébe száll a dicsőség. És a Villareal nem lesz könnyű ellenfél. Vajon sikerül-e Villas-Boasnak Mourinho egykori csodáját megismételnie? (Jó vagy rossz ómen, hogy a neve Villa-val kezdődik, mint az ellenfél csapatáé?)

A Benfica és a Braga döntetlent játszott, és most egymással kell birkózniuk egyet, mintha csak otthon lennének. A papírforma a Benfica győzelme lenne, de persze semmi sem lehetetlen. A Benfica annyira azért nincs a csúcson, a Braga viszont csupa döntetlennel araszol előre: a védelme rendkívül szilárd, a játékosok idegei kötélből. Nem látványfoci, az biztos. Kicsit sajnálom, hogy épp a Portónak kell egy nem-portugál csapat ellen játszania, az a duett keményebbnek ígérkezik, másfelől viszont jogos, hogy a legerősebb kapja az egyetlen árva spanyolt.

De nézzük, mi folyik úgy egyébként Portugáliában, mikor épp nem a foci diadalmenetéről van szó. Javában tart az előkampány, olyannyira, hogy a minap egy ismerős szlogen ütötte meg a szememet: csontvázak a szekrényben. Ki is beszélt szekrényben bujkáló csontvázakról, a költségvetésben elrejtett stiklikről, mindenkit meglepő hiányról? Emlékszik még rá valaki? Nem igaz, hogy ezek a portugál szocdemek Kukuytinország jelenleg uralkodó pártjától lopják az ötletet. Vagy ez a csontvázasdi általánosan bevett szokás?

Konkrétan a PSD elnöke, Passos Coelho ismételgetni most ezt a metaforát, lehetőleg egy beszéden belül hatszor is, nehogy valakinek elkerülje a figyelmét. De melyek ezek a csontvázak? Semmi különös, csak a PPP konstrukcióban létrehozott beruházások, amelyek költségei eddig nem jelentek meg az államháztartási hiány összegében, mostantól meg igen. Meg valami veszteséget termelő állami vállalatokról is szó van, azok tényleg csak viszik a pénzt. Majd ők tesznek róla.

Mindeközben Sócratest úgy ünnepelték a szocik kongresszusán, mintha legalább is kétharmados többséggel választásokat nyert volna, és nem "bukott" miniszterelnök lenne. Az itthoni hírekben is benne volt, hogy már a rettegett IMF-hez is beérkezett a portugál kérelem: segítsetek, mert süllyedünk. Reméljük, nem süllyednek el, hanem valahogy kievickélnek a partra.

0 Tovább

Portugálos dolgok

blogavatar

A bloggazda mániái: avagy luzofón érdekességek a középkortól máig, irodalom, történelem, politika, zene, foci és ami még belefér.

Utolsó kommentek